A nap játékosa: Steve McManaman (Real Madrid)

A királyi gárda világraszóló győzelmet aratott a Barcelona ellen idegenben, és a 2-0-s diadalnak köszönhetően a visszavágó tulajdonképpen lefutottnak tekinthető. Ebből a szempontból a második gól sorsdöntő fontosságúnak számít, és minden bizonnyal a szerzője, az angol McManaman is nagyon örült neki, hiszen ezzel bizonyította: helye lenne a kezdő tizenegyben.

Steve - vagy ahogyan már akkor is becézték, Macca - természetesen már az iskolában kitűnt futballtudásával, bár az idő tájt még atlétikában is igen otthonosan mozgott. Maccát azonban a foci jobban érdekelte, szorgalmasan rugdosta a gólokat a sulicsapatban, szabadidejében pedig meccsekre járt. A két liverpooli gárda közül az Everton mérkőzéseit látogatta, lévén hogy ő és édesapja is a "stolverkosok" drukkere volt. Természetesen próbát is tett az Evertonnál, a Goodison Parkban azonban nem tartottak rá igényt, ezért pár mérfölddel arrébb, az Anfield Roadon is bekopogtatott. Itt már sikerrel járt, a Liverpoolnál azonnal felfedezték a tehetséget Steve-ben, és a rendkívül vékony testalkatú futballista azonnal inasszerződést kapott.

Nem sok időt töltött azonban a klub melwoodi utánpótlás-központjában, a Centre of Excellence-ben, mert egy évvel később, a tizennyolcadik születésnapján profikontraktust kapott, és innentől kezdve az első csapat keretéhez tartozott. Macca első bajnoki mérkőzését 1990 decemberében játszotta a Sheffield United ellen, a következő idényben megszerezte első gólját is a Vörösök színeiben, és a bajnokságot végül 32 mérkőzéssel a háta mögött fejezte be. Időközben már a válogatott mezt is magára húzhatta, igaz, még nem a felnőttek között, csak a korosztályos csapatban. Menetközben kihagyhatatlanná vált a Vörösök együtteséből, így eshetett meg, hogy 1994 október a Sheffield Wednesday ellen már a századik meccsét játszotta a bajnokságban. Ennek köszönhetően a nagyválogatottban is számításba vették, a háromoroszlánosok között 1994. novemberében mutatkozhatott be Nigéria ellen, a Wembleyben. Lassan nem csak a Liverpoolban, hanem az 1996-os, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő angol válogatottnak is alapembere lett. Az 1997-98-as idényben nem kevesebb, mint tizenkét gólt szerzett a Premier League-ben, vagyis élete legjobb formájában futballozott.

Szerette volna kipróbálni magát külföldön is, így nem hosszabbította meg 1999 nyarán lejáró szerződését, és ezzel világos jelet adott a külföldi kluboknak: szabadon igazolható lesz. A leghamarabban a Real Madrid eszmélt, a királyi gárda már 1999 januárjában megkezdte a tárgyalásokat Maccával, és a beszélgetések nem is tartottak sokáig: már februárban nyilvánosságra hozták, hogy a középpályás júniustól a Real játékosa lesz.

Steve remekül beilleszkedett új csapatába, társai befogadták, és az első meccsek nem is sikerültek rosszul a számára. A dolgok azonban kezdtek rosszabbra fordulni: előbb összeszedett egy sérülést, majd a csapat gyenge szereplése miatt elbocsátották a walesi trénert, John Toshackot. Vicente del Bosque is bízott benne, és ez a bizalom megtette hatását: McManaman egyre jobban játszott. 2000 nyarán aztán klubja, a Real Madrid leszerződtette az egyetlen játékost, aki nem csak méltó vetélytársa lehet posztján, hanem talán még nála is jobb: a portugál Luis Figót. Maccát szabadlistára tették, és klubok tömkelege jelentkezett be érte, ám McManaman úgy döntött: marad, és megküzd a helyéért. A szurkolók vastapssal fogadták döntését, ezzel a húzással belopta magát a Real-fanatikus szívébe, és bár azóta többnyire csak csere (főleg Zidane szerződtetése óta), jól érzi magát a klubnál.

Ajánlat:

McManaman már a BL-döntőről beszél

Korábban:

A nap játékosa: Mario Stanic (Chelsea FC)