Véget ért a kék csoda Bochumban

A VfL Bochum minden idők második legjobb szezonkezdetét produkálta a Bundesligában, az újonc együttes az első három fordulóban nemhogy a maximális pontszámot érte el, de 12 gólt szerzett, és támadójátékával minden pártatlan drukkert elvarázsolt. Az ezt követő öt mérkőzésből azonban a gárda egyet sem tudott megnyerni, és bár még mindig az élmezőnyben szerepel, az utóbbi eredmények jól mutatják, hogy a csapatra nehéz szezon vár.

A VfL Bochum éveken keresztül stabil tagnak számított a Bundesliga első osztályában, az 1971-es felkerülést követően ugyanis bár sokszor a kiesés szélére került a klub, de hosszú ideig megőrizte helyét az élvonalban. 1993-ban aztán megszakadt a sorozat, a Bochum kiesett a legjobbak közül, és ezt követően az egyesület új jelzőt kapott: liftező csapat. Az elmúlt évtizedben ugyanis a bochumiak négy alkalommal végeztek kiesést jelentő helyen a Bundesligában, hogy aztán mind a négy alkalommal azonnal kiharcolják a feljutást. Menet közben egy alkalommal, Klaus Toppmöller irányítása alatt az 1996-97-es szezonban az ötödik helyet szerezték meg a kék-fehérek, és így a nemzetközi porondon is bemutatkozhatott a klub, de azóta nem sok sikerélményben volt részük a Ruhr-stadionba rendszeresen kilátogatóknak.

Az előző idényben egy ideig úgy tűnt, hogy az azonnali, tuti feljutás hagyománya is megszakad, ám a bajnokság közben Peter Neururert nevezték ki vezetőedzőnek, akinek irányítása alatt az együttes valósággal szárnyakat kapott, és az utolsó játéknapon kiharcolta a felkerülést. A szakember elsősorban annak tudta be a sikert, hogy az előzőekhez képest új taktikát alkalmazott a gárdánál, amely lehetővé tette, hogy a játékoskeretben szereplő támadó felfogású futballisták tökéletesen érvényesíthessék képességeiket. Papíron ugyan általában csak egy csatár szerepelt a kezdő tizenegyben a dán-spanyol Thomas Christiansen személyében, azonban a középpálya bal oldaláról a dél-afrikai Delron Buckley, a jobb oldalról pedig Paul Freier nemcsak az előkészítésben jeleskedett, hanem gyorsaságuknak köszönhetően gyakran odakerültek a kapu elé, miközben az egykori válogatott Dariusz Wosz szórta a gólpasszokat.

A támadórészleggel tehát nem volt sok probléma már a másodosztályban sem, a védelem teljesítménye azonban hagyott némi kívánnivalót maga után: a csapat összesen 49 gólt kapott, aminél a Bundesliga 2 első hét helyezettje közül senki sem kasszírozott többet. Nem csoda, hogy Neururer mester elsősorban ezt a csapatrészt akarta felfrissíteni: a nyáron összesen három hátvédet elküldött a klubtól Hilko Ristau, Rouven Schröder és Axel Sundermann személyében, szerződtetett viszont két olyan futballistát, akik elsősorban a védelemben voltak bevethetőek. Az ismertebb közülük a kameruni középhátvéd, Raymond Kalla, akit a spanyol másodosztályban szereplő CF Extremadurától sikerült leigazolni, köszönhetően a Szelídíthetetlen Oroszlánok német szövetségi kapitányának, Winnie Schäfernek, aki többször is elismerően beszélt a Bochumról Kallának.

A hatalmas termetű védő rendkívül jó benyomást tett Neururerre, aki azért a biztonság kedvéért még szerződtette a KFC Uerdingen veterán holland futballistáját, Anton Vriesdét is. További két igazolás azért érkezett, hogy a középpályát is valamivel kiegyensúlyozottabbá tegyék, hiszen mind Thordur Gudjonsson, mind Filip Tapalovic elsősorban védekező feladatokat lát el ebben a csapatrészben. Ráadásul mindketten "hazatértek" Bochumba, hiszen korábban már szerepeltek az egyesületben. A szakember fejében ezzel össze is állt az ideális kezdő tizenegy, amely az első fordulóban az 1. FC Nürnberg ellen kifutott a pályára, és valósággal darabokra cincálta a másik újoncot. A második játéknapon az Energie Cottbus sem tudta útját állni a Bochumnak, majd miután a harmadik fordulóban a gárda idegenben rúgott egy négyest a Bayer Leverkusennek, mindenki a "kék csodáról" beszélt Németországban.

A negyedik játéknapon a bajnoki címvédő Borussia Dortmund elleni gól nélküli döntetlen még mindig jó eredménynek számított, azóta viszont a bochumiak szereplése csalódást keltő. Igaz, a tréner már az első fordulókat követően figyelmeztetett mindenkit arra, hogy ne ringassák magukat hiú ábrándokba, de a Hansa Rostock és a Werder Bremen elleni hazai vereség őt is váratlanul érte.

Ez utóbbi találkozón először fordult elő, hogy a Bochum változtatott a kezdő tizenegyén, amely az első hat bajnokin változatlan volt. A Werder ellen is csak kényszerűségből történtek cserék, két hátvéd, Kalla és Martin Meichelbeck ugyanis sérülés miatt kidőlt a sorból, és Neururernek ezért meg kellett kavarnia a kártyákat. Meichelbecket a védelem bal oldalán a tádzsik Szergej Mandreko váltotta fel, míg a hátsó alakzat tengelyében Kalla helyét az addig a középpályán számításba vett Tapalovic vette át, az ő helyén pedig Sebastian Schindzielorz szerepelt. A húzás azonban nem jött be, hiszen a már korábban is kritizált lestaktika csődöt mondott, a védelemből hiányzott az összhang, aminek köszönhetően a brémai csatárok sokszor egy az egyben vezethették rá a labdát a bochumi kapusra.

Egy kicsit tehát visszaütött, hogy eddig minden találkozón ugyanaz a kezdő tizenegy lépett pályára, de mindezek ellenére az újonc előzetes célkitűzése még mindig reálisnak tűnik. A szakvezető a szezon előtt ugyanis a kilencedik helyet vette célba, azzal a kitétellel, hogy akkor sem esne kétségbe, ha végül csak 15. lenne a csapat. Az ugyanis még mindig a bennmaradást jelenti.