Argentinok BL-főszerepben

Leverkusen - Barcelona 1-2

Newcastle - Inter 1-4

Az A csoportban a Newcastle arra készült, hogy folytatja remek sorozatát, és sorrendben a negyedik BL-mérkőzését is megnyeri. Ez egyben azt jelentette volna a Szarkák számára, hogy sokkal jobban kezdik a második csoportkört, mint az elsőt, lévén a megelőző fázisban három vereséggel nyitottak. Az Internél visszakerültek a csapatba az argentinok, vagyis Javier Zanetti, Almeyda és Crespo is, akiket a hét végén Cúper mester pihentetett. Ez utóbbi momentum sorsdöntőnek bizonyult, hiszen az olaszok négy góljából kettőt argentin szerzett, egy harmadiknál pedig előkészítő szerepben jeleskedtek a gauchók. Nem kellett sokáig várni az első találatra, már a második percben az angolok hálójában táncolt a labda, és újabb négy minutum elteltével a Newcastle még nehezebb helyzetbe került Craig Bellamy kiállítása miatt.

A fiatal walesi immár sokadszor nem tudott uralkodni az idegein: az első csoportkörben a Kijev ellen belefejelt ellenfelébe, amiért három meccsről tiltották el, most pedig ököllel gyomorszájon vágta Materazzit. Ez volt a Bajnokok Ligája történetének leggyorsabb piros lapja! A csatár a könnyeivel küszködve ment le a pályáról, társai pedig megpróbálták a lehetetlent, és nekiestek az Internek. Ezekben a percekben a meccs jobban emlékeztetett pankrációra, mint futballra, főleg Shearer és Cannavaro birkózott sokat egymással, és az angolt simán ki lehetett volna állítani. Ez nem történt meg, mint ahogy a hazai egyenlítés is elmaradt, sőt, a félidő utolsó perceiben teljesen szétesett az angol gárda, amit az Inter újabb két góllal büntetett.

A Szarkák azonban ennek ellenére sem adták fel, és a második félidőben is rendkívül tiszteletre méltón mindent megtettek a hátrány csökkentése érdekében. A vendégek persze csak azzal törődtek, hogy őrizzék előnyüket, és bár a Newcastle-nak sikerült szépítenie, Recoba első labdaérintésével visszaállította a status quót, azaz a háromgólos különbséget.

A csoport másik meccsén két, a hazai pályán nem remeklő együttes csapott össze, a Leverkusen és a Barcelona közül tehát nehéz lett volna megmondani, hogy melyik az esélyesebb. A tradíciók a Barca mellett szóltak ugyan, de Louis van Gaal a megszokottól eltérően rendkívül defenzív felállást választott: a meccs előtt az volt a fő kérdés, hogy Riquelme vagy Saviola játszik majd, a kezdő tizenegybe azonban egyikük sem került be!

A másik oldalon az utolsó pillanatban megsérült Sebescen helyén Placente futballozott a védelemben, de az első félidőben ennek nem sok jelentősége volt, hiszen a hazaiak kontrollálták a találkozót, és a katalánok csak elvétve jutottak el a Leverkusen kapujáig. Ez persze nem azt jelenti, hogy a németek előtt helyzetek sokasága adódott volna, de végig az ő akaratuk érvényesült, és pontrúgásaik révén azért veszélyeztettek is, vezető találatuk is egy szögletet követően született. A szünetben Van Gaal cserére szánta el magát, és mindkét argentint pályára küldte, ami sorsdöntőnek bizonyult, igaz, az egyenlítő gólhoz egy harmadik gaucho is kellett. Placente ugyanis a félpályánál úgy passzolt Saviolához, mintha a válogatottban lennének, a támadó köszönte szépen az ajándékot, és Riquelmével összejátszva kiegyenlített.

A gól megzavarta a hazaiakat, és főleg Placentét, aki nem sokkal később összehozott egy tizenegyest, szerencséjére azonban Butt kivédte Riquelme próbálkozását. A Bayer nagy erőket mozgósított a győzelem megszerzésére, de rendre fennakadt a katalán védelmen, ráadásul eközben hátul túlságosan is kinyílt, és percekkel a lefújás előtt egy Barca-kontra meghozta a győzelmet a vendégeknek. A második gólt is egy cserejátékos, Overmars szerezte, vagyis Van Gaal cseréi tökéletesen bejöttek. Klaus Toppmöller pedig arra panaszkodott, hogy játékosai túlságosan is rutintalanok a nemzetközi porondon, ami a rengeteg új igazolás ellenére is meglepő kijelentés az előző kiírás döntősétől.