Amikor az írek hazai pályán kikaptak a svájciaktól októberben, akkor McCarthy úgy érezte: jobban teszi, ha feláll a kispadról, hiszen egyre erősödtek a kritikus hangok vele kapcsolatban. Az ír szövetség (FAI) ekkor még azt mondta, hogy a novemberi, görögök elleni barátságos meccsre máris meglesz az új szakvezető, ám a hellének ellen az ideiglenesen kinevezett Don Givens irányította a gárdát.
A szervezetnek azonban nem volt túl sok ideje a döntésre, hiszen márciusban már ismét Európa-bajnoki selejtezőn kell pályára lépnie a csapatnak, így januárban felgyorsultak az események, és a FAI sorra meghallgatta a szóba jövő jelölteket, hogy tisztába legyen terveikkel, elképzeléseikkel. A kandidánsok között ott volt a nemrég még a Sunderlandet irányító Peter Reid, a volt sokszoros angol válogatott Bryan Robson, aki éveken keresztül a Middlesbrough mestere volt, az egykori ír válogatott Frank Stapleton, Kevin Moran és John Aldridge, a francia Philippe Troussier, aki a nyáron a japán válogatott kispadján ült a vébén, valamint az ír ifiválogatott mestere, Brian Kerr is.
A hírek szerint a legjobb benyomást a három tagból álló döntőbizottságra (amelynek tagjai a szövetség elnöke, Milo Corcoran, a főtitkár Kevin Fahy és a kincstárnok John Delaney voltak) Troussier és Kerr nyújtotta, és állítólag még annak a lehetősége is felmerült, hogy ők ketten közösen irányítsák a válogatottat a közeljövőben. A szövetség azonban végül elvetette az ötletet, és Kerr mellett döntött, mégpedig azért, mert a szakember nagy népszerűségnek örvend az országban - márpedig az ír labdarúgás az utóbbi időben alaposan megromlott imázsának ez nagyon jól tesz. És bár a nemzetközi futballban Kerr nem számít különösebben ismert személyiségnek, és nem olyan nagy név, mint Troussier vagy Robson, ennél jobb döntést aligha hozhattak volna a szövetség tagjai.
Kerr játékospályafutása nem volt valami jelentős, nem hogy az angol, de még az ír élvonalig sem vitte, futballista-pályafutása legnagyobb részét az ír amatőr bajnokságban szereplő Bluebell Unitedben töltötte. Azonban már fiatalon érdeklődni kezdett az edzősködés iránt, és a hetvenes évek második felében az ír első osztályban szereplő Home Unitednél dolgozott. 1982-ben került az ír szövetség alkalmazásába, és utánpótlás-edző lett, ám négy évvel később lemondott posztjáról, miután az egyik iskolaválogatott mérkőzésen a nagyválogatott élére frissen kinevezett Jacky Charlton berontott az öltözőbe, és lehordta megszeppent játékosait.
Innentől kezdve közel tíz éven keresztül (amíg Charlton volt a szövetségi kapitány a felnőtteknél) Kerr nemkívánatos személynek számított a szövetség berkein belül, így a St. Patrick's Athleticnél dolgozott, amelyből élklubot csinált. 1996-ban aztán visszakerült az ír utánpótlás-válogatottakhoz, mivel a szövetségnél rájöttek: Kerr elképesztő tudásanyaggal rendelkezik a fiatal játékosokat illetően. Az egyik munkatársa szerint szinte az összes tehetséges tizenéves futballistát ismerte Nagy-Britanniában, és azzal is tisztában volt, hogy felmenenőik alapján melyikük jogosult arra, hogy szerepeljen az ír válogatottban.
Ennek meg is lett az eredménye: a Kerr által irányított ifiválogatott 1997-ben, Malajziában harmadik lett a világbajnokságon (legjobb európai együttesként), a következő esztendőben pedig az U16-os és az U18-as válogatott is Európa-bajnoki címet szerzett. Utóbbi eseményt az ír nemzeti televíziós is közvetítette, és Kerr inenntől kezdve rendkívül népszerű lett az országban. Olyan focisták dolgoztak a kezei alatt, mint Damien Duff, Robbie Keane, John O'Shea, Stephen Carr vagy Richard Dunne, akik jelenleg mind meghatározó emberei a nagyválogatottnak.
Minden bizonnyal ez is alaposan közrejátszott abban, hogy végül Kerrt választották meg szövetségi kapitánynak, és a szakember ezzel felért pályája csúcsára. Első alkalommal február 12-én irányíthatja a gárdát, amikor az írek Skócia ellen lépnek pályára barátságos mérkőzésen.