Megváltozott a Cottbus hozzáállása

A tavaszi szezon kezdetekor az Energie Cottbus együttese menthetetlennek tűnt: a keletnémet gárda az utolsó helyen állt a Bundesligában, kilenc pont hátrányban a bennmaradást jelentő 15. pozíciótól. A csapat tragikusan játszott, a régebben oly energikus tréner, Eduard Geyer pedig enerváltan ült a kispadon. Idén azonban egy teljesen kicserélődött Energie-t láthatunk: a cottbusiak öt meccsből négyet megnyertek, pontszámban befogták az előttük állókat, és helyzetük máris nem tűnik olyan reménytelennek.

A cottbusiaknak az előző két szezonban sikerült felborítaniuk a papírformát, és mindkét alkalommal kiharcolták a bennmaradást, de az ősszel tényleg teljesen reménytelennek tűnt a csapat helyzete. A gárda mindössze két meccset tudott megnyerni 17 forduló alatt, valósággal kibérelte magának az utolsó helyet, és ami a legkétségbeejtőbb volt, mintha fel is adta volna a küzdelmet. Ez leginkább a hazai mérlegen látszott: a Freundschaft-stadion a legutóbbi két pontvadászatban valóságos oroszlánbarlangnak számított, és az Energie minden ellenfél dolgát alaposan megnehezítette, míg a mostani szezonban az ősszel kilenc meccsből hetet elveszített otthon az együttes. A szakvezető, Eduard Geyer, aki korábban mindig hatalmas elánnal dolgozott az oldalvonal mellett, valósággal együtt élt a játékkal, az utolsó tavalyi bajnokin, a Borussia Dortmund ellen megfáradt ember benyomását keltette, és így nézte végig, amint csapata katasztrofálisan játszva 4-0-ra kikap a bajnoktól.

Ekkor szinte biztosnak tűnt, hogy Geyer csak a szezon végéig marad a klubnál, és a bajnokság végén távozik az Energie-től. A tréner azonban a decemberi ünnepek alatt valahonnan új energiákat meríthetett, mert január első napjaiban, a felkészülés megkezdése előtt tárgyalóasztal mellé ült az egyesület elnökével, Dieter Kreinnel, illetve a sportigazgatóval, Klaus Stabach-hal, és egy mintegy 40 perces megbeszélést követően a felek megegyeztek abban, hogy Geyer 2004 nyaráig marad, még abban az esetben is, ha a klub kiesne a legjobbak közül. Ez volt az első "életjel" a cottbusiak részéről az idén, ami világosan mutatta: a klub még nem adta fel a küzdelmet. A szakvezető fejében pedig ekkorra már minden bizonnyal összeállt a terv, miként is lehetne végrehajtani a sokak által lehetetlennek tartott feladatot, és benntartani a Cottbust a Bundesligában.

A legfontosabbnak a játékosok felrázása tűnt, hiszen az ősszel a csapat sokszor teljesen lelkesedés nélkül futballozott, márpedig az esetleges tudásbéli különbséget (ami néhány klubbal szemben kétségtelenül fennáll) csak ezzel lehet leküzdeni. Geyer azokra a focistákra nem tartott igényt, akikben nem érezte a kellő tüzet, így a téli szünetben Markus Feldhoff, Miriuta Vasile, Sebők Vilmos és Bruno Akrapovic is távozott a klubtól - az első fordulóban még mind a négyen pályára léptek a Leverkusen ellen. Jellemző egyébként, hogy közülük egyedül Sebőknek nem sikerült csapatot találnia magának: a magyar középhátvéd hozzáállásáról mindent elárul, hogy jelenleg is perli a klubot - Feldhoffnak az sem derogált, hogy a harmadosztályú KFC Uerdingenbe szerződjön. És még egy adalék: a román Laurentiu Reghecampf és a brazil Vragel da Silva önként beleegyezett abba, hogy csökkentsék a fizetésüket, mivel tisztában voltak vele, hogy a klub rossz anyagi helyzetben van.

Mindez persze még nem lett volna elég ahhoz, hogy a csapat egyszer csak elkezdje sorra nyerni a meccseket, de Geyer a taktikai felállást is módosította, és ezzel alaposan meglepte a szakértőket, na meg az ellenfeleket is. A szakvezető ugyanis a klasszikus középhátvédes, emberfogós felállás egyik utolsó alkalmazója volt a Bundesligában, és az elmúlt két és fél évben mindig ezzel a taktikával küldte pályára csapatát. Igen ám, de a libero posztjára nem volt meg a megfelelő embere: sem Sebők, sem Da Silva, sem pedig a kényszerűségből a középpályáról hátravont Radoslaw Kaluzny nem jelentett ideális megoldást. Az immár hagyományosnak számító dubai edzőtáborban (a Cottbus immár sorozatban hatodszor töltötte a téli felkészülési időszakot az Arab-félszigeten) tehát a 4-4-2-es felállást gyakoroltatta a csapattal, és mint kiderült, a jelenlegi játékoskeret számára ez a legalkalmasabb taktika. A jobb- és a balhátvéd pozíciójában Silvio Schröter, illetve Lőw Zsolt kiválóan látta el feladatát, a védelem tengelyében pedig a szezon közben igazolt amerikai Gregg Belhalter végre megmutatta, hogy nem véletlenül szerepelt a világbajnokságon is.

A középhátvédet az sem zavarta, hogy a felkészülési időszakban Christian Beeck, majd a csapatkapitány sérülését követően Vragel da Silva, egy alkalommal pedig Marcel Rozgonyi volt a partnere a hátsó alakzatban. Mindennek eredménye az lett, hogy az a Cottbus, amely az ősszel 17 meccsen 38 gólt kapott, vagyis átlagban mérkőzésenként kettőt, tavasszal öt összecsapáson csak egyszer kapitulált. Az állandóság nem csak a védelemben hozta meg az eredményét: a hátsó alakzat összetétele az idei öt meccsen csak egyszer változott, a csatársorban mindegyik meccsen Topics és Vagner kezdett, míg a középpályán a Reghecampf, Rost, Latoundji, Gebhardt kvartett csak egyszer bomlott meg a román focista eltiltása miatt.

Kétségtelen, hogy az első öt idei fordulóban valamivel könnyebb ellenfelei voltak a csapatnak, az élcsapatok elleni meccsek még csak most jönnek a Cottbus számára, de azt már senki sem veheti el az Energie-től, hogy reménytelennek tűnő helyzetből képes volt felállni, és abban is mindenki biztos lehet, hogy a cottbusiak az utolsó leheletükig fognak küzdeni.