Az állandó belépők hétfőtől kaphatók az Üllői úti stadion pénztárában, amelyek az Újpest, a Siófok, a Győr és a Debrecen elleni hazai meccseinkre érvényesek. Az oldallelátóra szóló bérlet 4995 forintba kerül (csak a viszonyítás kedvéért: ha valaki minden meccsre külön vesz jegyet, 6400 forintot fizet), a sarokszektorokba 3345 (4400 helyett), a kapu mögé 2000 (2720 helyett) forintért lehet állandó belépőt venni. A pénztár hétköznap 10-től 17 óráig tart nyitva, a kedvezményes bérletakció az Újpest elleni hazai mérkőzésig, április 23-ig tart.
Az említett lila-fehéreknél pedig a rájátszás során jegyvásárláshoz nem kell kiváltani a szurkolói törzskártyát. A mérkőzések előtt tehát a korábban megszokott - a beléptető rendszer bevezetése előtti - módon lehet megvásárolni a tiketteket az A, a B és a D lelátóra, illetve a tribünre. Az átmeneti változás a bérleteket nem érinti.
A gyerekeket viszont továbbra is nagy szeretettel várják a rendezők a Megyeri útra, ugyanis hagyományt kíván teremteni az Újpest FC azzal, hogy a legfiatalabb szurkolókat minden hazai mérkőzésén megkülönböztetett figyelemmel fogadja. A klub, akárcsak a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón, szombaton, a Siófok ellen is csokoládéval fogadta a fiatal drukkereket. Mint ismeretes: a 12 éven aluli gyermekek részére ingyenes a belépés a Megyeri úton, azonban "0 forintos" jegyet nekik is "vásárolniuk" kell a jegypénztárban, illetve hasonló bérlet is kiváltható. A legifjabbak számára külön gyermekkapu áll rendelkezésre a belépéshez.
Bánki József