Vágólapra másolva!
A Hannover Hamburgban aratott győzelmét leszámítva a Bundesliga nyitányának szenzációját a Werder Bremen berlini diadala jelentette a Hertha BSC ellen. A Weser-partiak 3-0-s diadalának egyik kovácsa Lisztes Krisztián volt, aki végigjátszotta a kilencven percet, és a középpályán - olykor védőfeladatot is teljesítve - oroszlánrészt vállalt az Olimpiai-stadion 40 ezer nézője előtt besöpört fölényes sikerben.

A 27 éves magyar válogatott középpályás ugyan nem lőtt gólt honfitársának, Király Gábornak, de a Kicker értékelése szerint "táncos lábú" virtuózként segítette az irányításban az első számú karmestert, a 15-szörös francia válogatott Johan Micoud-t.

- Felteszem, önök sem 0-3-at tippeltek volna a berlini meccsre, ha fogadniuk kellett volna az eredményre...
- Tény, hogy csak titkon reménykedtünk a győzelemben, nem is beszélve egy 0-3-ról. De mivel az első perctől a kilencvenedikig rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat a berliniekre, s lényegében szétziláltuk a játékukat, voltaképpen ilyen arányú sikerünk is megérdemelt.

- Mi volt a feladata?
- A középpályán Marcelinhóval, a hazaiak brazil karmesterével kellett ütköznöm. Azt hiszem, jól oldottam meg ezt a feladatot, bár el kell ismernem: a brazil sérülten játszott, és ez megkönnyítette a dolgomat. Le is cserélték a szünetben. Van, aki úgy fogalmazott: levettem a pályáról Marcelinhót. Támadásban pedig, többnyire valamelyik szélen felfutva, be kellett kapcsolódnom az akciókba.

- Mit szól Ailton góljaihoz, meg a kihagyott helyzeteihez.
- Toni - merthogy így becézzük - kivételes tehetség, remekül érzi a kaput, az elmúlt szezonban is 16 gólt szerzett. Nálunk az ő dolga a góllövés, és nem is szokott adós maradni. A Kickerben és a Bildben például már fenoménnek kezdik nevezni, mint Ronaldót. De véleményem szerint Joe, azaz Johan Micoud, a francia Európa-bajnok válogatott tagja legalább akkora futballista, ha nem nagyobb. Szenzációs gólt rúgott, Ailton egyik találatát is ő készítette elő, őt nyugodtan nevezhetjük világklasszisnak.

- Milyen most a hangulat a Weser partján?
- Milyen lenne? Nagyszerű! Tudja, nagyon ki vagyunk éhezve a sikerre - s a szurkolóink még jobban -, az elmúlt szezon nem nagyon jött össze, csak az Intertotó-kupában vagyunk érdekeltek, s ott is 4-0-ra kikaptunk az osztrák Paschingtól. A visszavágón nekik megyünk, a berlini 0-3 nagyon megnövelte az önbizalmunkat. Tudjuk, jobb csapat vagyunk a Paschingnál, be kell bizonyítanunk, hogy a 4-0-s vereség csak egy kisiklás volt.

- Van, aki már most a bajnokesélyesek között emlegeti a Werdert...
- Kérem szépen, 33 forduló hátra van még a 34-ből. Igyekszünk a földön maradni, nem a fellegekben járni. Ebben egyébként "segítséget" kapunk Klaus Allofs sportigazgatótól és Thomas Schaaf vezetőedzőtől, mindketten roppant kritikus szemű szakemberek. Mert a Bundesliga könyörtelen világában könnyen a mennyekből a pokolban találhatja magát az ember...

Ch. Gáll András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!