Reggina: cél a bennmaradás

Ha Olaszországban egy átlagos futballszurkolót megkérdeznek, hogy kedvenc együttese mellett melyik az a csapat, amelyikkel szimpatizál a Serie A szereplői közül, akkor a többség nagy valószínűséggel a Regginát válaszolja. A kiscsapat rendkívül lelkes szurkolótáborának és szimpatikus játékstílusának köszönheti, hogy a közvélemény drukkol neki, és ez a bíztatás jól is jön a gárda számára, amely a hamarosan kezdődő idénynek is azzal a céllal vág neki, hogy elkerülje a kiesést.

Az együttes története során először 1999-ben jutott fel a legjobbak közé, és akkor sikerült is megkapaszkodnia a Serie A-ban, ám ez csak egy évig tartott: második szezonja végén, ha csak osztályozóval is, de kiesett az élvonalból. Ezt követően azonban azonnal kiharcolta a feljutást a gárda, és az előző pontvadászatban végül elkerülte a kiesést, igaz, ehhez osztályozóra volt szüksége.

Mindennek azért is volt nagy jelentősége a talján futballközvélemény számára, mert az előző idényben a Reggina volt az egyetlen klub, amely Olaszország déli részét képviselte a legjobbak között, és így nem csak egy város, de egy egész országrész szorított a gárdának. A Lecce feljutásával a déli csapatok száma ugyan kettőre nőtt, de a Reggina ennek ellenére is az egyik legnépszerűbb alakulatnak számít a taljánoknál, a legtöbb drukkernek ez az úgynevezett "második csapata", vagyis közvetlen kedvenceik mellett nagyon sokan szurkolnak az egyik legszimpatikusabb egyesületnek.

Miután a csapat az Atalanta elleni osztályozón bebiztosította élvonalbeli tagságát június végén, a vezetőség fontos lépésre szánta el magát: két nappal a sikeres playoff után közös megegyezéssel felbontotta a gárdát benntartó tréner, Luigi de Canio szerződését. A szakvezető a szezon közben, novemberben érkezett a klubhoz, és munkájának, na meg a januárban leigazolt kölcsönjátékosoknak köszönhetően a Reggina nem esett ki, ám ennek ellenére nem vele képzelték el a jövőt.

Az elnökség ugyanis azt a trénert szerette volna a kispadon látni, akinek a neve az elmúlt években valósággal összeforrott az egyesületével, ő pedig nem más, mint Franco Colomba. Ő korábban két alkalommal is irányította a Regginát: az 1997-98-as idény, amikor a csapattal nyolcadik lett a Serie B-ben, még nem váltott ki nagy visszhangot, ő ült azonban a kispadon az első két Serie A-s szezon alatt is, és amikor 2000-ben a 11. pozíciót érte el a legjobbak között a klubbal, akkor azt sokan legalább akkor eredményként értékelték, mintha bajnoki címet szerzett volna.

A következő szezonban rendkívül balszerencsésen, osztályozóval ugyan kiesett csapatával az élvonalból, de ennek ellenére maradt, és rögtön visszavezette a gárdát az elitbe. Tavaly nyáron a patinás dél-olasz egyesület, a Napoli ugyan elcsábította, de itt kevés sikerrel járt, pár meccs után menesztették, majd a szezon végére visszahívták, és ő megmentette a kieséstől a nápolyiakat. A Reggina invitálásának azonban nem tudott ellenállni: mint elmondta, úgy érzi, mintha sohasem lett volna távol az egyesülettől.

Az egyesület célja persze továbbra is a bennmaradás kiharcolása, és a régi-új tréner megszerzése mellett az elnökség azt tartotta a legfontosabb feladatnak, hogy megtartsa azokat a kölcsönjátékosokat, akiknek segítségével mindez a 2002-2003-as idényben is összejött. Ennek érdekében elsősorban az AC Parmával kellett tárgyalni, hiszen Emiliano Bonazzoli és Gianluca Falsini is onnan érkezett a szezon közben. Bonazzoli a tavaszi szezonban 17 mérkőzésen hét gólt szerzett a Reggina színeiben, vagyis jelentősen hozzájárult a gárda bennmaradásához, de érte több más klub (például a Sampdoria) is bejelentkezett. Végül azonban sikerült megegyezésre jutni a pármaiakkal, akik 4,5 millió euróért hajlandóak voltak megválni a focista játékjogának felétől, és hozzájárultak ahhoz, hogy továbbra is a déli egyesületben szerepeljen. Falsini a teljes előző idényt a Regginában töltötte, és mivel a Parma továbbra sem tartott igényt rá, így újabb szezonra kölcsönadták őt, akárcsak Stefano Torrisit, aki csak tavasszal szerepelt az együttesben.

Ami a további erősítéseket illeti, az elnökség másik fő tárgyalópartnere az Udinese volt, ahonnan ketten is érkeztek. A kolumbiai védő, Gonzalo Martínez az előző idényt kölcsönben a Napoliban töltötte, vagyis Colomba mester tisztában volt képességeivel, és mivel az udineiek nem tartottak rá igényt, a focista hároméves szerződést írhatott alá a Regginánál. A szintén hátvéd Andrea Sottilt szintén az Udinesétől sikerült megszerezni, és ez nagy fogásnak számított, hiszen a bekk közel 200 élvonalbeli mérkőzésen lépett már pályára.

Az igazi nagy dobás azonban még hátra volt: a Juventus ugyanis a Regginának adta kölcsön középpályását, Davide Baioccót, akit pedig a Siena és az Ancona is meg akart szerezni. A hírek szerint a focista maga választott, mivel imponált neki a klub fanatikus szurkolótábora. A drukkerek tehát már a bajnokság kezdete előtt hasznot hoztak az egyesületnek, és a pontvadászat idején a hazai mérkőzéseken akár pontokat is jelenthet majd jelenlétül. Igaz, erre a csapatnak szüksége is lesz.