Az AC Milan a legutóbbi pontvadászatot szenzációsan kezdte, öt forduló után a mostanihoz hasonlóan négy győzelemmel és egy döntetlennel büszkélkedhetett, ráadásul 17 rúgott és csak kettő kapott gól állt a neve mellett. Előnye akkor négy pont volt a Juventus FC-vel szemben, és ez a fór a 2002. esztendő végére hatpontnyira nőtt - a campionatót azonban végül mégis a torinóiak nyerték meg, ráadásul úgy, hogy 11 ponttal többet szereztek, mint Carlo Ancelotti együttese!
A bajnokság második felére ugyanis elfogyott a milánóiak lendülete, ráadásul amikor eldőlni látszott, hogy az AC Milan már nem tud odaérni az első helyre, az együttes már inkább a Bajnokok Ligájára koncentrált, amely húzás végül be is jött, hiszen az a trófea a Juvéval szemben Paolo Maldiniéké lett. Ugyanakkor az is jól látható volt, hogy a Zebrák elsősorban azért végezhettek az élen, mert játékoskeretük még a Milanénál is kiegyensúlyozottabb volt, és a csapatban csupán egyetlen pótolhatatlan focista szerepelt (Pavel Nedved, akinek hiányát a torinóiak alaposan meg is érezték a Bajnokok Ligája döntőjében), a többi posztra viszont két, közel azonos képességű labdarúgó állt a klub rendelkezésére.
A nyáron ennek megfelelően Ancelotti, illetve az AC Milan átigazolásait intéző alelnök, Adriano Galliani is valami hasonló keret kialakítását célozta meg, és jó előre kijelentették, hogy nem várható nagy játékosmozgás a klubnál. Ez a koncepció a rossonerók részéről kissé szokatlannak számított, hiszen az egyesületre korábban inkább az volt a jellemző, hogy sokszor szinte "ész nélkül" vásárolta a focistákat, akiknek nagy része szinte azonnal kölcsönbe került. Igaz, a folyamat már tavaly nyáron elkezdődött, amikor tulajdonképpen csupán Rivaldo, Alessandro Nesta, Jon Dahl Tomasson és Samuele Dalla Bona érkezett a klubhoz.
Érdekes, hogy bár az előző idényben a milánóiak egyik legerősebb csapatrésze a védelem volt, Ancelottiék éppen ebbe az egységbe szerettek volna elsősorban igazolni. Ez persze érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a Dario Simic-Nesta-Maldini-Kaha Kaladze kvartett mellett maximum a veterán Alessandro Costacurta volt nyugodt szívvel bevethető egy sérülés vagy eltiltás esetén: Roque Júnior, Martin Laursen vagy Thomas Helveg nem lopta be magát a szurkolók szívébe a teljesítményével.
E három focista közül egyébként ketten távoztak is a nyáron: a brazilt a Leeds Unitednek adták kölcsön, míg Helveg visszakerült az Internazionaléhoz. A Milan vezetősége leginkább a védelem jobb oldalára keresett valakit, aki alternatívája lehet a horvát Simicnek, és szinte tökéletesen sikerült végrehajtaniuk a feladatot, hiszen olyan labdarúgót igazoltak, aki a poszton a világ egyik legjobbjának számít, ráadásul egyetlen eurójába sem került a klubnak.
A veterán brazil védő, Cafú az AS Romától érkezett, ahol nem hosszabbították meg szerződését, és bár a focista eleinte Japánba, a Jokohama F. Marinosba tartott, a Milan ajánlatára nem tudott nemet mondani. Gallianiék arra is ügyeltek, hogy a balhátvéd posztja is kétszeresen "lefedett" legyen, éppen ezért megszerezték kölcsönbe a Lazio focistáját, Giuseppe Pancarót - meglehet, egykori csapattársa, Alessandro Nesta tanácsára.
Sokáig úgy tűnt, ezzel ki is merült a nyári igazolások sora, a vezetőség leginkább azzal volt elfoglalva, hogy meghosszabbítsa egyes játékosok szerződését. Ennek során mindkét kapus új kontraktust írt alá: a jelenleg első számú hálóőrnek számító Dida 2007-ig kötelezte el magát, míg vetélytársa, Christian Abbiati 2008-ig szerződött. A megbízható kiegészítő embernek számító Christian Brocchi is új szerződést kapott, mégpedig 2007-ig szólót.
Kevéssel a bajnokság kezdete előtt aztán mégiscsak jött egy harmadik új szerzemény, ráadásul nem is akárki: a Sao Paulo FC fiatal játékmestere, Kaká, akiért a klub 8,5 millió eurót fizetett. Sokan azt gondolták, hogy a brazil középpályást a jövő egyik jó befektetésének szánják Milánóban, de hamar kiderült, hogy nem így van: a focista rögtön az első fordulóban bekerült a kezdő tizenegybe, és olyan teljesítményt nyújtott, hogy ott is ragadt. Személyével a gárda még kreatívabb lett, mint az előző szezonban, amikor leginkább Manuel Ruí Costára hárult a csapat irányítása: ugyan valószínű, hogy mindketten csak ritkán lesznek egyszerre a pályán, de Ancelottinak immár a játékmesteri posztra is van alternatívája.
Mert az együttes alapjában véve ugyanabban a felfogásban játszik, mint a legutóbbi pontvadászatban: a stabil védelem előtt a középpályán túlsúlyban vannak az agresszív, labdaszerző focisták, mint Gennaro Gattuso, Massimo Ambrosini, Clarence Seedorf vagy akár Alessandro Pirlo, bár utóbbi irányítóként is tevékenykedik. A támadások vezetése azonban elsősorban Kakára vagy Ruí Costára, illetve a csatárokra tartozik: jellemző, hogy az öt bajnokin elért 11 gól közül csak egyet szerzett a nem ebbe a kategóriába tartozó focista.