Nem vált be Rijkaard taktikája Barcelonában

Az FC Barcelona háza táján a nyári szünetben meglehetősen optimista volt a hangulat: a klub élére új elnök került, aki nagy megújulást ígért, és a játékoskeretbe is klasszis futballisták érkeztek, így semmi akadálya nem látszott annak, hogy a katalánok ismét régi fényükben csillogjanak. Elég volt azonban hét forduló, hogy a szurkolók máris sötéten lássák a jövőt, és szinte minden fanatikus egy nevet emleget minden bajok fő okozójaként: az edzőt, Frank Rijkaardot.

Az FC Barcelonát meglehetősen ambivalens viszony fűzi a hollandokhoz: a klub újkori története során a németalföldi játékosok és edzők mindig nagy szerepet játszottak, ugyanakkor az egyik legutáltabb szakvezető is Hollandiából érkezett a katalánok kispadjára. Louis van Gaal idejében a csapat felért egy mini Oranjéval, volt olyan időszak, amikor a keretben nyolc holland focista szerepelt, és a trénernek a kezdeti sikerek ellenére (hiszen egymás után két bajnokságot is nyert a klubbal) sem sikerült megkedveltetnie magát a katalánokkal. Így aztán nem kis meglepetést okozott, amikor az egyesület új elnöke, Joan Laporta a nyáron a szintén holland Frank Rijkaardot nevezte ki vezetőedzőnek.

Az egykori világklasszis szerződtetése mellett nem sok érv szólt, Rijkaard ugyanis rövid edzői pályafutása során nem sok mindent tett le az asztalra. Szinte minden előzmény nélkül került a holland válogatott élére a 2000-es Európa-bajnokság előtt, ahol az Oranje rendezőként vett részt, így nem kellett selejtezőt játszania, és kimondva-kimondatlanul a végső győzelem volt az elvárás a csapattal szemben, ám Patrick Kluiverték az elődöntőben elbuktak az olaszokkal szemben. Rijkaard ezt követően lemondott, majd a Sparta Rotterdam edzője lett, ám itt csak egy szezont töltött el, amelynek végén a gárda kiesett a holland élvonalból. Mindezek alapján nehéz megérteni, hogy Laporta miért éppen mellette döntött, hiszen azon kívül, hogy holland útlevele van, az új szakember sok pozitívumot nem mondhatott el magáról - már ha ez egyáltalán pozitívumnak számít a barcelonai drukkerek szemében.

Mindettől függetlenül a fanatikusok jól fogadták Rijkaard kinevezését, és bíztak benne, hogy a fiatal szakember majd náluk bizonyítja, hogy érti szakmáját. Az előjelek mindenesetre nem voltak rosszak: a keret összetétele viszonylag jól alakult, hiszen csupa klasszis labdarúgó érkezett, közöttük egy igazi szupersztár Ronaldinho személyében, és az amerikai túrán sem ért el rossz eredményeket a csapat. A bajnokságot ráadásul egy idegenbeli győzelemmel kezdte a gárda, majd négy játéknap után még mindig veretlen volt, de az már intő jelnek számított, hogy a CD Albacete elleni találkozó kivételével a katalánok egyszer sem tudtak egynél több gólt szerezni. A többi mérkőzésen azonban már az az egy gól sem jött össze: a következő három bajnokin a Barca egyszer sem volt eredményes (ebből kétszer hazai pályán), és két rangadót is elveszített - a közönség pedig máris Rijkaard fejét követelte.

Szó se róla, a szakember hozott néhány meglehetősen nehezen érthető döntést. Meglehetősen sokat kritizálják például azért, mert az új szerzemények közül csak Ronaldinhót játszatja rendszeresen. A világ egyik legjobb kapusának tartott Rüstü Recber eddig egyetlen bajnokin sem védett, az ötmillió euróért leigazolt mexikói Rafael Márquez, akit posztján szintén a világ legjobbjai közé sorolnak, a kilenc forduló alatt csupán háromszor volt kezdő, míg a portugál szupertini, Ricardo Quaresma (az ő vételára hatmillió euró volt) az első hét játéknapon csak kétszer lépett pályára a kezdő tizenegyben. Megemlíthető még e tárgykörben, a szintén nyáron igazolt Luís Garcia, aki ezen időszak alatt csak az RC Deportivo ellen kezdett - ott egyébként a Barcelona egyik legjobbja volt.

A szurkolók nagy része a Rijkaard által alkalmazott taktikával sem ért egyet. A szakvezető az egycsatáros játékot preferálja, az egy szem előretolt éket elméletben a két szélsőnek, illetve az irányító pozíciójában szereplő Ronaldinhónak kellene támogatnia. Igen ám, de a Barca klasszikus szélsői közül sem Marc Overmars, sem Quaresma, sem Luís García nem játszott rendszeresen, így a csatár általában csak vergődik a védők szorításában, ráadásul Javier Saviola a maga 168 centiméteres magasságával nem tud sok mindent kezdeni a felé ívelt labdákkal. Arról nem is beszélve, hogy a védekező középpályás posztján az elmúlt években remekül teljesítő Philip Cocu Rijkaard keze alatt középhátvédet játszik - miközben Márquez ott ül a kispadon.

Úgy látszik, hogy a holland mester is érzékelte: valami nincsen rendben (ez persze nem volt nehéz), és bár az egycsatáros felálláson nem változtatott, az utóbbi meccseken Luis García és Queresma, vagyis a két szélső több lehetőséget kapott, és ennek is köszönhetően a katalánok végre megtalálták góllövő cipőjüket. A Mallorca és a Murcia ellen is három gólt ért el a gárda, mindkét meccset megnyerte, és Rijkaard így egy kis levegőhöz jutott - a drukkerek azonban még mindig nincsenek teljesen kibékülve vele, és elég lesz egy-két rosszabb eredmény, hogy megint ellene forduljanak.