Ezúttal az elnök vitte el a balhét az Internél

Héctor Raúl Cúper menesztése után úgy tűnt, hogy némi nyugalom költözik az FC Internazionale háza tájára, hiszen a milánóiak a bajnokságban Alberto Zaccheroni vezetésével sorozatban hat mérkőzést nyertek. Ám a legutóbbi négy összecsapásból hármat is elveszített a csapat, így ismét forr a levegő az egyesületnél. A közönség azonban nem annyira a játékosok, mint inkább az elnök, Massimo Moratti ellen fordult, aki az Empoli elleni hazai vereség után be is jelentette lemondását.

A Moratti név összefonódik az FC Internazionale történetének legdicsőbb napjaival, hiszen a klub legnagyobb sikereinek idején, a hatvanas évek közepén, amikor a fekete-kékek 1964-ben és 1965-ben is megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, az egyesület első embere Angelo Moratti volt, aki nem más, mint a most leköszönt presidente édesapja. Massimo 1995. február 18-án került a milánói klub élére (Ernesto Pellegrinit váltva), és akkor már rendelkezett némi sportvezetői múlttal, elvégre az 1990-es olaszországi világbajnokság idején tagja volt a szervezőbizottságnak, és a Lombard Olimpiai Szövetség elnökeként is tevékenykedett.

Az Inter akkor már hat éve bajnoki cím nélkül állt, és az ifjabb Moratti eltökélt szándéka volt, hogy visszahozza a scudettót az egyesülethez, ezt azonban mind a mai napig nem sikerült megvalósítania. Három alkalommal is nagyon közel állt hozzá: elnöksége alatt az együttes az 1997-98-as és a 2002-2003-as pontvadászatban is ezüstérmet szerzett, a 2001-2002-es idényben pedig úgy végzett a harmadik helyen, hogy az utolsó mérkőzés szünetében még az élen állt, ám a Lazio elleni vereség miatt elbukta az aranyérmet. Az éra egyetlen nagy nemzetközi sikere az UEFA-kupa 1998-as megnyerése volt, ezen kívül az együttes semmilyen trófeát nem tudott begyűjteni Moratti vezérletével.

Pedig az elnök mindent megtett, ami csak lehetséges, világsztárok egész sorát vitte az Interhez. Olyan focistákat igazolt le, mint Roberto Carlos, Youri Djorkaeff, Álvaro Recoba, Iván Zamorano, Javier Zanetti, Diego Simeone, Ronaldo, Roberto Baggio, Christian Vieri, Francesco Toldo, Hernán Crespo, Fabio Cannavaro - ugyanakkor az ő ideje alatt került a klubhoz Benoit Cauet, Zoumana Camara, Cyril Domoraud, Vladimir Jugovic, Francisco Farinós, Hakan Sükür, Bruno Cirillo, Vampeta vagy Robbie Keane is, akiknek szerződtetését a szurkolók mind a mai napig nem értik. Moratti ellenben könnyű szívvel megvált olyan focistáktól, mint Matteo Ferrari, Sebastien Frey, Andrea Pirlo, Mickael Silvestre, Christian Panucci vagy Adrian Mutu, akik más sztárkluboknál meghatározó labdarúgók lettek.

Persze hiba lenne az összes rossz szakmai döntést az elnök nyakába varrni, hiszen az igazolások elsősorban nem az ő feladata - az edzők kiválasztása viszont annál inkább. És az a tény meglehetősen sok mindenről árulkodik, hogy a Moratti-éra alatt, amely hét teljes és két fél idényt ölel át, mindössze három olyan szakvezető akadt, aki egy teljes szezonon keresztül dolgozhatott a csapattal, és csupán Héctor Raúl Cúper mondhatja el magáról, hogy két szezonnál többet töltött el az Inter kispadján. Ebből a szempontból az 1998-99-es bajnokság volt a legfurcsább a klubnál, hiszen abban a szezonban a csapatnak négy mestere is volt (Gigi Simoni, Mircea Lucescu, Luciano Castellini, Roy Hodgson), hogy a bajnokság végeztével egy ötödik helyre érkezzen.

Az idő tájt egyébként Moratti ugyanúgy lemondott posztjáról, mint most: 1999 májusában kijelentette, hogy távozik az egyesület éléről, ám nem így történt, így a következő szezonban megint ő ült az elnöki székben. Az akkori eset abban is hasonlít a mostanihoz, hogy a klub igazgatótanácsának tagja, Marco Tronchetti Provera szintén távozni akart, de akkor Morattival együtt maradt.

Az ő személye azért nagyon fontos a klub életében, mert Provera az FC Internazionale egyik fő anyagi támogatója: egy személyben a Telecom Italia, illetve a Pirelli vezérigazgatója, utóbbi pedig a milánóiak egyik legfontosabb szponzora. Most egyébként az egyesület hivatalos közleménye szerint még három elnökségi tag távozott a fenti két úriemberen kívül: Paolo Giulini, Angelo Mario Moratti és Angelo Moratti, utóbbi kettő nem más, mint Massimo Moratti fia és unokája...

A Moratti család egyébként továbbra is az Inter tulajdonosa marad, a leköszönő elnök szerint csupán arról van szó, hogy kicsit távolabból akarja szemlélni az eseményeket. Az expresidente egyébként azt szeretné, ha utódja az alelnök, Giacinto Facchetti lenne, és a klub egykori legendás futballistáját, a Helenio Herrera-féle csapat védőjét valószínűleg a szurkolók is gyorsan elfogadnák.

Azok a szurkolók, akik pár héttel ezelőtt még kifütyülték Vieri minden megmozdulását, az Empoli elleni találkozó előtt (ahol Vieri a kispadon sem ült, a hírek szerint fegyelmi okokból) azonban már a csatárt éltető és Moratti lemondását követelő transzparenseket aggattak ki a lelátóra. Az egyiken a következő felirat volt olvasható: "A hosszú évek vereségei után, kedves elnök úr, az egyetlen hős az Inter szurkolótábora."