Az AS Saint-Etienne három évtizeddel ezelőtt még az egyik legsikeresebb francia egyesületnek számított, azonban a klub szép fokozatosan egyre lejjebb csúszott a ranglétrán (bár óriási népszerűségét megőrizte), és a kilencvenes években kétszer is kiesett az élvonalból. Mindkét alkalommal három esztendőre volt szüksége az egyletnek a visszajutásra, és amikor a Zöldek tavaly nyáron megnyerték a Ligue 2 küzdelmeit, érthető módon nagy volt a várakozás a csapattal szemben.
Még akkor is, ha a nyáron némileg meglepő módon elnök- és edzőváltás is történt, amelynek következtében a teljes szakmai stáb megújult, és az erősítéseket csak az átigazolási időszak vége felé sikerült nyélbe ütni. Ennek köszönhetően aztán az első fordulókban a csapat még nem szerepelt valami jól, hat fordulón keresztül nyeretlen maradt, és később sem tudott elszakadni a kiesőzónától.
Az első diadal végül a hetedik játéknapon született meg az AJ Auxerre ellen, de ez sem hozott gyökeres változást az együttes szereplését illetően, hiszen ezt a győzelmet nem követték újabbak: további öt mérkőzés telt el úgy, hogy a Zöldek képtelenek voltak begyűjteni a három pontot. Tucatnyi játéknapot követően tehát az ASSE mindössze egy győzelmet szerzett, és így csupán a 17. pozícióban állt - kevés jel mutatott arra, hogy az együttes ezt követően egy hosszú veretlenségi sorozatba kezd majd, amely még most is tart, és amelynek köszönhetően a csapat felzárkózik a középmezőnybe.
Pedig éppen ez történt: a Saint-Etienne a 13. forduló, vagyis 2004 novembere óta veretlen a Ligue 1-ben, és kiesőjelöltből az európai kupaszereplésért küzdő csapattá lépett elő. 25 forduló után a gárda a tizedik pozíciót foglalta el, ráadásul van egy elmaradt mérkőzése is (az SC Bastia elleni hazai összecsapás), amelyet ha sikerülne megnyernie, egészen a nyolcadik helyig nyomulhatna.
A 180 fokos fordulat első számú magyarázata abban rejlik, hogy a szakvezető, Elie Baup 12 fordulót követően szerkezeti módosítást hajtott végre a csapaton, és az új taktika maximálisan bejött. A bajnokság első harmadában a Zöldek 4-5-1-es felállásban futballoztak, amelyben a középpályán két kifejezetten védekező futballista mellett három támadóbb felfogásban szereplő játékos szerepelt.
Ebben a szisztémában az előretolt ék, Frédéric Piquionne mögött Pascal Feindouno játszott amolyan visszavont csatárt, "árnyékéket", a középpálya két oldalán pedig David Hellebuycknak és Nicolas Marinnek kellett szinte szélsőként tevékenykedni.
A 13. fordulóban az OGC Nice ellen hazai pályán azonban Baup átállt a 4-3-3-as taktikára, ami látszólag támadóbb felfogású, mint a korábban alkalmazott játékrendszer, hiszen három csatár is szerepel benne, azonban a cél éppen az volt, hogy stabilizálja a védekezést, elvégre így a középpályán immár nem kettő, hanem három kifejezetten labdaszerző ember akadt, és sokkal jobban elkülönültek a védekező-, illetve támadófeladatok.
A szerkezeti átalakítás "áldozata" Marin lett, akinek a helyére Feindouno kihúzódott a jobb oldalra, a nagy nyertesnek pedig Frédéric Mendy bizonyult, aki addig csak kevés játéklehetőséget kapott, most viszont klasszikus balszélsőként alapemberré vált.
A húzásnak köszönhetően ráadásul nemcsak a csapat védekezése vált jóval stabilabbá, hanem a támadójáték is feljavult; elsősorban Feindouno érzi magát remekül ebben a szerepkörben, ami a gólpasszainak számán is meglátszik: a France Football statisztikái szerint ő adta eddig a legtöbb asszisztot az idény során.
Az ideálisnak tartott kezdő tizenegyen Baup egyébként a lehető legritkábban, csak sérülés vagy eltiltás esetén változtat, aminek köszönhetően a Saint-Etienne meglehetősen kevés focistát foglalkoztat: az idény során eddig 22-en húzhatták magukra a Zöldek mezét, ám közül négyen a téli átigazolási időszakban elhagyták a klubot.
A kölcsönben lévő Javier Garrido és Anthony le Tallec visszatért egyesületéhez, a Valenciához, illetve a Liverpool FC-hez, míg a csak elvétve pályára lépett Mickael Citonyt és Batefibis Gomist kölcsönadta a klub. Januárban ketten érkeztek a gárdához: a Southampton FC tunéziai védője, Alaeddin Jahia, valamint az Olympique Marseille csatára, Lamine Sakho, aki az OM-ben egyetlen találkozón sem szerepelt a szezon során.