1962: Brazília másodszor világbajnok

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 17-én!

1962-ben ezen a napon fejeződött be Chilében a VII. világbajnokság. A torna döntőjébe a legnagyobb esélyesnek tartott, címvédő Brazília és a sokak által előzetesen is meglepetéscsapatnak jósolt Csehszlovákia válogatottjai kerültek.

Az aranymérkőzés előtt a braziloknál volt több a probléma, hiszen a selecao nem számíthatott az éppen a csehszlovákok elleni csoportmérkőzésen megsérült Pelére, valamint - sokáig - a Chile elleni elődöntőben kiállított Garrinchára.

A brazil állam- (állítólag a kormány is közbenjárt az ügyben) és sportdiplomácia azonban megnyerte a maga csatáját - a mai napig is egyedülálló módon -, Mané mégis játszhatott a döntőben, miközben az ugyanazon a mérkőzésen kiállított chilei Landa nem lehetett ott a bronzmérkőzésen.

A fővárosban, helyi idő szerint 14 óra 30 perckor kezdődött fináléban a várakozásnak megfelelően a dél-amerikai tizenegy kezdett jobban, ám a vezetést mégis Európa képviselője szerezte meg. A 15. percben Tomás Pospíchal Josef Masopust elé játszott (az esztendő végén a tornán első és egyetlen gólját szerzett játékost választották Európa legjobbjának a France Football munkatársai), s a fedezet nem hibázott.

Nem sokáig örülhettek a csehszlovákok a vezető találatnak, hiszen két minutummal később Zagallo labdájával Amarildo iramodott meg, tizennyolc méterről beadást színlelt, mire az egész tornán kiválóan teljesített Viliam Schrojf kiindult kapujából, a Botafogo csatára pedig ravaszul a felső sarokba csavarta a labdát. (Amarildo a torna első két mérkőzésén nem játszott, csak Pelé sérülését követően jelölte a csapatba Moreira, aki mint a példa is mutatja, remekül döntött)

Szünet után is a Slovan Bratislava 31 esztendős hálóőre (a mieink elleni negyeddöntő hőse) volt a mezőny egyik legaktívabb tagja, bár alighanem ő szívesen lemondott volna erről a kitüntető címről. A 68. percben Zito futtatta Amarildót, az összekötő átjátszott a túlsó oldalra, ahol a nagy lendülettel érkezett Zito a bal felső sarokba csavarta a labdát.

A brazilok az előny birtokában már jóval nyugodtabban focizhattak, s kilenc perccel később el is döntötték a világbajnoki cím sorsát. Djalma Santos hozta fel a labdát, majd lövésre szánta el magát. A nagy ívben szálló labdát Schrojf azonban kiejtette, Vavá pedig nem kegyelmezett, két méterről a hálóba helyezett.

A Palmeiras támadójának ez volt a negyedik gólja a tornán, amivel a legeredményesebb játékosok listáján utolérte honfitársát, Garrinchát, valamint a szintén négy találatig jutott chilei Leonel Sánchezt, a jugoszláv Dragan Jerkovicsot, a szovjet Valentyin Ivanovot és Albert Flóriánt.

Brazília 3-1-es győzelmével megnyerte a világbajnokságot, a trófeát a 32 esztendős középhátvéd, Mauro emelhette a magasba.

Brazília - Csehszlovákia 3-1 (1-1)
Santiago de Chile, Nacional-stadion, 69 000 néző
vezette: Latisev (szovjet).
Brazília: Gilmar - D. Santos, Mauro, N. Santos, Zózimo, Zito, Didi, Garrincha, Vavá, Amarildo, Zagallo. Szövetségi kapitány: Aymoré Moreira.
Csehszlovákia: Schrojf - Tichy, Popluhár, L. Novák, Pluskal, Kvasnák, Masopust, Pospíchal, Scherer, Kadraba, Jelinek. Szövetségi kapitány: Vytlacil.
gól: Amarildo (17.), Zito (68.), Vavá (77.), ill. Masopust (15.)