Vágólapra másolva!
Gera Zoltán a 72. percben állt be a West Bromwich Albionba a Reading elleni FA-kupa mérkőzésen, és kilenc perccel később büntetőből megszerezte a vezetést csapatának, a WBA azonban mégsem jutott tovább, mert a másodosztály listavezetője egyenlített, így újrajátszás következik.

Gera Zoltán meccs utáni nyilatkozata

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Fülöp Mártont nélkülöző Coventry a Brighton otthonában nyert, a Crystal Palace (Király Gábor) és a Wolverhampton (Gyepes Gábor, Rósa Dénes) hazai pályán harcolta ki a továbbjutást.

A Wolves éppen azt a Plymoutht ejtette ki, amelyben Buzsáky Ákos kezdőként lépett pályára, és egy nagy helyzetet kihagyott, aztán a 69. percben lecserélték. Gyepes végigjátszotta a találkozót, Rósa pedig a 80. percben állt be.

A játéknap legnagyobb meglepetését az északi konferenciában szereplő Nuneaton okozta, amely 1-1-re végzett a Middlesbrough-val, Gez Murphy a 89. percben lőtte be az újrajátszást érő büntetőt. A Wigan is repetázik, miután nem bírt a Leedsszel, de az Evertonnak is lesz még egy randevúja a Millwall-lal.

A Newcastle 1-0-ra legyőzte a Mansfieldet, a gólt pedig az Alan Shearer szerezte, akinek ez volt a 200. találata a Szarkák mezében. A Premier League-ben toronymagasan vezető Chelsea 2-1-re gyűrte le a harmadosztályú Huddersfieldet, Gudjohnsen a hajrában biztosította be a Kékek továbbjutását.

A Liverpool sokáig emlékezetes mérkőzést vívott a Lutonnal, a Vörösök a második félidő elején még 1-3-ra álltak, aztán Sinama Pongolle és Xabi Alonso is duplázott, azaz a Mersey-partiak a BL-döntő után ismét nagyon nehéz helyzetből tudtak nyerni.

FA Kupa, 3. forduló:
Arsenal - Cardiff City (II. osztályú) 2-1 (2-0)
gól: Pires (5., 17.), illetve Jerome (86.)

Hull City (II.) - Aston Villa 0-1 (0-0)
gól: Barry (60.)

Wigan Athletic - Leeds United (II.) 1-1 (0-0)
gól: Connolly (46.), illetve Hulse (87.)

West Bromwich Albion - Reading (II.) 1-1 (0-0)
gól:
Gera (81., 11-esből), illetve Doyle (83., 11-esből)

Blackburn Rovers - Queen's Park Rangers (II.) 3-0 (2-0)
gól: Todd (16.), Bellamy (35., 85.)

Chelsea - Huddersfield Town (III.) 2-1 (1-0)
gól: C. Cole (11.), Gudjohnsen (81.), illetve Taylor-Fletcher (74.)

Ipswich Town (II.) - Portsmouth 0-1 (0-1)
gól: Dario Silva (36.)

Manchester City - Scunthorpe United (III.) 3-1 (0-1)
gól: Fowler (47., 55., 63., a harmadikat 11-esből), illetve Keogh (16.)

Millwall (II.) - Everton 1-1 (1-0)
gól: M. Williams (38.), illetve Osman (78.)

Newcastle United - Mansfield Town (IV.) 1-0 (0-0)
gól:
Shearer (79.)

Nuneaton - Middlesbrough 1-1 (0-1)
gól: G. Murphy (89., 11-esből), illetve Mendieta (14.)

Sheffield Wednesday (II.) - Charlton Athletic 2-4 (1-3)
gól: Heckingbottom (15., 59.), illetve Rommedahl (12., 43.), Holland (26.), D. Bent (86.)

Torquay (IV.) - Birmingham City 0-0

Watford (II.) - Bolton Wanderers 0-3 (0-2)
gól: Borgetti (10.), Jannakopulosz (33.), Vaz Te (72.)

Norwich City (II.) - West Ham United 1-2 (0-1)
gól:
McVeigh (71., 11-esből), illetve Mullins (5.), Zamora (56.)

Luton Town (II.) - Liverpool 3-5 (2-1)
gól: Howard (31.), Robinson (43.), Nicholls (53., 11-esből), illetve Gerrard (16.), Sinama Pongolle (62., 74.), Xabi Alonso (69, 90.)

Wolverhampton Wanderers (II.) - Plymouth (II.) 1-0 (1-0)
gól: Clarke (25.)

Brighton (II.) - Coventry (II.) 0-1 (0-0)
gól:
McSheffrey (49.)

Crystal Palace (II.) - Northampton Town (IV.) 4-1 (2-1)
gól: Hughes (3.), Macken (36.), A. Johnson (52., 11-esből), Freedman (87., 11-esből), illetve Low (11.)

Barnsley (III.) - Walsall (III.) 1-1 (0-0)
gól: Hayes (76.), illetve James (73.)

Cheltenham (IV.) - Chester (IV.) 0-0
gól: Melligan (58., 11-esből), Finnigan (73., 11-esből), illetve Richardson (79.), Drummond (90.)

Derby (II.) - Burnley (II.) 2-1 (1-1)
gól:
Peschisolido (17., 66.), illetve O'Connor (66.)

Preston (II.) - Crewe (II.) 2-1 (0-1)
gól: Alexander (61.), Sedgwick (85.), illetve B. Jones (34.)

Sheffield United (II.) - Colchester (III.) 1-2 (1-1)
gól: Kabba (4.), illetve Danns (32.), G. Williams (71.)

Southampton (II.) - Milton Keynes (III.) 4-3 (1-0)
gól: Prutton (39.), Quashie (59.), Walcott (65.), Kenton (87.), illetve Lundekvam (58., öngól), Rizzo (78.), Edds (83.)

Stockport (IV.) - Brentford (III.) 2-3 (1-1)
gól:
Easter (16.), Briggs (47.), illetve Owusu (12.), D. Campbell (64.), Rankin (83.)

Stoke City (II.) - Tamworth (V.) 0-0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!