Rekord dőlhet meg az idei Afrika-kupán

Miután a FIFA rendkívül feszes versenynaptárat határozott meg, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) a sorozat története során először úgy döntött, összevonja a 2006-os világbajnokság és az Afrika-kupa selejtezőit. A 2004 nyarán indult maratoni küzdelemsorozatban számos meglepetés született, hiszen a korábban - sőt a mai napig is - a kontinens meghatározó futballnemzetei közé sorolt válogatottak legtöbbjének a vb-szereplést jelentő csoportelsőség megszerzése túl nagy falatnak bizonyult. Az első három hely valamelyikére - amely az Afrika-kupán való részvételre jogosít - azonban sikerült befutniuk, így most megadatik a lehetőség a visszavágásra. Külön motivációt jelenthet Ghána, Kamerun és a házigazda Egyiptom nemzeti csapatának, hogy a 25. alkalommal kiírt tornán hazájuk ötödik, rekordot jelentő győzelméért küzdhetnek.

Egyiptom

A hazaiak válogatottja minden más afrikai nemzeti csapatot megelőzve a huszadik kontinensbajnokságán vesz részt az idén. Számos rekord fűződik az együtteshez, hiszen a sorozat történetében a Fáraók játszották a legtöbb mérkőzést (szám szerint 72-t), nyertek a legtöbbször (36-szor) és szerezték a legtöbb találatot (egészen pontosan 112-t). Egyiptomi labdarúgó tartja a csúcsot a leggyorsabb gól tekintetében is, Ajman Manszurnak mindössze 23 másodpercre volt szüksége a gólszerzéshez. Ezen kívül Egyiptom játszotta a torna valaha volt leggólgazdagabb mérkőzését is, a válogatott 1963-ban - a számmisztika diadala - 6-3-ra győzte le Nigériát.

Önbizalmat adhat az egyiptomiaknak, hogy az eddigi négy győzelemből kettőt (1959-ben és 1986-ban) hazai környezetben szereztek, bár nem szabad elfelejteni, hogy némi eredménykényszer is nehezedik a játékosok vállára, hiszen az 1998-as diadal óta semmilyen komolyabb eredményt nem értek el nemzetközi szinten. A válogatott a selejtezőkön csak harmadikak lett csoportjában Kamerun és Elefántcsontpart mögött - ezzel együtt az egyiptomiak jelentősen befolyásolták a csoportelsőséget, hiszen míg utóbbitól oda-vissza kikaptak, a Szelídíthetetlen Oroszlánok ellen két mérkőzésen négy pontot szereztek.

A sorsolás szeszélye folytán Hasszán Sehata mester válogatottja már a csoportkörben újra megmérkőzhet az Elefántokkal, bár kérdés, hogy Ahmed Hasszánék ennek mennyire örülnek. A Besiktas JK tapasztalt középpályása mellett a szurkolók joggal várhatnak el klasszisteljesítményt a Tottenham Hotspur csatárától, Midótól, illetve az Al-Ahlival nemrég a klubvilágbajnokságon is szerepelt Mohamed Barakattól, az ifjoncok közül pedig a hazai bajnokságban edződő csatár, Amr Zaki és az RC Strasbourg középpályása, Rabo Hoszni emelkedhet fel nemzetközi szinten jegyzett csapattársai mellé. Mindemellett, bekalkulálva a hazai pálya ilyenkor megszokott "lejtését", komoly meglepetést keltene az első négybe jutás a Fáraóktól, de a csoportból való továbbkerülés, még akkor is, ha játékerőben csak Líbiát tudhatják egyértelműen maguk mögött, kötelező feladat.

Líbia

A Zöldek először akkor szerepeltek a tornán, amikor 1982-ben rendező országként kvalifikáció nélkül tehették mindezt, és most, második indulásuk alkalmával is hasonló machinációk révén cseppentek a legjobbak közé. Ilja Loncarevic fiai a selejtezőkön ugyanis egy csoportban szerepeltek Egyiptommal, és bár öt ponttal lemaradva negyedikként zártak, "megörökölték" a Fáraók helyét. A horvát mester nem titkoltan a tisztes helytállást tűzte ki célul az együttes elé, figyelembe véve, hogy a keret nagy része minimális tapasztalatra tett szert a nemzetközi futballban, egyetlen klasszisa a török Gaziantepsporban szereplő 28 esztendős középpályás, a csapatkapitányi karszalagot viselő Tarek Ibrahim Muhammed el-Taib Etteyeb. Mindazonáltal, ahogy arra a selejtezők során is akadt példa (2-1-gyel küldték haza Egyiptom válogatottját), a líbiaiak akár döntő szerepet is játszhatnak a csoportmérkőzéseken, amennyiben pontot, pontokat rabolnak valamelyik erősebb együttestől.

Marokkó

Az Atlasz Oroszlánjainak 30 évvel ezelőtt, 1976-ban már sikerült az élen végezniük a sorozatban, és az idén is - csakúgy, mint két éve, amikor Tunézia ellen a döntőben buktak el - komoly esélyesként számolhatunk velük. A csapat hihetetlen módon veretlenül abszolválta a tíz mérkőzésből álló selejtezőt, de átkozhatja idegenbeli gyengébb szereplését, hiszen annak köszönhetően, hogy a marokkóiak hazájuktól távol csak Botswanát voltak képesek legyőzni, és mindenki mással döntetlent játszottak, egy ponttal lemaradtak a végelszámolásnál Tunézia mögött.

Az akkori szövetségi kapitánynak, Badu Zakinak nem is volt maradása, lemondott posztjáról, helyére pedig a marokkói szövetség nagy reményekkel szerződtette Philippe Troussier-t. Ez azonban rossz húzásnak bizonyult, hiszen a francia edző összeveszett a vezetőséggel, így két hónap után távoznia kellett. Így a tornára már új szakember készítette fel az együttest, mégpedig az 52 esztendős Mohamed Fakhir, aki szolgált pár meglepetéssel a keret összetételét illetően. Meghívta például a veterán Nureddin Najbetet és Juszef Sippót, valamint a korábbi kapitányok által elfelejtett, a francia ES Troyes-ban légióskodó Garib Amzint. Ha Fakhirral a gárda képes lesz túltenni magát a vb-selejtezőbeli kudarcon, csodás játékkal örvendeztetheti meg a közönséget.

A támadóalakzatban a kiváló formában lévő holland légión (Ali Busszabun a Feyenoord, Nordin Bukari az Ajax Amsterdam játékosa) kívül a Girondins Bordeaux csatára, Maruan Csamak vár bevetésre, a középpályán pedig ott lesz a CA Osasunával a spanyol bajnokság második helyén álló Moha (teljes nevén Mohamed el-Jagubi). A mester számolhat a Real Madridot nemrég idegenben legyőzött Racing Santander hátvédjének, Valid Regraguinak szolgálataira is, de a védelem irányítása minden bizonnyal továbbra is a csapatkapitány, a Paris-SG-ben szereplő Talal el-Karkuri feladata marad.

Elefántcsontpart

Az Elefántokban egy olyan gárdát tisztelhetünk, amely ugyan legutóbb, a 2004-es tornán nem szerepelt, de a siker ízét a korábbiakban - az 1992-es tornagyőzelem kapcsán - és a közelmúltban, a világbajnokságra való kijutás alkalmával is megízlelte. Elefántcsontpart nemzeti együttese ráadásul nem kisebb ellenfélnél bizonyult jobbnak, mint a kontinens egyik futballnagyhatalmának számító Kamerun. Tette mindezt annak ellenére, hogy a Szelídíthetetlen Oroszlánok ellen, írd és mondd, egyetlen pontot sem szerzett (otthon 3-2-re, idegenben 2-0-ra kaptak ki), ám ezt leszámítva remek mérleget produkáltak selejtezőcsoportjukban, így végül egy ponttal megelőzték a nagy riválist. Az elefántcsontpartiak a fenti két mérkőzésen kívül csak Líbia ellen idegenben veszítettek pontot, szereztek viszont 18 gólt, miközben összesen kettőt kaptak.

A sikerben nagy szerepet játszott a szövetségi kapitány, Henri Michel, aki egy olyan gárdából faragott nyerő csapatot, amelyet papíron korábban is a legjobbak között tartottak számon, ám a nagy diadalok - elsősorban a labdarúgók hozzáállása és a nem megfelelő csapatszellem okán - mind ez idáig elmaradtak. A francia szakember, úgy látszik, bele tudta plántálni az együttesbe a szükséges pluszt, de természetesen ehhez a futballisták részéről is megkapta a kellő támogatást. A támadókettős például, amelyet az Elefántok legnagyobb csillaga és csapatkapitánya, Didier Drogba és a francia élvonalban szereplő RC Lens csatára, Aruna Dindane alkot, tíz mérkőzésen 16 találattal járult hozzá a csoportelsőséghez. A középpályán Michel számíthat a támadásokat hatékonyan segíteni tudó labdarúgók mellett - mint a szélvészgyors Bonaventure Kalou és Kanga Akalé - a biztonságot szavatoló, a védelem előszűrőjeként működő Didier Zokora (AS Saint-Etienne) és Gneri Yaya Touré (Olympiakosz) játékára is. A közvetlen védelemben utóbbi játékos testvére, az arsenalos Kolo Touré viszi a prímet, de a Hamburger SV-nál az utóbbi időben kiegyensúlyozottan szereplő Guy Demel is belefér a "biztos pont" kategóriába.

Örömhír az Elefántokért szorítóknak, hogy a tornára visszatér sérüléséből az utóbbi öt hónapot kihagyni kényszerült kapus, Jean-Jaques Tizié is, aki egyébként a keret azon kevés futballistája közé tartozik, akik Afrikában keresik a kenyerüket - a hálóőr klubszinten a tuniszi Espérance kapuját védi. Összegezve az eddigieket megállapíthatjuk, hogy az idei tornán (többek között) Elefántcsontpart is bizonyíthatja, hogy nem "kijött eredmény" volt csupán a világbajnoki szereplés kivívása, és Michel segítségével Drogbáék a (közel)jövőben nagy magabiztossággal célozhatják be a komoly nemzetközi sikereket.