Vágólapra másolva!
Legnagyobb ásza nélkül kell pályára lépnie Egyiptomnak a hazai rendezésű Afrika-kupa döntőjében. Midót az után küldték el a válogatottból, hogy a keddi Szenegál elleni elődöntőben összeveszett edzőjével, amiért az lecserélte őt.

Kitették Midót az Afrika-kupa döntőjére készülő egyiptomi keretből, miután összeveszett Hasszan Sehata szövetségi kapitánnyal. A Tottenham csatára azután kapott össze edzőjével, hogy lecserélte a keddi Szenegál elleni elődöntőn. A 22 éves csatárt csapattársai fogták le. Az incidens iróniája, hogy a helyére becserélt Amr Zaki lőtte Egyiptom győztes gólját, ráadásul első labdaérintéséből.

A mérkőzés után Sammir Zaher, az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség vezetője gyűlést hívott össze, ahol megbüntették Midót. A támadót azonnali hatállyal kitették a keretből, és fél évre eltiltották a válogatottól is. Ez azt jelenti, hogy a Tottenham futballistája nem lehet ott a pénteki döntőn sem.

Az egyiptomi játékosnak nem ez volt az első balhéja. A heves vérmérsékletű csatárnak már voltak nézeteltérései a korábbi szövetségi kapitánnyal is, és az Ajaxtól is azért kellett távoznia, mert összeveszett akkori edzőjével, Ronald Koemannal.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!