Külföldre is termelt a brazil középpályásgyár

Hetente jelentkező új sorozatunkban olyan egyesületek rövid történetével ismertetjük meg olvasóinkat, amelyek ugyan nem tartoznak a sztárklubok közé, azaz nem nyertek sok bajnokságot, kontinentális kupákat, viszont ennek ellenére több klasszist, ismert játékost neveltek, adtak a futballvilágnak.

Sorozatunk legújabb állomása Brazília, ott is a Sao Paulo államban fekvő 180 ezer lakosú Americana legnagyobb futballklubja, a Rio Branco Esporte Clube. Az egyletet még Sport Club Arromba néven 1913. augusztus 4-én jegyezték be, első elnökévé a 27 alapító tag közül Joao Truzzi választották. Az egyesület 1917-ben vette fel a Rio Branco FC nevet, tisztelegve Rio Branco bárója, José Maria da Silva Paranhos Junior előtt, aki a 20. század elejének legendás brazil külügyminisztere volt.

Az első sikerekre a következő évtized elejéig kellett csak várni, amikor a gárda 1922-ben és 1923-ban is megnyerte a Campeonato Paulista do Interiort. A kezdeti lendület azonban hamar alábbhagyott, mi több, az 1940-es évek végén a futballszekció meg is szűnt. 1961-ben portugál nyelvre fordították a klub elnevezését, de a labdarúgókon ez sem segített, továbbra sem űzhették kedvenc sportágukat. A fordulat 1979 áprilisában jött el, amikor a Rio Branco fúzionált egy másik helyi sportkörrel, az Americana Esporte Clubéval, a bővülő lehetőségeknek hála ismét élet költözött a futballszakosztályba. 1990-ben a csapat ezüstérmes lett Sao Paulo állam bajnokságának második vonalában, azóta a Campeonato Paulistában szerepel. A legerősebbek között számon tartott állami pontvadászatban az egyik legjobb eredményét 1993-ban érte el a Rio Branco, amikor a sztárcsapatok mögött az igen előkelő hatodik helyet szerezte meg.

Az első, később ismertté vált labdarúgó, aki magára ölthette a klub fekete-fehér szerelését Flávio Conceicao volt. Az 1974-ben született védekező középpályás Americanában kezdte pályafutását, 1992-ben mutatkozott be a klub első csapatában. Nagyon jó teljesítményének köszönhetően egy évvel később már a Palmeirashoz írhatott alá szerződést, ahol néhány év alatt a posztján játszók közül a legjobbak közé emelkedett Brazíliában. 1996-ban az RC Deportivo invitálta Európába, később játszott a Real Madridban, a Borussia Dortmundban, a Galatasarayban és a Panathinaikoszban is. A brazil válogatottal szerepelt olimpián, világbajnokságon és Copa Américán is.

Szinte még el sem hagyta a Décio Vitta stadiont Flávio Conceicao, a klub utánpótlásából máris megérkezett a megfelelő utód, egy szintén hasonlóan technikás középpályás személyében. Az akkor 17 esztendős Marcos Assuncaónak szép jövőt jósoltak a szakemberek, így nem volt meglepő, hogy ő is hamar "kinőtte" az állami bajnokságot és a Rio Brancót. A kiváló szabadrúgáslövőt a Santos FC csábította el, majd később a Flamengót is érintve került Európába. 1999-től 2002-ig az AS Romában futballozott, azóta a Real Betis profija az időközben spanyol állampolgárságot is kapott játékos, aki szintén magára ölthette a brazil válogatott mezét.

Nem az americanai klubnál kezdte ugyan a pályafutását, de már 20. születésnapja előtt fekete-fehérbe bújt a korábban a Campinensében, a Paraguacensében és a Santos FC-ben megfordult Marcelinho Paraíba. A klasszikus játékmesteri erényekkel felvértezett Marcelo dos Santos két évet játszott a Rio Brancóban, ám az állami bajnokság középmezőnyénél előbbre ő sem tudta kormányozni a csapat szekerét. Marcelinho pályafutása 1997-ben a Sao Paulo FC-ben folytatódott, majd egy rosszul sikerült marseille-i kitérő után a Grémio érintésével került Berlinbe. A Herthánál öt éven keresztül a klub egyik legnagyobb csillagának számított, tavaly azonban megvált tőle a német klub, hárommillió euróért Trabzonsporhoz szerződött. Nem bizonyult hosszúnak a törökországi kaland, januárban a VfL Wolfsburg ismét Németországba hívta.