Eszék legsikeresebb labdarúgóklubját 1945-ben NK Proleter néven alapították, az egyesület 1961-től működött NK Slavonijaként, majd 1968-ban vette fel ma is használatos elnevezését. A Nogometni Klub Osijek története során először az 1976-77-es szezonban harcolta ki a jogot, hogy a jugoszláv labdarúgás legmagasabb osztályában szerepelhessen. Az első etapban három szezont töltöttek az eszékiek az élvonalban, két 13. helyezés után azonban 1980-ban búcsúzni kényszerültek. Mindössze egy bajnokságra szálltak alá a másodosztályba, majd 1981-től megszakítás nélkül a legjobbak között gyűjtögették a pontokat.
Nem túl aktívan azonban, hiszen az összjugoszláv bajnokság 1991-es felbomlásáig teljesített 14 szezonjukból két hatodik helyezés számít a legjobb teljesítménynek. Az önálló horvát bajnokságban már valamivel sikeresebbek voltak a kék-fehérek, 1992-ben rögtön a dobogó alsó fokán zártak, pedig pályaválasztóként is jobbára semleges helyen voltak kénytelenek pályára lépni. Bronzérem került az eszéki labdarúgók nyakába 1995-ben, 1998-ban, 2000-ben és 2001-ben is, ám a pontvadászatban ennél előrébb egyszer sem végeztek. A klub legnagyobb sikerének így az 1999-ben, hosszabbításos mérkőzésen kivívott horvát kupa-győzelem számít.
A nyolcvanas évek közepén senki sem kapta fel a fejét, amikor az 1985-86-os bajnokság során egy helyi születésű, fiatal csatár bemutatkozott a klub színeiben. A városban azért sokan ismerték, hiszen igazi sportcsalád volt az övék, édesapja atléta volt, mamája kosárlabdázott, míg nagybátyja röplabdaedzőként dolgozott. Esztendővel később már mindenki megismerte Davor Suker nevét, hiszen a jugoszláv válogatott (soraiban Zvonimir Bobannal, Predrag Mijatoviccsal, Robert Jarnival, Igor Stimaccsal) 1987 októberében megnyerte az U20-as világbajnokságot Chilében. Suker a torna gólkirályaként tért haza a jugoszláv bajnokságba, ahol 29 mérkőzésen tíz gólt szerzett. Esztendővel később 18 találatig jutott, amivel a gólkirályi címet is kiérdemelte. Karrierje innentől kezdve egycsapásra felgyorsult, 1989 nyarán Zágrábba szerződött a Dinamóhoz, amelynek színeiből a jugoszláv felnőtt válogatottba is meghívták.
Maradona Sukert a legjobb Primera División-játékosnak nevezte
A külföldi klubok közül a spanyol Sevilla FC csapott le Sukerre, aki 1991-ben szerződött az andalúziai klubhoz. Öt, egyénileg rendkívül sikeres szezont töltött a piros-fehéreknél, hiszen 76 gólt szerzett, mi több, akkori klubtársa, Diego Maradona a spanyol élvonal legjobb játékosának nevezte. Azonban a klubsikerek nem jöttek, így Davor ment, méghozzá a Real Madridhoz. A fővárosban rögtön bajnokcsapat tagja lett, 24 góllal járult hozzá a diadalhoz, esztendővel később BL-t, Világkupát nyert, a horvát válogatottal 1998-ban vb-bronzérmes, a torna gólkirálya és második legjobb játékosa. 1999-ben hagyta el a Realt, egy-egy szezont játszott az Arsenal FC-ben és a West Ham Unitedben, majd az 1860 Münchenben fejezte be pályafutását. A horvát válogatottban 69 mérkőzésen 45 gólt szerzett! Jelenleg a nevét viselő, zágrábi központú futballakadémiát irányítja.
1989 nyarán tehát adott volt a feladat az eszéki vezetők számára, mihamarabb megoldani Suker pótlását. Nem tartott sokáig, ráadásul nem is kellett messzire menni érte, hiszen az akkor 17 esztendős Goran Vlaovic a klub játékosa volt. A Nova Gradiska-i születésű csatár az 1989-90-es szezonban ugyan még csak egy mérkőzést játszott, ám a következő pontvadászatban már 11 gólig jutott. Sukerhez hasonlóan őt is a Dinamo Zagreb szipkázta el Eszékről, három évig futballozott a HASK-Grandjanski, majd Croatia nevet viselő zágrábi klubban. Bajnokként és kétszeres gólkirályként (1992-93: 23 gól, 1993-94: 29 gól, két szezon alatt tehát 52 találat 57 összecsapáson.) 1994-ben az olasz Padovába igazolt.
Vlaovic gólöröme az 1998-as világbajnokságon
Esztendővel később sorozatos fejfájásait kivizsgálva megállapították, hogy agyvíznyomás-növekedése van. A szükséges műtétet Európa egyik legjobb agysebésze végezte el, Goran pedig a beavatkozás után két és fél hónappal már futballozott, mi több, 11 forduló alatt nyolc gólt szerzett a Serie A-ban. 1996-ig futballozott Olaszországban, majd négy évet lehúzott a Valenciában is. A horvát válogatottal ott volt az 1996-os Európa-, valamint az 1998-as és 2002-es világbajnokságon, utóbbira már a Panathinaikosz játékosaként utazott. A nemzeti csapatban 51 mérkőzésen 15 gólt szerzett, ezzel az örökgóllövőlistán Suker mögött a második.