Péntek este lép pályára először az angol válogatott az újjáépített Wembleyben, és nem más lesz a háromoroszlánosok ellenfele ezen az emlékezetesnek ígérkező találkozón, mint az ötszörös világbajnok Brazília. A dél-amerikaiaknál a legnagyobb sztárok is játékra jelentkeztek, a szigetországiaknál pedig az jelenti a szenzációt, hogy Steve McClaren ismét meghívta a válogatottba a Real Madridban bombaformában játszó David Beckhamet. A kép a brazilok edzésén készült, és Ronaldinhót örökítette meg az egyik legjobb barátja társaságában.
A negyedik Európa-bajnokság elődöntőjében 1972-ben a magyar válogatott 14 komoly helyzetet dolgozott ki a szovjetek ellen, akik csak kétszer próbálkoztak, mégis 1-0-ra nyertek. Zámbó Sándor még 11-esből sem talált be, és mivel akkor még játszottak a harmadik helyért, és azon a meccsen a belgák 2-1-re győztek, érem nélkül tért haza a csapat.