Közellenségé vált a Valencia vezetőedzője

A Dánia ellen készülő spanyol válogatott keretbe nem az FC Barcelona vagy a Real Madrid adta a legtöbb focistát, hanem a Valencia CF, amelyből heten is meghívót kaptak Luis Aragonéstól. A klub hét forduló után a negyedik helyen áll a tabellán, a Bajnokok Ligájában pedig két játéknapot követően egy győzelem és egy vereség áll a csapat neve mellett - a gárda mestere, Quique Sánchez ennek ellenére rendkívül népszerűtlennek számít, és szurkolók nagy része a távozását követelte a hét végén.

Azóta, hogy a Valencia még Rafa Benítezzel a kispadon két bajnoki címet is nyert (az utolsót 2004-ben, amikor az együttes az UEFA-kupát is elhódította), az egyesület semmilyen trófeát nem nyert, és a dobogóra is csak egyszer fért fel a Primera Divisiónban.

A 2004-2005-ös pontvadászatban elért hetedik hely még nem Quique Sánchez "sara" volt, hiszen az idényt még Claudio Ranierivel a kispadon kezdte az együttes, akit azonban a gyenge eredmények miatt februárban menesztettek. Sánchez ezt követően került a Valencia élére, vagyis az ő irányításával a klub előbb egy harmadik, majd egy negyedik helyet szerzett.

A szurkolók szerint azonban ez kevés, a játékoskeret ennél többre predesztinálja az egyesületet, és a szakember nem hozta ki a maximumot a gárdából, amelynek magja tulajdonképpen Benítez óta együtt maradt, sőt, az új igazolásokkal csak tovább erősödött. Tény, hogy a 2004-es UEFA-kupa döntőjében pályára lépett kezdő tizenegyből heten még mindig a Valencia játékosai, és egy nyolcadik ember, Roberto Ayala is csak a nyáron ment el, vagyis alapvetően igaz a megállapítás, amely szerint a bajnokcsapatot nem szedték szét.

Igazi kulcsjátékos Sánchez edzősége alatt nem nagyon távozott a Valenciától, csupán olyan kiegészítő emberek hagyták el a gárdát, mint Salva, Fabián Canobbio vagy Andrés Palop, a korábban nagyobb szerepet kapott labdarúgók közül pedig Pablo Aimar vagy Rufete éppen ezért ment el, mert Sánchez nem számított rájuk.

Emellett azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy az elmúlt két évben az egyesület nem sajnálta a pénzt az új szerzeményekre, akinek egy része ugyan nem vált be, de a játékoskeret kétségtelenül erősödött. 2005 nyarán érkezett a csapathoz a portugál jobbhátvéd, Miguel, aki nyolcmillió euróba került, illetve a Real Zaragoza támadója, David Villa, aki 12 milliót kóstált; tavaly nyáron pedig hozzájuk csatlakozott a 25 millió eurós jobbszélső, Joaquín, a tízmillió eurós olasz csatár, Francesco Tavano, a 7,5 milliós balhátvéd, Asier del Horno, illetve az ötmillióért megvett Fernando Morientes.

Közülük Del Horno és Tavano már nincs a klubnál, vagyis az ő szerződtetésük egyértelműen melléfogás volt, de a szakvezető szerint ez elsősorban a sportigazgató, Amedeo Carboni hibája volt. A játékosból egy nyár alatt sportvezető vált Carbonival egyébként Quique Sánchez végig konfliktusban állt, és az idei holtszezon nagy kérdése az volt, hogy végül melyiküket rúgják ki, de a hatalmi harcból a szakvezető került ki győztesen, a tréner pedig maradt.

A Valencia pedig a nyáron újabb 42 millió eurót költött el új igazolásokra, miközben komoly távozóról alig lehetett beszélni - tulajdonképpen csak a lejáró szerződésű argentin középhátvédet, Roberto Ayalát lehet idesorolni. Érkezett viszont a Getafe CF középső védője, Alexis; a Real Madridtól Iván Helguera és a fiatal Mata; az Atlético Madridtól a nagy tehetségnek tartott Javier Arizmendi és a VfB Stuttgart német válogatott kapusa, Timo Hildebrand; majd a transzferperiódus utolsó napjaiban a szerb középcsatár, Nikola Zigic, illetve a portugál középpályás, Manuel Fernandes.

Ilyen előzmények után a drukkerek joggal gondolhatták, hogy a szakvezető kérései szerint kialakított együttes szárnyalni fog, de a Valencia rögtön az első fordulóban nagy pofont kapott, hiszen a Villarreal CF ellen otthon szenvedett 3-0-s vereséget. Ezt követően ugyan sorra jöttek a győzelmek, de a csapat rendre csak egygólos különbséggel gyűjtötte be a három pontot, és ekkor már a drukkereknek ez is kevés volt. A múlt héten pedig újból két hazai zakó következett: előbb a BL-ben a Chelsea FC-től, majd a bajnokságban az RCD Espanyoltól. Utóbbi találkozón már egyre többen skandálták a mesternek: 'Quique, ve te ya", azaz "Quique, takarodj!" Az együttes ugyan a negyedik helyen áll a tabellán, és minden idegenbeli mérkőzését megnyerte, de öt hazai találkozójából hármat is elveszített.

A tréner az előző idényben elsősorban a sérülésekre fogta a gyengébb szereplést, és sérültekből most sincsen hiány: a balszélső Vicente a bajnokságban még egyetlen percet sem játszott, a jobbhátvéd Marco Caneira is csak egyszer lépett pályára, az Espanyol ellen pedig David Villát kellett már az első félidőben lecserélni. A szurkolók közül nagyon sokan úgy vélik, hogy a tréner taktikai felkészültsége nem üti meg a kellő szintet, és a Valencia egy jobb edzővel versenyben állhatna az aranyéremért.

A jelek szerint azonban az elnök, Juan Soler ragaszkodik Quique Sánchezhez, így a drukkerek skizofrén állapotba kerültek: ha a csapat nyer (márpedig az igazi szurkoló mindig ezt szeretné), akkor a közutálatnak "örvendő" szakvezető helyzete erősödik meg.