Vágólapra másolva!
A szezon elején sokan kétségbe vonták a Real Madrid vezetőségének azon döntését, hogy menesztették az együttesből bajnokcsapatot faragó Fabio Capellót, és a német Bernd Schustert nevezték ki a helyére. A germán szakember vezérletével azonban egyelőre remekel a királyi gárda, pedig a nyári igazolások többsége eddig - különböző okok miatt - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Capello által irányított madridi együttes rengeteg kritikát kapott az elmúlt szezonban, de a talján mestertől nem lehet elvenni, hogy ő volt az, aki három év szünet után ismét trófeát nyert a csapattal.

Ráadásul a bajnokság elején gyakran unalmasnak, és túlságosan defenzívnek tartott Real a hajrában kifejezetten támadó szellemben futballozott, utolsó 12 mérkőzéséből tízet megnyert, és ezeken a találkozókon összesen 31 alkalommal volt eredményes, kis híján elérve a meccsenkénti hármas gólátlagot.

Ez is kevés volt azonban ahhoz, hogy Capellóval szerződést hosszabbítsanak, és a helyére szerződtetett Bernd Schustertől azt várta a klubvezetés, hogy a csapat nem csak hatékonyan, de látványosan is futballozzon. A germán szakembernek tehát nem volt könnyű dolga, és a felkészülési időszakban nem sok jel mutatott arra, hogy képes lesz egy ütőképes együttest összerakni.

Különösen a spanyol Szuperkupában a Sevilla FC ellen elszenvedett hazai vereség volt kínos, amely után egyesek már Schuster fejét követelték. A spanyol sportsajtó sem bánt kesztyűs kézzel a mesterrel, aki azonban a jelek szerint nagyon is jól tudta, hogy mit csinál, és egyes vélemények szerint az sem elképzelhetetlen, hogy szándékosan állt ki az edzőmeccseken felforgatott csapattal, hogy a gyengébb eredményekkel "kényszerítse" ki a vezetőségből az új igazolásokat - az mindenesetre tény, hogy Arjen Robben és Gabriel Heinze is csak augusztus végén érkezett meg a Santiago Bernabéu-stadionba.

A bajnokság első fordulójában mindenesetre a városi rivális Atlético Madridot sikerült legyőzni, és amikor a következő mérkőzésen a Villarrealt idegenben verte a csapat 5-0-ra, akkor mindenki hozsannázni kezdett. Ez a szélsőséges hangulatváltozás egyébként is jellemző a királyi gárda háza táján: egy-egy győzelem után mindenki az egekbe dicséri az együttest, hogy aztán egy vereséget követően a sárba tiporja.

Nyár óta azért inkább az előbbi fordult elő sűrűbben, hiszen a bajnokságban mindössze két veresége van a gárdának, a Bajnokok Ligájában pedig veretlennek mondhatja magát. A Primera Divisiónban 12 forduló után 28 pontot szereztek Raúlék, márpedig a gárda 1995 óta nem rajtolt ilyen jól a spanyol élvonalban, és a látványos játékban sincsen hiba: a tucatnyi találkozón a madridiak 29 találatot értek el, vagyis ők szerezték a legtöbb gólt a spanyol élvonalban.

Forrás: EPA

Pepe (jobbra) sérülése miatt eddig még nem bizonyíthatott a drukkereknek

Csak összehasonlításképpen: az előző idényben 12 forduló alatt a Real 24 ponttal állt, 22-7-es gólkülönbséggel. Most öttel több gólt kaptak ugyan, de héttel többet is szereztek - márpedig ez tökéletesen megfelel a drukkereknek. A támadórészleggel tehát a számok alapján nincsen sok probléma a Realnál, a védekezés azonban egyelőre korántsem olyan hatékony, mint Capello idején. Pedig a nyáron három új bekk is érkezett a csapathoz, akik közül azonban a portugál Pepe rögtön az első bajnokit követően megsérült, és csak a legutóbbi játéknapon tért vissza a pályára, és Heinzének is több összecsapást ki kellett hagynia.

Utóbbi játékost a védelem bal oldalának megerősítésére vették meg, ám az utóbbi hetekben a sok sérült miatt rendre a középhátvéd posztján szerepelt. Ez a tény egyébként jól jelzi a Real egyik legnagyobb erősségét, jelesül, hogy a keretben majd minden pozícióra legalább két, hasonló képességű futballista akad, és a focisták egy része több poszton is bevethető. Így aztán nem jelentett olyan nagy problémát, ha Wesley Sneijder, Ruud van Nistelrooy vagy valaki más kidőlt egy-két összecsapásra.

Ez egyébként azt is mutatja, hogy a Realnál jelenleg nem alakult ki egy viszonylag állandó kezdő tizenegy, azonban ez részben tudatos koncepciónak tűnik Schuster részéről. A manapság oly divatos rotációs elvnek megfelelően a tréner igyekszik "forgatni" a csapatot, és Iker Casillason kívül egyetlen játékos sem akad, aki mindegyik bajnokin kezdő lett volna, és a kapuson kívül csak Raúl lépett pályára az összes bajnoki meccsen.

Ennyi klasszis között pedig valahogy mindig akad, aki csúcsformában van: a szezon elején elsősorban Sneijder remekelt, az utóbbi időben pedig Robinho az, aki kimagaslóan futballozik. Egyelőre tehát a Real hívei maximálisan elégedettek lehetnek, és bár kétség sem lehet afelől, hogy a következő vereség után megint mindenki krízisről fog beszélni, a királyi gárdánál ehhez lassan mindenkinek hozzá kell szoknia. Ez az igazán nagy csapatok "keresztje"...

www.infosport-focivilag.hu

Gólgazdag meccsen nyert a Real a Mallorca ellenhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20071111-lelottek-egy-lazioszurkolot.html?pIdx=4
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!