Az UEFA - mint az elmúlt hét végén ismertté vált - egy 15 mérkőzést tartalmazó listát adott át az Europolnak, kérve az európai rendőri hatóság közreműködését a felmerült gyanú kivizsgálásában. A szervezet egyik munkatársa azt közölte, hogy a listán szereplő összecsapások között Eb-, Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-selejtezők egyaránt szerepelnek.
Az UEFA nem hozta nyilvánosságra, hogy konkrétan melyik mérkőzésekről van szó, a német Süddeutsche Zeitung ugyanakkor - ugyancsak a hét végén - arról írt, hogy a szóban forgó találkozók között az augusztusi HSV-Honvéd UEFA-kupa-selejtező is szerepel, amely a hamburgiak 4-0-s győzelmével - és továbbjutásával - ért véget.
A cikkíró, Thomas Kistner arról számolt be, hogy a német és a magyar együttes kupatalálkozójára is óriási fogadásokat kötöttek Ázsiában, különös tekintettel arra, hogy a Hamburg abszolút favoritnak számított.
A cikk szerint a mérkőzés napján, már kora reggel a kétgólos hamburgi győzelemre 1,9-es szorzóval lehetett fogadni. A nap folyamán ugyanakkor egyre nagyobb összegeket tettek fel a magyar csapat ellen, úgyhogy az odds háromgólos hamburgi győzelem esetén 1,85-re csökkent. A mérkőzést végül a magyarok 4-0-ra vesztették el, mégpedig egy furcsa öngóllal - fogalmazott a lap, hozzátéve, hogy a londoni bukmékerirodák azonnal jelezték az UEFA-nak a gyanúsnak vélt momentumokat.
Tekintse meg a négy Hamburg-gólt!
Az újság szerint Michel Platini, az UEFA elnöke megerősítette a szövetségnek azt a gyanúját, hogy 15 mérkőzést jelentősen manipuláltak.
"Semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk ebben az ügyben, ez kicsit kellemetlen is, hiszen mi is csak a sajtóból tudunk meg mindent. Szeretnénk, ha végre hivatalos szakaszba lépne a dolog, ehhez minden segítséget meg is adnánk, hiszen így tisztázódna a klub neve" - nyilatkozta Szabados Gábor, a Budapest Honvéd sajtófőnöke.
Az MTI érdeklődésére a HSV elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője kedden kijelentette: a klub is csak a sajtóból értesült az állítólagos korrupciós gyanúról. Erre vonatkozóan - mint hangsúlyozta - az UEFA-tól semmifajta hivatalos értesítést nem kaptak. Ezért az ügy a HSV-nél "nem téma" - jelentette ki a hamburgiak képviselője, hozzátéve: amennyiben az UEFA-tól bármilyen hivatalos értesítést kapnának, a klub természetesen hivatalos állásfoglalást tesz közzé.
"Addig azonban nem kívánnak foglalkozni az üggyel" - hangsúlyozta a Hamburg illetékese.