Vágólapra másolva!
Jó második félidei teljesítményének köszönhetően nyert az Aston Villa a vendég Newcastle United ellen a labdarúgó Premier League 26. fordulójában. A Bundesligában döntetlent játszott egymással Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás csapata, a házigazda Hannover, illetve a Karlsruhe. A vendégek második gólját a magyar válogatott középpályása, Hajnal szerezte, ez volt a hatodik találata ebben az idényben. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion már nem vezeti az angol másodosztályú Championshipet: a birminghamiek a Barnsley otthonában 2-1-re kaptak ki, míg az új éllovas Watford Priskin Tamás nélkül verte idegenben az Ipswich Townt. Halmosi Péter gólt szerzett: a válogatott balszélső a Leicester-Plymouth (0-1) bajnokin - amelyen négy magyar is lehetőséget kapott - talált be a hazaiak hálójába, a találkozót a helyszínen megtekintette Várhidi Péter szövetségi kapitány.

Az angol forduló nyitómérkőzésén a nemzetközi szereplésre hajtó Aston Villa fogadta a Newcastle-t, amely abban a reményben látogatott a Villa Parkba, hogy négy mérkőzés után végre talán megszerzi első győzelmét Kevin Keegan irányítása alatt.

Ehhez a már a negyedik percben közelebb is kerültek a Szarkák, Milner balról kanyarította be a labdát, a szemfüles Owen pedig pár méterről fejjel a bal alsó sarokba csúsztatott.

Az első félidőben nem érdemtelenül őrizte meg előnyét a Newcastle, annak ellenére, hogy két tizenegyest is megúszott, Barton előbb kézzel mentette meg csapatát egy esetleges góltól, majd lábbal is szabálytalankodott egyet a tizenhatoson belül, de a bíró egyik esetben sem fújt a sípjába.

A szünet után aztán három perc alatt fordítottak a birminghamiek, a 48. percben előbb Bouma megpattanó lövése csapta be a Givent, majd egy szöglet után Carew csúsztatott a kapu bal oldalába.

A 72. percben ismét a szöglet-Carew párosítás bizonyult hatékony fegyvernek, igaz, ezúttal majd' fél percig pattogott a labda a vendégek kapuja előtt, míg a norvég végül a hálóba stukkolt.

Az utolsó percben aztán jól megérdemelt bünetőjét is megkapta a Villa, Carew pedig élt a lehetőséggel, és mesterhármassal állította be a 4-1-es végeredményt.

Forrás: EPA

Carew (j) gratulált Boumának, majd lőtt egy mesterhármast

A Portsmouth és a Tottenham Hotspur is idegenben szerezte meg a három pontot, az Everton ugyanakkor otthon nyert, s ezzel megerősítette negyedik helyét a tabellán.

Premier League, 26. forduló:
Aston Villa - Newcastle United 4-1 (0-1)
gól:
Bouma (48.), Carew (51., 72., 90. - 11-esből), illetve Owen (4.)

Bolton Wanderers - Portsmouth 0-1 (0-0)
gól: Diarra (81.)

Derby County - Tottenham Hotspur 0-3 (0-0)
gól: Keane (68.), Kaboul (81.), Berbatov (90., 11-esből)

Everton - Reading 1-0 (0-0)
gól: Jagielka (62.)

Middlesbrough - Fulham 1-0 (1-0)
gól: Aliadiere (11.)

Sunderland - Wigan Athletic 2-0 (1-0)
gól: Etuhu (42.), Murphy (74.)

West Ham United - Birmingham City 1-1 (1-1)
gól: Ljungberg (7.), illetve McFadden (16., 11-esből)
kiállítva: Bowyer (88., West Ham)

vasárnap:
Manchester United - Manchester City 14.30
Chelsea - FC Liverpool 17
hétfő:
Arsenal - Blackburn Rovers 21 ó

Az állás (meccs, gólkülönbség, pont):
1. Arsenal 25 52-18 60
2. Manchester United 25 49-12 58
3. Chelsea 25 38-17 54
4. Everton 26 41-23 47
5. Aston Villa 26 48-34 44
6. FC Liverpool 24 40-17 43
7. Portsmouth 26 36-26 41
8. Manchester City 25 32-28 41
9. Blackburn Rovers 25 32-31 39
10. West Ham United 25 30-23 37
11. Tottenham Hotspur 26 48-41 32
12. Middlesbrough 26 23-38 29
13. Newcastle United 26 29-47 28
14. Sunderland 26 26-45 26
15. Bolton Wanderers 26 26-35 25
16. Wigan Athletic 26 24-42 23
17. Birmingham City 26 25-38 22
18. Reading 26 30-53 22
19. Fulham 26 25-44 19
20. Derby County 26 13-55 9

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!