Vágólapra másolva!
A hetek óta kirobbanó formában játszó Buzsáky Ákos nyáron könnyen lehet, hogy akkor is egy osztállyal feljebb léphet, ha jelenlegi gárdája, a másodosztályban szereplő Queens Park Rangers nem jut fel, ugyanis a Premier League-ben szereplő Portsmouth kiszemelte magának a magyar középpályást.

Buzsáky Ákos tavaly októberben váltott csapatot a Championshipen belül, a Plymouth-tól kölcsönbe a Queens Park Rangershöz került, januárban aztán új klubjánál 2010-ig szóló szerződést kötött, a hírek szerint félmillió font volt az ára.

A londoni klubnál megkapta a tízes mezt a magyar játékos, amely jelezte, hogy sokat várnak tőle, és ő nem is okozott csalódást, már a második meccsén gólt szerzett, összesített mérlege pedig: 26 fellépésén 9 találat.

Buzsáky legutóbbi gólja egészen bravúrosra sikerült


Buzsákynak óriási szerepe volt abban, hogy a decemberben még sereghajtó gárda folyamatosan lépkedett fölfelé a tabellán, jelenleg a QPR a 12. helyet foglalja el, és pontszámban közelebb van a feljutást érő 6. pozícióhoz (amelyet előző kenyéradója, a Plymouth birtokol), mint a kiesést jelentő 22. helyhez.

Dupla a Colchester ellen


A szurkolók is megkedvelték a tizenegyszeres válogatott irányítót, aki a jobb szélen is otthonosan mozog, a szurkolók hol Magical Magyarnak, hol Fehér Pelének hívják. Az elmúlt hetek jó teljesítménye után nem meglepő, hogy az élvonalban is felfigyeltek Buzsákyra, a hírek szerint a Portsmouth nyáron vinné a magyar játékost, és Harry Redknapp edző 2,5 millió fontot is hajlandó lenne átutalni a QPR-nek.

Bombagól a Coventry ellen


És bár Buzsáky szerződése 2010-ig szól a nyugat-londoniaknál, van benne egy olyan kitétel, miszerint, ha Premier League-ben szereplő együttes érdeklődik iránta, és 2 millió font fölötti összeget ajánl érte, akkor leülhetnek tárgyalni a felek. Ráadásul a QPR sem járna rosszul egy ilyen üzlettel, hiszen így a Plymouth-nak kifizetett ár ötszörösét kaphatnák meg Buzsákyért, úgyhogy a történetnek még lesz folytatása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!