Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását Supka Attila, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője. A klubtól származó információ szerint a vezetőség elfogadta a lemondást. A szezon végéig Vass László pályaedző és Borgulya István, az U19-es együttes trénere irányítja a csapatot.

Supka Attila 2006 októberében került Kispestre, előtte a Békéscsabánál dolgozott, majd a 2004/05 és a 2005/06-os idényben a DVSC-t vezette bajnoki címre. 2006 őszén nyolc meccsen irányította az ekkor még a hazai meccseket a Bozsik-stadion helyett a csepeli albérletben játszó Honvédot, a mérleg 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség.

2007 tavaszán aztán feltámadtak a piros-feketék, a 13 bajnokin 22 pont volt a termés, és sikerült legyőzni többek között a Debrecent és az MTK-t, de az igazán nagy dobás nem ez volt, hanem az, hogy a kupadöntőben büntetőkkel nyert a Honvéd a Loki ellen.

Így a csapat kilépett a nemzetközi porondra, és a Hamburg elleni hazai találkozón a 0-0-s végeredmény ellenére az egy-kétgólos kispesti siker sem lett volna meglepő. A visszavágón végül bejött a papírforma, és a német gárda 4-0-s összesítéssel jutott tovább, de az őszi idényre így sem lehetett panasza a drukkereknek, hiszen az MTK mögött másodikként fordultak a XIX. kerületiek.

Amikor még a "Szép volt, fiúk" zúgott Kispesten:


Bár az összképen némiképp ront, hogy az utolsó öt őszi fordulóban a Kaposvár, Győr, Vasas, Nyíregyháza, Tatabánya ötösfogat ellen mindössze öt pontra futotta. Ennek ellenére sokan a kispestí hívek közül a bajnoki címről álmodoztak, aztán tavasszal jött a keserű ébredés, Hercegfalviék ugyanis csak a Paksot tudták legyőzni (ha nem vesszük ide a Sopron kizárásáért kapott három pontot), és mindössze hét pontot szedtek össze.

Nem is csoda, hogy a tulajdonossal a kitiltások miatt amúgy is harcban álló szurkolók szép lassan elfogytak, akik pedig mégis kimentek, azok szurkolás helyett inkább Supkát szidták. A drukkerek óhaja végül meghallgatásra talált, Supka a Vasas elleni hazai vereség után felajánlotta lemondását, amit a vezetőség elfogadott, egyelőre megbízott edzőként a szezon végéig Vass László irányítja a gárdát, de a jól értesültek Sisa Tibor és Gálhidi György nevét emlegetik lehetséges utódként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!