Cottbusban küzdősport lett a labdarúgás

Két hónappal ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy az Energie Cottbus úgy léphet pályára a Bundesliga utolsó fordulójában a Hannover '96 ellen, hogy már biztos bennmaradónak számít, elvégre a keletnémet gárda még március elején is sereghajtó volt a Bundesligában. A cottbusiak azonban pazar hajrát produkáltak, és a várakozásokkal ellentétben a következő idényben is az élvonalban szerepelnek majd.

Az Energie-t már az előző pontvadászatban is a kiesőjelöltek közé sorolták, de a 2006-2007-es szezonban újoncként szerepelt együttes akkor szintén rácáfolt a kétkedőkre, és megismételve története legjobb élvonalbeli szereplését, a 13. helyen fejezte be a bajnokságot. Igen ám, de a nyáron az egyesület eladta két meghatározó játékosát, a román Sergiu Radut és Vlad Munteanut, ami anyagi szempontból nem tűnt rossz húzásnak (a két focistáért a VfL Wolfsburg összesen ötmillió eurót fizetett), ám az új szerzemények terén inkább a mennyiségre, mint a minőségre mentek rá. Hét futballista is érkezett a holtszezonban a csapathoz, többségük szokás szerint a kelet-európai piacról, de a legtöbb szakértő úgy vélte, hogy a két románt nem tudják majd pótolni.

Az első fordulókban minden jel arra mutatott, hogy a szakértők ezúttal nem tévednek, hiszen a Cottbus pocsékul kezdte a bajnokságot, hat forduló alatt mindössze egyetlen pontot szerzett. Ennyi elég is volt a vezetőségnek ahhoz, hogy menessze a trénert, Patrick Sandert, aki pár hónappal korábban még szinte hősnek számított, az pedig nem okozott meglepetést, hogy az új mester is Kelet-Európából érkezett a szlovén Bojan Prasnikar személyében. Vezérletével az Energie eredményei egy hajszálnyit jobbak lettek, de ez is csak arra volt elegendő, hogy az őszi szezont a csapat ne az utolsó, hanem az utolsó előtti helyen zárja.

A télen aztán Prasnikar megkezdte a keret saját szájíze szerinti átalakítását, ami újabb öt új futballista szerződtetését jelentette. Természetesen majdnem mindannyian Kelet-Európából érkeztek: akadt köztük szerb, cseh és bosnyák is, az egyetlen kivételt a Hertha BSC-től megvásárolt Christian Müller jelentette. Magyar szempontból Dusan Vasziljevics leigazolása volt a legérdekesebb, hiszen őt a Kaposvártól igazolták le, és így nem szakadt meg az a sorozat, hogy a Cottbus minden élvonalbeli idényében szerepeltetett olyan futballistát, aki megfordult a magyar pontvadászatban (a mostani bajnokság első fordulójában még Szélesi Zoltán is pályára lépett az Energie-ben, vagyis tulajdonképpen ez a széria Vasziljevics nélkül sem szakadt volna véget).

Hiába jöttek azonban az új focisták, a csapat továbbra is rendkívül gyengén szerepelt, első idei hat meccsén mindössze két pontot szerzett, és a 23. forduló után már megint a tabella utolsó helyén állt. Ekkor következett a Bayern München elleni hazai találkozó, amelyen a cottbusiaknak szemernyi esélyt sem adtak, ami végül is érthető volt: az egyik oldalon olyan futballisták léptek pályára, mint Franck Ribéry vagy Luca Toni, akiknek a vételára több volt, mint szinte a teljes hazai keret értéke. A Cottbus mégis nyerni tudott, és ez a szenzációs, 2-0-s diadal új lendületet adott a gárdának. Az Energie ugyanis innentől kezdve valósággal megtáltosodott: Frankfurtban ugyan még kikapott, de ezt követően egymás után három bajnokit nyert, majd még két hazai mérkőzésén begyűjtötte a három pontot - és a Hamburger SV elleni diadal már a biztos bennmaradást jelentette a klub számára.

A nagy tavaszi menetelést produkált gárda már egyértelműen Prasnikar csapata volt, a szlovén mester alaposan átalakította elődje együttesét. Az egyik leglátványosabb változás az volt, hogy míg Sandernél a német futballisták közül egyedül Timo Rost számított alapembernek (az első fordulóban a tizenegy kezdő játékos tíz különböző országból került ki!), addig a szlovén mesternél a védelem bal oldalán rendszeresen Daniel Ziebig kapott lehetőséget, a kapuban pedig nem a bravúrjai mellett sokszor hajmeresztő hibákat elkövető Tomiszlav Piplica, hanem Gerhard Tremmel állt. Prasnikar számára az sem jelentett problémát, hogy több kulcsembere is hosszú időre kidőlt: a lengyel Mariusz Kukielka a 13. fordulót követően egyszer sem lépett pályára, a bolgár Dimitar Rangelov is kihagyta a tavaszi szezon nagy részét, a brazil Vragel da Silva pedig nyolcmecces (!) eltiltást kapott, mert az utolsó őszi bajnokin lekönyökölte a Hannover '96 focistáját, Gaetan Krebset.

Ismael (Hannover) és Rangelov küzdelme a tatamira is beillett volna

Utóbbi futballista jól példázza, hogy a Cottbus melyik erényének köszönhetően maradt benn a legjobbak között. Az Energie futballistáitól csak ritkán láthatunk látványos cseleket, de abban mindenki biztos lehet, hogy a gárda az utolsó leheletéig küzdeni fog. Da Silva sem számít valami technikás futballistának, azonban erős, mint egy bivaly, és nem riad vissza a szabálytalanságoktól sem: jellemző, hogy 2006 óta összesen már 18 bajnokit volt kénytelen kihagyni eltiltás miatt. A Bayern München legyőzése mellett (amely arra volt példa, hogy a magasabb játéktudás nem feltétlenül elég a diadalhoz) még a Hansa Rostock elleni hazai bajnokit lehet példának tekinteni: akkor a Cottbus az félidő végén emberhátrányban került, de tíz emberrel is fordított az utolsó tíz percben. Persze ne gondoljuk, hogy az Energie együttesében csupa "falábú" szerepel, akik képtelenek a technikásabb megoldásokra (az albán játékmester, Ervin Skela például kifejezetten ügyes futballista), de ettől még tény, hogy a cottbusiak elsősorban remek küzdőszellemüknek köszönhetően maradhattak benn az élvonalban.

www.infosport-focivilag.hu