Aranyat ért a dél-amerikai BL-ben az európai taktika

Nagy meglepetést hozott a Libertadores-kupa 2008-as kiírása, hiszen a dél-amerikai Bajnokok Ligájának megfelelő tornát az LDU Quito nyerte meg. Ecuadori együttes korábban sohasem tudta elhódítani a trófeát, és a quitói együttes diadalának külön érdekessége, hogy a csapat az egyenes kieséses szakaszban nyolc mérkőzésből csak kettőt nyert meg - de ez is elég volt a végső győzelemhez.

Az előző három esztendőben csak brazil és argentin klubok jutottak be a Libertadores-kupa fináléjába, így aztán nem meglepő, hogy az idei sorozat rajtjánál is ezen két ország képviselőit tartották a legnagyobb esélyesnek - főleg, hogy a csoportkörben érdekelt 32 együttes közül 11 ebből a két nemzetből került ki.

Az öt brazil klub közül mind tovább is jutott az egyenes kieséses szakaszba, az argentinoknak azonban már akkor volt egy búcsúzójuk: az az Arsenal, amely tavaly megnyerte a második számú dél-amerikai kupát, a Sudamericanát. Persze utólag már látszik, hogy az Arsenal a lehető legnehezebb csoportba került, hiszen abban a kvartettben végzett a harmadik helyen, amelyben ott volt a két későbbi döntős, a Fluminense és az LDU Quito is - és az argentinok csak egyetlen ponttal maradtak le a végső győztes quitóiak mögött...

A legjobb 16 között tehát öt-öt brazil és argentin együttes várta a további küzdelmeket: mellettük még Mexikót és Kolumbiát képviselte két-két csapat, és akadt egy-egy uruguayi és ecuadori is. A nyolcaddöntőben aztán elsősorban az argentin kontingens fogyatkozott meg: a Lanúst a mexikói Atlas, az Estudiantest pedig az LDU verte ki, a legnagyobb visszhangot azonban a River Plate búcsúja jelentette.

A patinás egyesület egy másik argentin klub, a San Lorenzo ellen játszott, és az első meccset ugyan idegenben elveszítette 2-1-re, ám a visszavágón gyorsan vezetést szerzett, és így máris továbbjutásra állt. Ráadásul félórával a lefújás előtt a San Lorenzo védője, Jonathan Bottinelli egy teljesen ártalmatlan szituációban arcon könyökölte a River csatárát, Radamel Falcao Garcíát, amiért piros lapot kapott, a megítélt tizenegyest pedig Sebastián Abreu értékesítette.

A San Lorenzónak így félórája maradt, hogy a River otthonában, tíz emberrel játszva gólt szerezzen, és ezzel kiharcolja a hosszabbítást, ami lehetetlennek tűnt - mégis sikerült végrehajtani. Sőt, a vendégek nem egy, hanem két találatot szereztek, és így hosszabbítás és büntetőpárbaj nélkül, 4-3-as összesítéssel verték ki a River Plate-et. A San Lorenzónak a következő körben már nem jött össze a továbbjutás, hiszen az LDU Quito ellen két, 1-1-es döntetlent követően, büntetőpárbajban búcsúzott, ám a másik, még versenyben lévő argentin gárda, a Boca Juniors tovább menetelt.

A "genovaiak" a nyolcaddöntőben a brazil Cruzeirót, a negyeddöntőben pedig a mexikói Atlast verték ki, és így hat év alatt negyedszer jutottak be az elődöntőbe - márpedig az előző három alkalommal ha idáig versenyben maradtak, akkor mindig döntőt játszhattak. Most viszont ez a széria nem folytatódott, mivel a brazil Fluminense kiverte Juan Román Riquelmééket.

A riói egyesület már a negyeddöntőben is nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy búcsúztatta a 2005-ben Libertadores-kupát nyert, egy évvel később pedig szintén a döntőig jutott Sao Paulo FC-t, amely Adriano góljainak köszönhetően 20 perccel a visszavágó vége előtt még továbbjutónak tűnt - azonban a Flu a hajrában kétszer is eredményes volt, a mindent eldöntő találatot Washington a 91. percben érte el. A rióiak a Boca ellen is jól bírták az utolsó perceket, hiszen az argentinok hiába vezettek 1-0-ra a visszavágón is, az utolsó félórában a Fluminense három gólt szerezve fordítani tudott.

Nem csoda, hogy ezek után a döntőben már a brazilok számítottak favoritnak az LDU Quito ellen, amely az elődöntőben is két döntetlennel ment tovább - igaz, itt nem volt szükség tizenegyesekre, a mexikói Club Américát idegenben szerzett góllal ütötték ki az ecuadoriak. A Fluminense hívei még azután is biztosak voltak a végső diadalban, hogy kedvenceik az első meccset Quitóban 4-2-re elveszítették, hiszen a Flu hazai pályán korábban mindegyik meccsét megnyerte.

Az LDU-nak ugyan sikerült meglepnie ellenfelét a visszavágón Rióban, de a hazai gárdának még akkor is megvolt az esélye, hogy a rendes játékidőben kiharcolja a kupagyőzelmet, de "csak" annyi jött össze, hogy 3-1-re nyerjen, ami a hosszabbításhoz, majd a büntetőpárbajhoz volt elég. A Libertadores-kupa fináléjában ugyanis már nem számítanak duplán az idegenben szerzett gólok - ha ez a szabály itt is érvényes lenne, akkor a Fluminense már kupagyőztesnek mondhatná magát... A tizenegyeseknél pedig az LDU veterán kapusa, José Cevallos volt a főhős: a portás három büntetőt is megfogott, történelmi győzelemhez segítve csapatát.

Az LDU tehát úgy nyerte meg a Libertadores-kupát, hogy 14 mérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg, és az egyenes kieséses szakaszban pedig nyolc találkozóból csak kétszer tudott győzni. Mindez azonban nem jelenti, hogy az ecuadori klub defenzív futballt játszott volna - sőt, sokak szerint a siker egyik titka az volt, hogy a csapat argentin mestere, Edgardo Bauza remekül adoptálta az Európában már elterjedtnek számító 4-5-1-es felállást.

A quitóiak támadójátéka elsősorban a szélső középpályásokra épült: a jobb oldalon Jofre Guerrón, a balon pedig Luis Bolanos rohamozott, de szükség esetén a védekezésből is kivették a részüket. Utóbbi futballista ráadásul gyakran behúzódott középre, utat nyitva a felfutó balhátvédnek, Paul Ambrosinak - így aztán Bolanos négy góllal a csapat házi gólkirálya lett a sorozatban, de Guerrón is betalált háromszor, ráadásul jó néhány gólpasszt is adott.

www.infosport-focivilag.hu