Németországban találkozik egymással a bajnok Galatasaray és a kupagyőztes Kayserispor a török labdarúgó Szuperkupáért.
A mérkőzést augusztus 17-én rendezik a duisburgi MSV Arénában, ahova telt házat, 35 ezer nézőt várnak a szervezők. A török Szuperkupát harmadszor rendezik Németországban: tavaly Kölnben 35 ezren látták a helyszínen a találkozót.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.