Vágólapra másolva!
Szerdán Svédországban szenvedett 2-1-es vereséget a magyar labdarúgó-válogatott. A világbajnoki selejtezőről hajnalban hazatérő csapatot az [origo] forgatócsoportja a repülőtéren várta.

"Számunkra sokkal több volt ebben a meccsben, mint amennyi végül kijött belőle" - nyilatkozta a lefújás után a szövetség honlapjának Erwin Koeman szövetségi kapitány.

"Tisztelet illeti csapatunkat, mert ismét volt tartása, de sajnos gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Az volt a különbség a két válogatott között, hogy a svéd együttesben valóban nemzetközi szintű csatárok játszottak, a házigazdák a kapuba tudtak találni, amikor kellett, míg mi csak akkor, amikor már csak a szépítésre volt lehetőség."

A hazatérő csapat tagjai közül Juhász Roland volt a legdühösebb.

"Bosszús vagyok, sokkal jobban, mint a szombati meccs után. Ez nyerhetőbb mérkőzés lett volna, mint a dánok elleni. Az első félidőben és a második elején jól játszott a csapat, helyzeteink is megvoltak, de sajnos nem tudtuk azokat értékesíteni."


Vadócz Krisztián szintén a helyzetkihasználásban látta a vereség fő okát, szerinte a válogatott összeszedett volt, amit a szakvezetés előre eltervezett, azt sikerült is megvalósítani.

"Sajnos nem tanultunk még meg győzni. A svédeknek elég volt egy 15-20 perces jó periódus. Nem azt mondom, rutintalan a csapat, egyszerűen nem tudjuk berúgni a helyzeteket. Még nem jött el az idő, hogy ezeket kegyetlenül kihasználjuk."


Torghelle Sándor szerint két baki döntötte el a mérkőzést. "Nagyon szomorúak vagyunk. Az első félidőben jobban játszottunk, nem tudtak velünk mit kezdeni a svédek. A második félidőben két buta hibát csináltunk, ebből két gólt kaptunk. 2-0-nál nem adtuk fel, mentünk tovább, de hiába irányítottuk a mérkőzést, a szépítés már semmire nem volt elég."

A magyarok világbajnoki selejtezőcsoportjának állása:

1.Albánia21103-04
2.Dánia21103-24
3.Svédország21102-14
4.Portugália21016-33
5.Magyarország20111-21
6.Málta20020-70


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!