Verebes József ugyan már nem az NB II-es Vác-Újbuda edzője, de továbbra is aktív szereplője a magyar futballnak, hiszen a harmadosztályú Újbuda TC szakmai igazgatójakánt dolgozik. A Mágus, aki magát nagyon magasan az egyik legeredményesebb magyar edzőként aposztrofálta, paradoxonnak tartja, hogy kilenc éve nem kap munkát az élvonalban, és úgy véli, itthon a szakma helyett a pénzről szól a labdarúgás. "Ha a szakmáról szólna a dolog, akkor itt ülne három-négy csapat állandóan, és tárgyalnának velem, hogy menjek oda" - nyilatkozta a mesteredző.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.