A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!

Egy mesternégyes sem mindig elég, ha a világválogatottról van szó

Elképesztően nehéz helyzetben voltunk ezen a héten az álomcsapat összeállításakor, mivel számtalan fantasztikus csatárteljesítménynek lehettünk szemtanúi az elmúlt napokban. Így aztán hiába ért el Gonzalo Higuaín mesternégyest, szerzett két meccsen négy találatot Grafite, és hármat Alessandro Del Piero - ők egyaránt kimaradtak. De a középpályán is minimum két gól kellett a csapatba kerüléshez...

Kapus:
Michael Rensing (német, Bayern München): Az Oliver Kahn helyét átvett portásnak nincsen könnyű dolga egy ilyen klasszis kapus után, de az utóbbi hetekben végre bizonyítja, hogy a Bayern vezetői miért is döntöttek mellette. Rensing főleg a Fiorentina elleni BL-találkozón védett fantasztikusan, de az FC Schalke 04 elleni rangadón is kitett magáért.

Hátvédek:
Anthony Réveillere (francia, Olympique Lyon): A gall bajnokcsapat a múlt héten mind a két találkozóját kapott gól nélkül abszolválta: a Bajnokok Ligájában a Steaua Bucurestit 2-0-ra verte, majd a bajnokságban 1-0-ra nyert az AS Monaco ellen. A védelem tehát hibátlanul futballozott, a jobbhátvéd Réveillere pedig be is talált a románok ellen.

William Gallas (francia, Arsenal FC): Az Ágyúsok három nyeretlen tétmérkőzés után játszották le a Manchester United elleni rangadót, amelyen a szezon talán legjobb teljesítményét nyújtották Arsene Wenger fiai. A védelem tengelyébe visszatért Gallas játékáról mindent elmond, hogy az ESPN-nél és a BBC-nél is bekerült a hét válogatottjába - akárcsak nálunk.

Josip Simunic (horvát, Hertha BSC): A berlini gárdának sikerült megszakítania a TSG Hoffenheim győzelmi sorozatát a Bundesligában, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a védelem útját állta az újonc gólgyárosainak. A hátsó alakzat tengelyében Simunic szinte hibátlanul futballozott, akárcsak hét közben a Metaliszt Harkiv elleni találkozón, amelyen a Hertha szintén nem kapott gólt.

Christian Panucci (olasz, AS Roma): A Farkasoknak nem sikerült teljesen úgy a hetük, ahogyan szerették volna, mert bár a Chelsea FC elleni BL-meccset hozni tudták, a Serie A-ban nem bírtak a Bolognával. Ez a legkevésbé Panuccin múlt, aki a bajnokin balhátvédként és középső védőként is megállta a helyét, a londoniak ellen pedig balhátvédet játszva még gólt is szerzett.

Középpályások:
Marko Marin (német, Borussia Mönchengladbach): A mönchengladbachi együttes a hét vége előtt még nyeretlen volt idegenben a Bundesligában, de az Arminia Bielefeld elleni találkozón ez a sorozat véget ért. A Borussia ugyanis 2-0-ra nyert, köszönhetően fiatal jobbszélsőjének, Marinnak, aki mind a két gólt szerezte.

Mehmet Aurélio (török, Real Betis): A sevillai együttes bukdácsol ebben a szezonban, de a CD Numancia ellen a hét végén szép idegenbeli győzelmet aratott a gárda. A találkozón ismét bebizonyosodott, hogy a Betis nagy fogást hajtott végre, amikor a nyáron leigazolta a brazil származású törököt, aki védekező középpályás létére ezúttal kétszer is betalált.

Samir Nasri (francia, Arsenal FC): A Fenerbache SK elleni hazai 0-0 után az Arsenal híve kissé tartottak a Manchester United elleni rangadótól, de a Vörös Ördögök ellen alaposan összekapta magát a gárda. Különösen igaz ez Nasrira, aki ismét megmutatta, hogy pazar rúgótechnikával rendelkezik, kétszer is bevette a manchesteriek hálóját.

Forrás: AFP

Nasrinak voltak ennél jobb lövései is, kettőből gól is született

Ronaldinho (brazil, AC Milan): A piros-feketék hívei kissé gyanakodva fogadták a brazil világsztár nyári szerződtetését, de Ronaldinho azóta már meggyőzte őket arról, hogy nem volt kidobott pénz az érte kipengetett összeg. A múlt héten például kétszer is betalált: az SC Heerenveen ellen az UEFA-kupában három pontot ért a gólja, a Lecce elleni bajnokin pedig egyet.

Csatárok:
Samuel Eto'o (kameruni, FC Barcelona): A katalán gárda szinte képtelen kis különbségű győzelmet aratni mostanában, Eto'o pedig valóságos gólgépként működik a Barcánál. Az FC Basel elleni BL-meccsen csak csere volt a rotációs elvnek megfelelően, a hét végi, Real Valladolid elleni bajnokin azonban kezdett - és egy félidő alatt mesternégyest ért el.

Forrás: AFP

Eto'o 45 perc alatt hintett egy négyest a Valladolidnak

Darren Bent (angol, Tottenham Hotspur): A londoniaknál az edzőcsere minden elképzelést felülmúló formajavulást hozott, ami elsősorban a csapat csatárának, Bentnek a teljesítményén látszik. A támadó a múlt héten két meccsen öt gólt ért el: az UEFA-kupában a Dinamo Zagreb ellen mesterhármast ünnepelt, majd a bajnokságban a Manchester City ellen az ő két találata jelentett három pontot a Spursnek.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!