Az északír-magyar párharcnak nincsen komoly hagyománya, a két gárda eddigi három mérkőzéséből kettőre az 1990-es világbajnokságot megelőző selejtezősorozatban került sor. Először Budapesten találkozott a két válogatott 1988. október 19-én, és bár Mezey György legénysége végig mezőnyfölényben játszott, a győztes találatot csak a csereként beállt Vincze István révén tudta megszerezni a 85. percben.
A visszavágóra alig egy évvel később került sor, de akkor már - magyar szokás szerint - más ült nemzeti tizenegyünk kispadján. A szövetségi kapitány az idő tájt Bicskei Bertalan volt, aki szép emlékeket őrizhet a belfasti Windsor Parkról, mert csapatunk némi meglepetésre újra nyerni tudott (2-1). A magyar gárda góljait akkor Kovács Kálmán és Bognár György szerezték. Tizenegy évvel később, 2000-ben megint Bicskei Bertalan irányította a magyar csapatot, amely barátságos mérkőzésen Horváth Ferenc találatával 1-0-ra nyert Belfastban.
Az Ír Labdarúgó Szövetség (Irish Football Association, IFA) még 1880-ban jött létre Nagy-Britannián belül, és amikor Írország megszerezte függetlenségét, akkor ugyanezen a néven működött tovább, ám gyakorlatilag már csak Észak-Írország labdarúgásával foglalkozott.
Az önálló Írország sportági szövetségét Football Association of Irelandnek (FAI) hívják, ami tulajdonképpen szintén Ír Labdarúgó Szövetséget jelent. 1929-től kezdve egészen 1954-ig tehát két válogatott is Írország név alatt szerepelt, csupán az angol nyelvterületen volt megkülönböztetés Ireland (a tulajdonképpeni Észak-Írország) és Republic of Ireland (a mai Írország) között. A FIFA 1954-ben aztán megunta ezt az áldatlan állapotot, és a hivatalos elnevezésben Irelandből ekkor lett Northern Ireland, vagyis magyarul Észak-Írország.
Az északírek a legtöbb válogatott meccsüket természetesen a többi brit csapattal vívták, főleg a sokáig megrendezett brit kupa keretében. A válogatott egyik legfényesebb időszaka az ötvenes évekre tehető, amikor is 1956 és 1959 között négyszer is megnyerte az ominózus trófeát, 1957-ben ráadásul úgy, hogy a Wembleyben 4-0-ra legyőzte Angliát. A legendás nemzeti tizenegy Peter Doherty vezetésével kijutott az 1958-as világbajnokságra is - pedig a selejtezők során Olaszország is ellenfél volt -, ahol a negyeddöntőben csak a későbbi bronzérmes Franciaország állította meg. A hatvanas és a hetvenes években kevesebb babér termett az északírek számára, pedig minden idők legjobb északír játékosa is ekkor kergette a labdát. A Manchester United aranylabdás futballistájáról, George Bestről van szó, aki 1964 és 1978 között összesen 37 alkalommal húzta fel a címeres mezt.
Érdekes módon az északírek csillaga akkor ragyogott fel megint, amikor Best már nem szerepelt a válogatottban. A nyolcvanas évek elején válogatottjuk az 1982-es és az 1986-os világbajnokságra is kijutott, és a spanyolországi mundiálon nem is szerepelt rosszul. Az első ízben 24 gárda részvételével megrendezett vébén bejutott a legjobb 16 közé, ahol ismét a későbbi bronzérmes franciák állták útját. A négy évvel későbbi viadalon már nem sikerült továbbjutniuk a csoportból Billy Bingham tanítványainak. Ebben az időben a csapat sztárjai Norman Whiteside, Pat Jennings és Sam McIllroy voltak. Whiteside arról nevezetes, hogy egészen 1998-ig ő volt a legfiatalabb labdarúgó, aki világbajnokságon pályára lépett, a kapus Jennings jelenleg is tartja az északír válogatottsági rekordot 119 szerepléssel, McIllroy pedig sokáig a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya volt - például a legutóbbi Magyarország elleni találkozó idején is.
Akkor egyébként az északír válogatott története egyik mélypontját élte, tíz egymást követő mérkőzésen keresztül képtelen volt gólt szerezni, ami negatív világrekordot jelentett. A hullámvölgyet azonban váratlan felemelkedés követte, hiszen a McIllroyt követő mesterrel, Lawrie Sanchezzel nem csak a góltalansági sorozat szakadt meg, hanem az északírek váratlan jó eredményeket értek el: a 2006-os vb selejtezői során otthon legyőzték Angliát, a legutóbbi Eb kvalifikációs sorozatában pedig sokáig vezették csoportjukat. Mindez elsősorban kiváló otthoni szereplésüknek volt köszönhető, a Windsor Parkban ugyanis nem veszítettek pontot (legyőzték Spanyolországot, Svédországot és Dániát is), illetve csatáruk, David Healy bombaformájának, ő ugyanis egymaga 13 találatot ért el, és ezzel az Eb-selejtezők gólkirálya lett.
Fülöp Márton sunderlandi klubtársa, David Healy (b) általában nem kíméli az ellenfelet hazai pályán
Hogy az északírek mégsem jutottak ki a kontinensviadalra, az sokak szerint annak tudható be, hogy a szövetségi kapitányt, Lawrie Sanchezt menet közben elcsábította a Fulham, így a selejtezőket már Nigel Worthingtonnal a kispadon fejezték be. Ez egyébként tipikusan az az eset volt, amikor egyik fél sem járt jól: Sanchezt pár hónap után kirúgták a Fulhamtől a gyenge eredmények miatt, az északír válogatott pedig az új trénerrel már korántsem szerepel olyan jól. Eddigi négy selejtezője közül csak egyet nyert meg a csapat, de a San Marino elleni 4-0-s diadal kötelező feladat volt - viszont kikapott Szlovákiában és Szlovéniában is, otthon pedig csak egy gól nélküli döntetlent játszott Csehországgal.
A magyarok ellen ráadásul a védelem rendkívül tartalékos lesz, hiszen három hátvéd is kénytelen volt lemondani a szereplést, márpedig Aaron Hughes, Gareth McAuley és George McCartney a legutóbbi három selejtezőn egyaránt kezdő volt. A hátsó alakzatban így fontos szerep jut majd a Manchester United fiatal focistájának, Jonathan Evansnek, aki ebben a szezonban már a MU-ban is egyre több szerepet kap.
A középpályán, illetve a csatársorban már nincsenek ilyen problémái a mesternek, ebben a két csapatrészben mindegyik standard játékosa a rendelkezésére áll, így az a Keith Gillespie és Healy is, akik már a két ország nyolc évvel ezelőtti összecsapásán is pályára léptek - nálunk ugyanezt Dárdai Pál mondhatja el magáról. Healy egyébként az északír válogatott történetének legeredményesebb focistája a maga 34 góljával, Gillespie pedig a negyedik helyen áll a válogatottsági örökranglistán - ő még 1994-ben debütált a címeres mezben.
Az északír keret
Maik Taylor | kapus | 1971. szeptember 4. | Birmingham City | 69 | - |
Alan Mannus | kapus | 1981. május 19. | Linfield FC | 3 | - |
Jonathan Tuffey | kapus | 1987. január 20. | Partick Thistle | - | - |
Chris Baird | hátvéd | 1982. február 25. | Fulham FC | 33 | - |
Jonathan Evans | hátvéd | 1988. január 3. | Manchester United | 11 | - |
Michael Duff | hátvéd | 1978. január 11. | Burnley FC | 21 | - |
Ryan McGivern | hátvéd | 1990. január 8. | Morecambe | 3 | - |
Steven Davis | középpályás | 1985. január 1. | Rangers FC | 29 | 1 |
Michael O'Connor | középpályás | 1987. október 6. | Crewe Alexandra | 2 | - |
Dean Shiels | középpályás | 1985. február 1. | Hibernian FC | 4 | - |
Keith Gillespie | középpályás | 1975. február 18. | Sheffield United | 81 | 1 |
Grant McCann | középpályás | 1980. április 14. | Scunthorpe United | 15 | 2 |
Chris Brunt | középpályás | 1984. december 14. | West Bromwich Albion | 18 | - |
Niall McGinn | középpályás | 1987. július 20. | Derry City | 2 | - |
Sammy Clingan | középpályás | 1984. január 13. | Norwich City | 16 | - |
David Healy | csatár | 1979. augusztus 5. | Sunderland AFC | 65 | 34 |
Warren Feeney | csatár | 1981. január 17. | Dundee United | 25 | 3 |
Martin Paterson | csatár | 1987. május 10. | Burnley FC | 3 | - |
Peter Thompson | csatár | 1984. május 2. | Stockport County | 7 | 1 |
Kyle Lafferty | csatár | 1987. szeptember 16. | Rangers FC | 16 | 5 |