Vágólapra másolva!
Kevés kellemetlenebb élmény érhet egy labdarúgót annál, mint amikor véletlenül a saját kapujába küldi a labdát, ezért aztán különösen balszerencsések azok játékosok, akikkel ez az átlagosnál gyakrabban történik meg. Mai írásunkban őket mutatjuk be a Tottenham ellen rendre megzavarodó Jamie Carraghertől a 135 másodperc alatt duplázó Nikolcse Noveszkiig.

A Premier League legutóbbi fordulójában a Liverpool hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Hull Cityvel, pedig a vendégek csak egy gólt szereztek - a másik találat ugyanis a Vörösök védőjének, Jamie Carraghernek a nevéhez fűződik. A hátvéd ezzel a találattal beállította a Premier League öngól-rekordját, hiszen immár hatodszor fordult elő vele ez a csúfság. Carragher közel 400 bajnokin eddig három találatra volt képes, azaz öngólból dupla ennyit jegyez, ráadásul ezek felét a Tottenham Hotspur javára követte el - a Spurs tehát éppen annyi gólt köszönhet neki, mint a saját csapata. De a Manchester United hívei is kétszer örülhettek Carragher-öngólnak, ráadásul egyetlen mérkőzésen: 1999. szeptember 11-én az Anfielden egy félidő alatt kétszer is bevette a saját kapuját.


Még két játékos vétett hat öngólt a Premier League-ben, Carragherhez hasonlóan közülük Richard Dunne játszik jelenleg is az angol élvonalban. A Manchester City ír védője is tévesztett már kaput a mostani idényben, ráadásul kétszer is: a nyolcadik játéknapon a Newcastle United, a 11. fordulóban pedig a Bolton Wanderers ellen boldogította az ellenfél szurkolóit. Érdekesség, hogy Dunne, aki 1996-ban debütált az élvonalban, egészen 2004-ig egyetlen öngólt sem szerzett, azóta viszont már hatot is. Ha ilyen tempóban folytatja, akkor hamarosan egyedül vezeti majd a Premier League vonatkozó listáját.

Ez a névsor azonban még Frank Sinclair nevével kezdődik, aki jelenleg a negyedosztályú Lincoln City profija, azonban a Leicester City focistájaként vívta ki magának ezt a kétes dicsőséget. Az 1999-2000-es szezon első három fordulójában ugyanis kétszer is az utolsó percekben szerzett öngólt: a nyitányon az Arsenal ellen fejelt a saját kapujába, és csapata így 2-1-es vereséget szenvedett, majd egy héttel később, a harmadik játéknapon volt klubja, a Chelsea ellen talált be a saját kapujába, és alakította így ki a 2-2-es végeredményt. A leglátványosabb öngólját viszont 2002 márciusában érte el, amikor a Middlesbrough ellen teljesen ártalmatlan szituációban a félpályáról megpróbált hazaadni - pechjére azonban a kapus, Ian Walker erre nem számított, így a labda akadálytalanul gurult a hálóba.


A Seria A-ban az Internazionale legendás hátvédje, Riccardo Ferri tartja az öngól-rekordot: a 45-szörös válogatott védő, aki ott volt az 1988-as Európa-bajnokságon és az 1990-es vébén is, összesen nyolcszor talált be a saját kapujába, mindannyiszor az Inter színeiben. Ráadásul a nyolc öngólból hat pontokba került együttesének: négyszer is az övé volt az egyetlen találat a 90 perc során, 1987 decemberében például Ferri öngólja döntötte el a milánói derbit. A Juventus ellen kétszer is bevette a saját kapuját: 1986 októberében, illetve 1994 áprilisában, és a torinóiak mind a kétszer neki köszönhették, hogy pontot vagy pontokat szereztek. Ferri a milánói csapatban 290 bajnokit játszott, és nyolc öngólja mellett azért hatszor csapata javára is módosított az eredményen.

A Bundesligában is egy olyan futballista vezeti az öngólosok listáját, akire elsősorban nem ezért emlékeznek: Manfred Kaltz a német élvonal történetében a második legtöbb mérkőzést játszotta, és banánszerű beadásai máig legendásak. Az 581 bajnoki alatt összehozott hat öngól nem is olyan sok, főleg, hogy mindezt három idényben érte el: az 1972-73-as bajnokságban kettő, az 1977-78-as idényben három, az 1982-1983-asban pedig egy öngólt vétett. A legemlékezetesebbet azonban nem a Bundesligában szerezte: az UEFA-kupa 1975-76-os kiírásában az FC Bruges elleni idegenbeli visszavágón négy perccel a lefújás előtt talált be a saját kapujába, és a HSV ezzel esett ki a sorozatból.

Forrás: AFP

A precíz németek még egy rekordot nyilvántartanak az öngólok kapcsán: az FSV Mainz macedón védője, Nikolcse Noveszki 2005 novemberében az Eintracht Frankfurt elleni bajnokin két öngólt is szerzett. Ez még nem unikum, hiszen ezt rajta kívül még négyen hajtották végre a Bundesligában, azonban Noveszki két öngólja között mindössze 135 másodperc telt el, ráadásul mindez az első hat percben történt!

A hátvéd a meccs során a másik kapuba is betalált, de nem tudta döntetlenre hozni a meccset - nem úgy, mint Chris Nicholl 1976 márciusában. Az Aston Villa északír középhátvédje egy héttel korábban a Tottenham Hotspur ellen is öngólt vétett, akkor pedig a Leicester City ellen vette be saját kapuját, így alighanem nagyon megkönnyebbült, amikor sikerült egyenlítenie. Pechjére nem sokkal később egy szögletnél megint a saját kapujába fejelt, így nem volt mit tenni, megint előre kellett mennie, és egy fantasztikus, közel 30 méteres találattal megint egyenlített. A végeredmény 2-2 lett, és mind a négy gólt ugyanaz a futballista érte el.

Nem járt ilyen jól a Sunderland védője, Michael Proctor, aki 2003 februárjában a Charlton Athletic elleni találkozón szintén kétszer vette be a saját kapuját. Mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy a csapata új angol rekordot állítson fel, de ezen a mérkőzésen nem csak Proctor vétett öngólt, hanem Steven Wright is, így a négygólos találkozón valamennyi találatot a vesztes csapat játékosai szerezték.


Meglehetősen gyászos következménye volt az olasz Sandro Salvadore karrierjében egyetlen balszerencsés mérkőzésnek. A hátvéd szerepelt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon is, sőt, 1968-ban tagja volt az Európa-bajnokságot nyert válogatottnak is. Az 1970-es vb-ezüstről azonban lemaradt, köszönhetően annak, hogy 1970. február 21-én egy Spanyolország elleni felkészülési meccsen három perc alatt kétszer is öngólt vétett. A végeredmény 2-2 lett, Salvadore pedig soha többé nem kapott meghívót a válogatottba.

Magyarországon Gyepes Gábornak ezt a bravúrt nem sikerült végrehajtania, de 2004 őszén neki is volt egy peches szériája: a horvátok elleni vb-selejtezőn öngólt ért el, négy nappal később pedig Izland ellen is róla pattant be egy labda a magyar kapuba, habár ezt a hivatalos jegyzőkönyvek az izlandi focistának adták. Nem sokkal később a Ferencváros színeiben a Schalke 04 elleni UEFA-kupa-mérkőzésen is sa ját csapatát hozta hátrányba, így aztán alighanem örökre ráragadt az öngólkirály titulus.

Forrás: MTI

Pedig neki nem is sikerült az, ami Hrutka Jánosnak 1995 áprilisában a Győr ellen: a hátvéd akkor ugyanis két öngólt is szerzett, a meccsen ráadásul Páling Zsolt is a saját kapujába talált be, nem csoda, hogy a Fradi 4-1-es vereséget szenvedett.

A világrekord azonban alighanem egy belga futballista, bizonyos Stan van den Buys nevéhez fűződik. A Germinal Ekeren védője 1995 januárjában az RSC Anderlecht elleni bajnokin egymaga három öngólt ért el, és csapata így szenvedett 3-2-es vereséget a brüsszeliektől.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!