Ami az izraeli labdarúgást illeti, noha az önálló zsidó állam csak a második világháborút követően alakult meg, a sportág ottani története régebbre nyúlik vissza. Az egykori Palesztinából külföldre vándorolt labdarúgók több klubot is alapítottak Kelet-Európában, amelyek közül az osztrák Hakoah Vienna volt a legjelentősebb: ez a gárda 1925-ben bajnoki címet nyert.
A mai Izraeli Labdarúgó Szövetség elődje már 1925-ben létrejött, és az önálló Izrael megalapítása után meg is kezdte tényleges működését. Már az 1950-es vb-re is nevezett az ország, de akkor Jugoszlávia a selejtezők során simán búcsúztatta válogatottját. Izrael 1956-ban belépett az Ázsiai Labdarúgó Szövetségbe, így innentől kezdve az ázsiai kvalifikációs viadalokon indult.
Az 1968-as olimpiai részvétel után 1970-ben az ország mindmáig legnagyobb labdarúgósikerét érte el, amikor kijutott a világbajnokságra. Az izraeli válogatott nem is szerepelt rosszul Mexikóban: döntetlent játszott Svédországgal és a későbbi ezüstérmes Olaszországgal, és csak az Uruguay elleni vereség jelentette kiesését.
A politika azonban a további sikerek útjába állt: a környező országokkal kialakult konfliktusoknak köszönhetően 1976-ban Izraelt kizárták az Ázsiai Labdarúgó Szövetségből, így az 1982-es világbajnokág selejtezőitől kezdve válogatottja az európai zónában szerepelt, de az ország az UEFA-ba csak 1994-ben nyert felvételt. Az izraeliek azóta hivatalosan is tagjai az európai szövetségnek, így az Eb-selejtezőkön is indulnak.
A 2000-es Eb előtt például nem is sok hiányzott a kvalifikációhoz, hiszen csapatuk némi meglepetésre második helyen végzett csoportjában Spanyolország mögött, így pótselejtezőt játszott a dán válogatottal. A két mérkőzés előtt kevesen gondolták volna, hogy a szövetségi kapitánynak, Schlomo Scharfnak dicstelenül majd kell távoznia a válogatott éléről, ahol rekordideje, nyolc éve dolgozott. A pótselejtezők eredménye aztán kisebb lavinát indított el Izraelben: a dánok ugyanis a Szentföldön 5-0-ra diadalmaskodtak, ráadásul a meccs után hatalmas botrány robbant ki.
Ezt követően a később a Chelsea-nél is megfordult Avram Grant került a válogatott élére, és vezérletével az izraeliek a 2006-os vébé előtt megint csak közel kerültek a kijutáshoz. Hiába maradtak azonban veretlenek abban a csoportban, amelyben rajtuk kívül Franciaország, Svájc és Írország is szerepelt, ez is csak a harmadik helyre volt elegendő.
Ezt követően került a szövetségi kapitányi posztra Dror Kastan, aki jelenleg is irányítja a csapatot. Kastan klubszinten minden idők legsikeresebb izraeli edzője, hat bajnokságot és hat kupát nyert a Szentföldön, és rá várt az a feladat, hogy generációváltást hajtson végre a nemzeti csapatnál, hiszen a korábbi alapemberek közül már nem állt a rendelkezésére például Avi Nimni, Alon Harazi, Haim Revivo vagy éppen Ejal Berkovitz. Az is igaz persze, hogy az utánpótlás egyáltalán nem volt rossz, hiszen az izraeli U21-es válogatott 2007-ben például ott volt a korosztályos Európa-bajnokság nyolcas döntőjében.
Berkovitz és Hartson balhéja a West Ham edzésén
Ezen generáció egyik legnagyobb tehetségének a csatár Ben Sahart tartják, aki hivatalosan a Chelsea futballistája, és már pályára is lépett a londoniak első csapatában, de az utóbbi években rendre kölcsönadták, jelenleg éppen a holland De Graafschapban játszik. Amikor 2007-ben bemutatkozott a nemzeti csapatban, akkor ő volt az izraeli válogatott történetének legfiatalabb játékosa, de ezt a rekordot azóta már megdöntötték. Az FC Barcelona B csapatában szereplő Gai Assulin ugyanis tavaly még 17 éves sem volt, amikor a Chile elleni barátságos találkozón felhúzhatta a címeres mezt - tehetségekben tehát nincs hiány az izraeli labdarúgásban.
Sokak szerint egyébként az izraelieknek a mostani vb-selejtezők során szinte soha vissza nem térő esélyük van arra, hogy végre kijussanak egy nagy viadalra, hiszen a csoportbeosztásuk kifejezetten kedvező. Kétségtelen tény, hogy a csoportban egyetlen sztárcsapat sincsen, Izraelnek Görögországgal, Svájccal, Lettországgal és Moldovával kell megküzdenie, ami nem jelent megoldhatatlan feladatot.
Négy kör után a csapat veretlen, és a második helyen áll a görögök mögött, igaz, a 2004-es Európa-bajnokkal még nem játszott - a két válogatott márciusban találkozik. Az eddigi négy selejtezőn a Liverpool játékosa, Jossi Benajun volt a legeredményesebb focistájuk három góllal, aki a csapat legnagyobb sztárja: ő egymaga annyi találatot ért már el a válogatottban, mint a keret összes többi tagja együttvéve. De érdemes még odafigyelni a belga Lokerenben légióskodó csatárra, Omar Golanra is, aki a legutóbbi négy válogatott mérkőzésen három gólt ért el, és ő volt az a játékos, akinek a góljával az izraeliek 2007 novemberében 1-0-ra legyőzték az oroszokat Eb-selejtezőn.
Lendületben az izraeliek legnagyobb sztárja, Jossi Benajun
Ami a magyar-izraeli futballkapcsolatokat illeti, már az ötvenes évek végén magyar szövetségi kapitány dolgozott az országban Mándi Gyula személyében, de magyar labdarúgók csak a kilencvenes évek elején szerződtek Izraelbe. Az első Bücs Zsolt volt, aki 1991-től egy éven keresztül játszott a Hapoel Tel-Avivban, a nagy áttörést azonban Sallói István hajtotta végre. Sallói a Honvédból szerződött a Beitar Jerusalembe 1994-ben, és akkor sokan azt mondták, hogy ezzel a klubváltással tönkretette karrierjét.
Ám éppen ellenkezőleg történt: a Beitarban Sallói elképesztő népszerűségre tett szert, bajnoki címeket nyert, és egy alkalommal az év játékosának is megválasztották Izraelben. Példája nyomán pedig az izraeli klubok egyre-másra szerződtették a magyar labdarúgókat, és volt időszak, amikor még a harmadik vonalban is játszott honfitársunk. A szövetségi kapitányok azonban rendre mellőzték az Izraelben szereplő magyarokat (egy-két kivételtől eltekintve), mondván, a bajnokság még az itteninél is gyengébb...
A két válogatottnak ez lesz a negyedik mérkőzése, igaz, a két ország olimpiai csapata már az 1968-as ötkarikás játékokon is találkozott egymással. Akkor a magyarok 2-0-ra nyertek, aztán 1992-ben az első hivatalos összecsapáson gól nélküli döntetlen született. Három évvel később az izraeliek győztek 2-0-ra, majd a legutóbbi mérkőzésen, amelyre 2000-ben a Fáy utcában került sor, a magyar csapat 2-1-re. Mind a három válogatott találkozót Budapesten játszották, így szerdán először fordul elő, hogy a magyar válogatott Izraelben lép pályára.
Az izraeli válogatott kerete:
Dudu Avat | kapus | 1977. október 17 | RCD Mallorca | 40 | - |
Liran Strauber | kapus | 1974. augusztus 20 | Maccabi Netanya | 8 | - |
Nir Davidovics | kapus | 1976. december 17 | Maccabi Haifa | 47 | - |
Dedi Ben Dajan | hátvéd | 1978. november 22 | Maccabi Netanya | 16 | - |
Klemi Saban | hátvéd | 1980. február 17. | Maccabi Netanya | 17 | 1 |
Dekel Kejnan | hátvéd | 1984. szeptember 15. | Maccabi Haifa | 8 | - |
Tal Ben-Haim | hátvéd | 1982. március 31. | Sunderland AFC | 46 | - |
Joav Ziv | hátvéd | 1981. március 16. | SC Lokeren | 17 | - |
Avi Strool | hátvéd | 1980. szeptember 18 | SC Lokeren | 8 | - |
Gal Alberman | középpályás | 1983. április 17. | Mönchengladbach | 22 | 1 |
Maor Buzaglo | középpályás | 1988. január 14 | Maccabi Tel-Aviv | 7 | - |
Biram Kijal | középpályás | 1988. május 2. | Maccabi Haifa | 5 | - |
Moshe Ohajon | középpályás | 1983. május 25. | Beitar Jerusalem | 11 | - |
Jossi Benajun | középpályás | 1980. május 5. | Liverpool FC | 69 | 20 |
Salim Tuama | középpályás | 1979. augusztus 9. | Standard Liege | 11 | 1 |
Aviram Baruhjan | középpályás | 1985. március 20. | Beitar Jerusalem | 7 | 1 |
Ben Sahar | csatár | 1989. augustus 10. | De Graafschap | 12 | 3 |
Itaj Sehter | csatár | 1987. február 22. | Maccabi Netanya | - | - |
Roberto Colautti | csatár | 1982. május 24 | Mönchengladbach | 12 | 6 |
Omer Golan | csatár | 1982. október 4. | SC Lokeren | 30 | 6 |
Szövetségi kapitány: Dror Kastan.