Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona jövőbeli terveivel kapcsolatban legtöbbször arról lehet olvasni, hogy milyen változások lehetnek a támadósorban. Az egyesület állítólag érdeklődik David Silva, Franck Ribéry, illetve Karim Benzema iránt, miközben Thierry Henry vagy éppen Samuel Eto'o távozhat a Camp Nouból.

A klub sportigazgatója, Aitor "Txiki" Beguiristain természetesen a többi játékosra is figyel, és a hírek szerint megkezdte a tárgyalásokat a csapat kapusával, Víctor Valdésszal a szerződéshosszabbításról.

A Barca saját nevelésű hálóőrét az elmúlt időszakban a szurkolók is kritizálták gyengébb teljesítménye miatt, de az egyesület elnöksége elégedett Valdésszal, akinek jelenlegi kontraktusa 2010-ig szól, éppen ezért szeretnék, ha új szerződést írna alá - ami 2014-ig érvényes.

Mindezek alapján azok a híresztelések, amelyek a Barcelonát kapcsolatba hozták például a Real Valladolid kapusával, Sergio Asenjóval, illetve a Villarreal hálóőrével, Diego Lópezzel, inkább pletykának tűnnek, hiszen a jelek szerint a klub hosszú távon számít Valdésra.

Ugyanakkor már arra is gondolnak, hogy megfelelő utánpótlást biztosítsanak, éppen ezért felvették a kapcsolatot az Atlético Madrid fiatal tehetségével, David de Geával.

A 18 éves kapus jelenleg a harmadik számú portásnak számít a "matracosoknál", és tavaly írta alá első profi szerződését, ám megfelelő ajánlat esetén a katalánok elcsábíthatják. De Gea egyébként a spanyol U20-válogatott tagja, így az ősszel valószínűleg ott lesz majd a korosztályos világbajnokságon is.

A Bayern München egy évvel meghosszabbította holland középpályása, Mark van Bommel szerződését. A Werder Bremen a Juventus dán középpályását, Christian Poulsent csábítja.

A Schalke 04 érdeklődik az Eintracht Frankfurt védője, Patrick Ochs iránt. A Juventus szeretné meggyőzni cseh középpályását, Pavel Nedvedet arról, hogy még egy évig maradjon a klubnál.

A Lille brazil balszélsőjét, Michel Bastost a Juventus is figyeli. A Toulouse védője, Daniel Congré 2014-ig meghosszabbította szerződését.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!