Kupák és győztesek Guingamptól Pireuszig

A Kupagyőztesek Európa Kupája már rég a múlté, de a nemzeti kupasorozatok így is jelentős eseménynek számítanak, noha presztízsük országonként eltérő. A napokban három topligában is lejátszották a kupadöntőt, és már csak a német, illetve az angol kupagyőztes kiléte ismeretlen - az év legizgalmasabb fináléját azonban alighanem Görögországban szurkolták végig.

A nemzeti kupák győztesei (néhány esetben a döntő vesztesei, amennyiben a fináléban a bajnokcsapat diadalmaskodott) egészen 1999-ig indultak külön sorozatban, a Kupagyőztesek Európa Kupájában, amelynek megszűnésével az országos kupát elhódított klubok az UEFA-kupára kvalifikálták magukat.

Ezt a sorozatot jövőre már Európa-ligának fogják nevezni, de mindez a tényen nem változtat: a kupagyőzelem sokkal egyszerűbb módja a nemzetközi kupaszereplés kivívásának, mint a jó bajnoki szereplés, arról nem is beszélve, hogy például a pontvadászatban megszerzett ötödik hellyel szemben a kupagyőzelemmel egy új trófea kerül a vitrinbe.

Ezzel együtt az egyes országokban a nemzeti kupasorozatoknak változó a presztízsük: akad, ahol nagyon komolyan veszik, míg máshol a sztárklubok számára a bajnokság sokkal fontosabb. Az aligha lehet kérdéses, hogy Angliában az FA-kupa szent és sérthetetlen, és a sorozat fináléját tradicionálisan a bajnokság utolsó fordulóját követő hét végén, a Wembleyben rendezik.

Idén a döntőre május 30-án kerül majd sor, és a sorsdöntő mérkőzés idejére a Wembley teljesen kékbe öltözik majd, elvégre a Chelsea játszik az Evertonnal. Ugyan a londoni gárda még matematikailag esélyes a bajnoki címre, de nagyon valószínű, hogy a kupadöntő lesz az egyetlen esélye arra, hogy ne fejezze be trófea nélkül a szezont - ráadásul a játékosok szeretnék kupagyőzelemmel búcsúztatni a szezon végén távozó edzőt, Guus Hiddinket. Az Everton számára viszont adott a lehetőség, hogy 14 év után ismét nyerjen valamilyen trófeát - a liverpooliak utoljára 1995-ben szintén az FA-kupában tudtak diadalmaskodni.

Németországban is hűek a hagyományokhoz: a DFB-kupa utolsó összecsapását hagyományosan a berlini Olympia-stadionban rendezik, idén május 30-án játsszák majd a finálét. Az összecsapás tétjét fokozza, hogy a döntőben két olyan csapat találkozik, amelyek a bajnokságban alaposan elmaradtak a várakozástól: a Bayer Leverkusen és a Werder Bremen is csak a középmezőnyben szerepel a Bundesligában - igaz, a brémaiak az UEFA-kupában is bejutottak a fináléba.

A gyógyszergyáriak ráadásul végre szeretnék lemosni magukról az "örök második" jelzőt, amit azóta birtokolnak, hogy 2002-ben ezüstérmesek lettek a bajnokságban, majd a kupadöntőt is elveszítették. A leverkuseniek történetük során mindössze egyszer tudták megkaparintani a trófeát, még 1993-ban, míg a Werder már a hatodik DFB-kupáját gyűjtheti be - a zöld-fehérek legutóbb 2004-ben diadalmaskodtak Berlinben.

A topligák közül Franciaország volt az első, ahol lejátszották a kupadöntőt, amelynek szintén rendre ugyanaz a helyszíne: a saint-denis-i Stade de France. Idén két breton gárda jutott a fináléba, és az összecsapás történelmi eredményt hozott: az élvonalbeli Stade Rennes ugyanis hiába vezetett a második félidő közepén 1-0-ra, a győztes a másodosztályú Guingamp lett, amely a brazil Eduardo duplájával fordítani tudott.

A Guingamp lett a második másodosztályú csapat, amely francia kupát nyert

Márpedig a francia kupa történetében eddig csak egyszer fordult elő, hogy a Ligue 2-ben szereplő gárda diadalmaskodott: pontosan 50 évvel ezelőtt a Le Havre nyert hasonló módon. A Guingamp számára ráadásul ez volt az első trófea, ami a klub vitrinjébe került - a mostani diadallal valamelyest feledtetni tudták az 1997-es döntőt, amikor a csapat tizenegyesekkel kapott ki a Nice-től.

Spanyolországban viszont maximálisan érvényesült a papírforma, hiszen a trófeát az FC Barcelona szerezte meg - és így egyedül a katalán klub duplázhat hazájában. A Barca ugyanis nagy valószínűséggel a Primera División küzdelmeit is megnyeri majd, sőt, Lionel Messiék érdekeltek a BL fináléjában is, vagyis akár még a triplázást is végrehajthatják.

A klub ellenfele a döntőben az az Athletic Bilbao volt, amely az 1984-es diadala óta az első trófeáját vihette volna Baszkföldre, ám hiába szerezte meg korán a vezetést, a jelenlegi Barcával nem tudta felvenni a versenyt. Spanyolországban egyébként utoljára 11 éve fordult elő, hogy ugyanaz a gárda nyerte a bajnokságot és a kupát is - és akkor is a Barcelona volt a befutó mindkét sorozatban.

Az olasz kupa döntője csak hatalmas izgalmak közepette dőlt el a Lazio és a Sampdoria között - a finálé büntetőpárbajt hozott, amelynek végén a rómaiak örülhettek. A finálé párosítása egyébként már önmagában is változatosságot jelentett az olasz futball hívei számára, hiszen az elmúlt négy évben mindig az AS Roma és az Internazionale verekedte el magát a döntőig. A főváros most is képviseltette magát, mint ahogyan 2003 óta mindig, és a Lazio a kupagyőzelemmel valamelyest javított pocsék bajnoki szereplésén - ugyanez a Sampnak nem jött össze.

Az év legizgalmasabb kupadöntőjére azonban szinte biztosan Görögországban került sor. A fergeteges hangulatot már az garantálta, hogy a döntőbe a két talán legnépszerűbb athéni egyesület, az Olimpiakosz és az AEK Athén került, de a csapatok egészen elképesztő meccset produkáltak. Az AEK már nyolc perc elteltével 2-0-ra vezetett, ám a bajnokságot korábban megnyerő Olimpiakosz a második félidő közepén egyenlített.

A 89. percben aztán megint a sárga-feketék kerültek előnybe, de a pireusziak a 96. percben az angol kölcsöncsatár, Matt Derbyshire fejesével egalizáltak. Jöhetett a hosszabbítás, ahol már az Olimpiakosz szerzett vezetést, de Luciano Gallettit túlzott gólöröm miatt kiállították, majd nem sokkal később Avraam Papadopulosz is piros lapot kapott, így az AEK már kettős emberelőnyben játszhatott, de csak az egyenlítésre futotta erejéből, a győztes gólt nem tudta bepréselni.

Következett a büntetőpárbaj, ami maratoni hosszúságúra nyúlt: összesen 34 tizenegyest kellett elvégezni, míg végül 15-14-es összesítéssel az Olimpiakoszé lett a trófea.