- Hogyan kezd hozzá egy csapat kialakításához?
- Olyan, mintha egy családot építenénk fel. A csapatszellem nagyon fontos, és a vezető személyiség felismerése az alap. Úgy gondolom, hogy egy együttesnek taktikailag alkalmazkodónak kell lennie, és ehhez egy vázat, egy gerincet kell létrehozni. Ebből aztán tovább lehet fejleszteni az együttes játékát.
- A siker a játékosokon vagy a taktikán múlik?
- Mindenen. Az egyéni tehetségen, a személyiségeken, és a csapat identitásán - utóbbit a legnehezebb létrehozni. Amikor nagy sikerről, győzelmekről beszélünk - nem egy-egy alkalomról, mert úgy vélem, hogy egyszer mindenki lehet a megfelelő időben a megfelelő helyen, hanem a folyamatos jó szereplésről, mint a Real Madrid, a Manchester United, a Chelsea vagy az Inter esetében -, akkor ez az egyik legfőbb tényező. Lélekben késznek kell lenni a döntő pillanatokra.
- Mennyit időt tölt egy-egy meccs előtt a felkészüléssel?
- Nehéz megmondani. A segítőim nagyon sok munkát elvégeznek, számítógépes és videoanyagokat készítenek, amit aztán én tanulmányozok, hogy felkészítsem a játékosokat. Három-négy alkalommal is átvesszük a részleteket, de a legfontosabb, hogy legyen valamiféle elképzelésünk, tervünk a meccsről. Azt akarom, hogy a focistáim jól érezzék magukat a pályán, és ezt csak munkával lehet elérni.
- Híres arról, hogy elveszettnek tűnő meccseket is meg tud fordítani. Mit tart a legnagyobb taktikai diadalának?
- A döntések valóban fordulatot hozhatnak egy találkozón, de ehhez az is kell, hogy a futballisták megfelelően reagáljanak. Sok mérkőzést nyertem meg a Portónál, a Chelsea-nél és az Internél is az utolsó percekben, de ez csak akkor volt lehetséges, amikor a csapat elég magabiztos volt ahhoz, hogy elfogadja a kockázatot, és félelem nélkül játsszon. Emlékszem egy FA-kupa-negyeddöntőre a Chelsea-vel a Tottenham Hotspur ellen, ahol 3-1-es vesztésre álltunk. A végén már csak két védőnk volt a pályán, sikerült egyenlítenünk, megnyertük az újrajátszást, és végül a trófeát is. A döntést csak azért hozhattam meg, mert tudtam, hogy a fiúk elfogadják a kockázatot.
- Előfordulhat, hogy egy edző túlságosan is kontrollálja a csapatát?
- Szükség van az irányításra, de nem szabad elvenni a játékosoktól a lehetőséget, hogy irányítsák a mérkőzést, és döntéseket hozzanak. Sokszor egyáltalán nincs különbség aközött, hogy a kispadon vagy a lelátón ülök, mert a legtöbb mérkőzés alatt minimális a tréner és a csapata közötti kommunikáció. A munka nagy részét a hét közben, az edzéseken kell elvégezni, és ennek részeként megfelelő önbizalmat kell adni a focistáknak ahhoz, hogy a pályán meghozzák a saját döntéseiket. Az edző irányt ad, de a labdarúgóknak is gondolkozniuk kell.
- Mire figyel, amikor a kispadról néz egy mérkőzést?
- Tudom, hogy a saját csapatomtól mire számíthatok, így elsősorban az ellenfélre koncentrálok. Persze azt hiszem, hogy minden tudok róluk, de ez nem így van, tehát igyekszem megérteni, hogy ők mit is akarnak, mi a tervük, hogyan játszanak. Ezt követően azt figyelem, hogy a csapatom miként alkalmazkodik a helyzethez. Szóval az első fél óra azzal telik, hogy elemzem a játékot. Az első félidő utolsó tíz percében már arra készülök, hogy mit kell tennem a szünetben: mit akarok mondani, hogyan kell mondanom, miként segíthetem ebben a hét-nyolc percben a csapatomat. A második félidőben aztán figyelem, hogy milyen változásra lehet szükség, mert én általában igyekszem kihasználni az összes cserelehetőségemet. Függetlenül az állástól, a cserék mindig segítenek az együttesen, leszámítva azt a néhány esetet, amikor a kispadon nincsenek megfelelő képességű játékosok. Lehetőleg nem az ellenfél lépéseire kell reagálni, hanem meg kell előzni azokat. Az utolsó öt percben pedig nekiállok imádkozni.
- Hány taktikai felállásra van szüksége ön szerint egy csapatnak?
- Kettőre. Egy alapszisztémára, amit rendszeresen alkalmaz, de kell lennie legalább még egynek, amelyet ugyanilyen jól ismer a csapat. Az Internél - ahol majdnem minden ellenfél kifejezetten ellenünk készül, és rendkívül védekező felfogásban játszik - azonban más módszert alkalmaztam, olyat, amelyben nagyobb a lehetőség a változtatásra. Sokkal több felállásban tudunk játszani, kevesebb az automatizmus a játékunkban. Azt hiszen, ez az olasz futballkultúrának is köszönhető.
- Kevesebb az automatizmus?
- Az Inter az első egyesület, ahol a megérkezésem után nem kellett forradalmat csinálnom. Amikor a Portóhoz megérkeztem, 16 játékost cseréltem le, a Chelsea-nél az első szezonban nyolc-tíz új futballista érkezett. Az Internél viszont megörököltem egy csapatot, és ahelyett, hogy a saját elképzeléseimet alkalmaztam volna, nekem kellett idomulnom a keret lehetőségeihez és karakteréhez. Ez újdonság volt a számomra, mert korábban mindig a saját terveim szerint tudtam dolgozni egy új klubnál. Ezzel nem azt mondom, hogy a keret nem megfelelő, hanem hogy más futballkultúra, mint amit eddig ismertem. Eleinte megpróbáltam a bevált módon dolgozni, de nem ment, így váltanom kellett, még az edzésmódszereim is változtak. Ha úgy döntöttem volna, hogy az Internél is forradalmat hajtok végre, akkor a szezon egyfajta átmeneti idény lett volna, siker nélkül. Én viszont nyerni akartam, mert ismerem az olasz mentalitást. A scudetto és a Bajnokok Ligája is cél volt, de számomra a bajnoki cím volt a fontosabb, éppen a másfajta módszerek miatt.
- Mit tart a pályafutása legnagyobb hibájának?
- Már 2007 júliusában el kellett volna hagynom a Chelsea-t, nem kellett volna várnom szeptemberig. Volt ajánlatom egy igazán nagy csapattól, azonban nemet mondtam, és így még három hónapot töltöttem a Chelsea-nél rossz körülmények között. Ha nem így döntök, akkor a 2007-2008-as szezon is jó lett volna a számomra.
- Az elmúlt években az angol klubok a taktikai és kondicionális felkészülés egyfajta nyerő kombinációját dolgozták ki. Ehhez ön is hozzájárult?
- Azt hiszem, igen. Az első angliai idényemben nagyon könnyen nyertük meg a bajnokságot. Könnyű volt, mert egységes csapatot alkottunk, és taktikailag nagyon felkészültek voltunk. Tudtuk, mikor kell letámadni, és tudtuk, hogy mikor kell kivárni a megfelelő pillanatot, mindig tisztában voltunk vele, hogy mit kell tennünk a mérkőzés hajrájában. Sohasem veszítettünk pontot az utolsó percekben, viszont rengeteg alkalommal találtunk be a hajrában, és a többi együttes látta, hogy ebben különbözünk tőlük. Angliában kiváló játékosok és edzők dolgoznak, akik különböző futballkultúrákból érkeznek, és egyértelműen itt a legnagyobb a meccsek intenzitása. Elég, ha a Real Madrid és a Liverpool BL-meccsére gondolunk - hatalmas volt a különbség a két csapat futómennyisége között. Ebből a szempontból az angol labdarúgás felülmúlja a többit, és bár Olaszországban taktikusabbak a csapatok, immár Angliában is egyre jobban odafigyelnek erre az aspektusra is. Spanyolországban sincs hiány a technikai képzettségben, és az intenzitás is nagy lehet, amikor valaki birtokolja a labdát, de anélkül már sokkal kisebb, és ez a fő differencia, a mai futballban ez számít. Ezen a szinten ugyanis már minden csapat jól szervezett és remek edzője van.
Forrás: Champions Magazine
www.global-soccer.eu