Vágólapra másolva!
Érdekes tervvel állt elő a Premier League vezetősége: az angol labdarúgóliga szeretné bevezetni, hogy az élvonalban szereplő klubok korlátozzák a benevezett játékosok számát. Jelenleg ugyanis az egyesületek bármennyi futballistát nevezhetnek az idényre, és a sztárklubok ezt maximálisan ki is használják: a Liverpool elméletileg például 62 játékost is pályára küldhetett volna a évad során.

Utóbbi szám egészen elképesztő, és hatalmas visszhangot keltett, amikor a The Guardian március végén egy cikkben utánajárt annak, hogy a sztárkluboknál egészen pontosan hány futballista is rendelkezik profi kontraktussal.

A lapnál minden játékost figyelembe vettek, aki élő szerződéssel rendelkezik az adott egyesületnél, függetlenül attól, hogy kölcsönadták-e valahová. A liverpooliaknál például 17 olyan labdarúgó van, aki az idény során kölcsönszerződéssel pályára lépett más klubban (köztük a két magyar, Németh Krisztián és Gulácsi Péter is), de ha ezt levonjuk a fenti számból, akkor is azt kapjuk, hogy elméletileg egy edzésen 45-en vehetnének részt! Ez persze a valóságban nem fordul elő, hiszen az első csapat keretébe csak körülbelül 25-30 futballista tartozik - a liga éppen azt szeretné, hogy ennél több, szerződtetett futballistája ne is legyen egy klubnak, jobban mondva ennyit nevezzenek be a bajnokságba.

A The Guardian ugyan a Liverpoolt pécézte ki, de természetesen nem csak a Vörösöknél küzdenek a bőség zavarával, hanem a többi sztárklubnál is, még ha azoknál nem is olyan magas az élő szerződéssel rendelkező futballisták száma. A lap kimutatása szerint az Arsenalnak 59, a Manchester Unitednek 51, a Chelsea-nek pedig 46 ilyen státusú labdarúgója van - természetesen itt is beleszámolták a kölcsönadott focistákat.

Ehhez képest a bajnokságban a négy egyesület közül egyedül a Manchester United alkalmazott 30-nál több focistát: a Vörös Ördögök színeiben 31 labdarúgó lépett pályára eddig a Premier League-ben. Ugyanez a szám a Chelsea-nél 29, az Arsenalnál 27, a Liverpoolnál pedig mindössze 23! A legkevesebb játékost egyébként az Aston Villa küldte pályára, a birminghamieknél csupán 21-en szerepeltek ebben az idényben a Premier League-ben - de a teljes profi keret náluk is 31 fős.

A legkevesebb, szerződéssel rendelkező focistája a Bolton Wanderersnek van, itt a menedzser, Gary Megson mindössze 28 labdarúgóból válogathat.

A fenti adatok alapján érthető, hogy a Premier League korlátozni szeretné a profi keretek létszámát. A ligánál hasonló rendszert szeretnének bevezetni, mint amit az UEFA alkalmaz a nemzetközi porondon: mint ismeretes a Bajnokok Ligájába a klubok csupán 25 focistát nevezhetnek, igaz, ezt kibővíthetik az úgynevezett B listával - amelyre azonban csak olyan 22 évnél fiatalabb játékosok kerülhetnek fel, és 15 éves koruk óta legalább két éven keresztül az adott egyesületnél szerepeltek.

A Premier League-nél ilyen B listát nem terveznek, azt viszont igen, hogy a keret létszámának korlátozása mellett azt is megszabnák, hogy a benevezettek között hány százaléknak kell saját nevelésűnek lennie. A tervezet még nem végleges, arról sem döntöttek például, hogy a saját nevelésűek száma az egész szezonra benevezett futballisták között érjen el egy minimumot, vagy pedig a mérkőzésre kelljen meghatározott számú, saját nevelésűnek számító focistát legalább a kispadra leültetni.

A liga a fenti terveket június elején szeretné megvitatni az egyesületek képviselőivel, azonban az elfogadásához kétharmados többségre van szükség - azaz a 20 klub közül legalább 14-nek egyet kell értenie a korlátozásokkal. Nem nehéz belátni, hogy ez elsősorban a kevésbé tehetős gárdák számára lehet vonzó: a Bolton Wanderers elnöke, Phil Gartside például rögtön jelezte, hogy örömmel fogadja a javaslatot, és ezzel az edző, Gary Megson is maximálisan egyetért. Nem csoda: az ő esetében nem jelentene túl sok változást a keret létszámának maximalizálása.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!