Vágólapra másolva!
Egyre gyakrabban lehet olvasni egy-egy futballistával kapcsolatban, hogy egy évvel a szerződése lejárta előtt kénytelen eladni őt a klubja. Ez sok esetben persze túlzó megfogalmazás, de a legtöbb egyesület valóban nehezen engedheti meg magának, hogy ingyen váljon meg egy-egy értékesebb játékosáktól, mert lejárt a szeződése.

Éppen ezért a klubok igyekeznek még idejében megkezdeni a tárgyalásokat a játékosokkal, hogy amennyiben nem sikerül megállapodniuk, még idejében értékesíthessék őket. A hírek szerint az Arsenal jelenleg éppen ilyen helyzetben van holland csatárával, Robin van Persie-vel kapcsolatban: a támadónak 2010-ig szól a szerződése, és a feleknek egyelőre nem sikerült megegyezniük a hosszabbításról.

A londoniak állítólag már fél éve megtették az ajánlatukat, újabb négy évre szerették volna elkötelezni a csatárt, aki azonban eddig még nem bólintott rá a folytatásra. Van Persie ügynöke állítólag mindenképpen szeretne egy kivásárlási záradékot a szerződésbe foglalni, ezt viszont ellenzi a klub vezetősége, így egyre valószínűbb, hogy nem tudnak megállapodni. Ez esetben Wengerék a nyáron alighanem igyekeznek majd eladni a csatárt, akit annak idején hárommillió euróért vásároltak a Feyenoordtól, és a hírek szerint most kilencmillióért lennének hajlandóak megválni tőle.

További átigazolási hírek
A Wigan Athletic osztrák játékosát, Paul Scharnert a Fulham csábítja. A Borussia Dortmund szerb középhátvédjét, Neven Szuboticsot a Fiorentina szemelte ki. A Hamburger SV perui csatárát, José Paolo Guerrerót a Manchester Cityvel hozták kapcsolatba. A Middlesbrough balszélsőjéért, Stewart Downingért az Aston Villa is bejelentkezett. Az Arsenal érdeklődik az Ajax Amsterdam védője, Thomas Vermaelen iránt. A Chelsea 2014-ig szóló szerződést ajánlott balhátvédjének, Ashley Cole-nak.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!