Úgy tűnik, az Európában már leírt brazil csatárok otthon rendre feltámadnak, a sokadvirágzását élő Ronaldo után ugyanis Adriano is - a bulik és a magánéletbeli problémák helyett - a gólokkal került a hírekbe. Az Intertől a Flamengóhoz távozott csatár, aki olaszországi búcsújakor úgy nyilatkozott, megcsömörlött a futballtól, kezdi visszanyerni jó formáját, amit az Internacionalnak rúgott mesterhármasa jelez. A triplában volt akció-, szabadrúgás-, valamint tizenegyesgól is, a Flamengo pedig 4-0-ra nyert, és hét forduló után a hatodik helyen áll a brazil bajnokságban.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.