László Csabát még a családja is hülyének nézte

Skóciában úgy tartják, "ha futballista akarsz lenni és fiatal vagy, akkor menj a Heartshoz, menj László Csabához!" A 45 éves, erdélyi születésű magyar edző sztár lett Edinburgh-ban, miután Ugandából érkezve bronzéremig vezette a skót futballklubot. László Csabának nem könnyű végigmennie a főváros főutcáján, és bár több európai futballcsapat kispadjára is csábítják, nehéz lesz elhagynia legnagyobb sikere színhelyét. A szurkolók ugyanis a Celtic elleni meccsen dalban énekelve közölték vele, ha eligazol, akkor ők is mennek vele.

• László Csaba az [origo] szerkesztőségében - képgaléria

- 2004-ben németországi futballmúltja miatt a magyar válogatottnál Lothar Matthäus másodedzője lett, ugyanebben az évben leült a Fradi kispadjára is. Egyik sem meglepő döntés, ám 2006-ban miért éppen Ugandát választotta?
- Kicsit rossz szájízzel gondolok vissza arra, hogy miképp kerültem Afrikába, hiszen német edzőt kerestek, s azt hitték, én is az vagyok. Német útlevelem van, Németországban végeztem el az edzői iskoláimat és onnan indultam el, de magyarnak vallom magam, és a magyar futball is nagyon sokat segített. Például a Ferencváros, hiszen ha nincs a jó szereplésünk, az UEFA-kupa-csoportkörbe jutás, nem biztos, hogy nemzetközi szinten felfigyeltek volna rám, illetve a játékosokra. Volt görög és svájci lehetőségem is, de Uganda több volt, mint lehetőség - egy igazi kihívás. A családom és a feleségem hülyének tartott, majdnem válóok lett Ugandából, utána viszont annyira megszerették, hogy egyáltalán nem akartak eljönni onnan Skóciába. A hely maga a földi paradicsom, ahol a fehérek és a feketék között nincsen semmilyen viszály, nagyon jó az életminőség, és ugyanannyi pénzért sokkal többet kapsz, mint máshol.

- Miért hagyta ott a paradicsomot?
- Két évig voltam Ugandában, sikeresek voltunk, de úgy éreztem, hogy lassan váltani kell. Nagyon szép és jó a szövetségi kapitányi poszt, de nem jár annyi munkával, mint a klubedzőség, nekem pedig már hiányzott a mindennapi munka. Az ugandai eredmények alapján megkerestek Kamerunból, ám olyan edzőt akartak, aki franciául beszél, ezért Otto Pfistert választották. Ezt követően a litván válogatott hívott, a Hearts szintén litván tulajdonosa, Vlagyimir Romanov azonban hamarabb tett elém szerződést, így a válogatott lemaradt, én meg mentem a skót fővárosba.

- Edinburgh-ban pedig, ha jól sejtem, már amúgy is ismerték.
- A magyar válogatott másodedzője voltam, amikor a csapat 3-0-ra legyőzte a skótokat, később pedig az UEFA-kupában a Ferencváros az irányításommal 1-0-ra verte a Heartsot. Utóbbi mérkőzésnek volt egy pozitív és egy negatív oldala is, eltiltottak két mérkőzésre, mert összebalhéztam John Robertsonnal, akivel viszont azóta is nagyon jó barátok vagyunk, megittunk ketten egy üveg viszkit, miután Skóciába kerültem. Ő a klub történetének a legjobb góllövője több mint kétszáz góllal, igazi Hearts-családtag. Amikor aláírtam, sokat cikkeztek az újságok a történetünkről, várták, hogy lesz-e fejleménye a korábbi nézeteltérésünknek, persze nem lett, engem meg befogadott a Hearts.

- Célkitűzés volt, hogy a dobogón végezzen a csapat?
- Legyen stabil a klub és végezzen jobb helyen, mint tavaly, amikor nyolcadik lett - ennyit kértek tőlem. Ez viszont jogos elvárás volt, hiszen a Hearts a harmadik legnagyobb klub Skóciában.

- Anyagilag hogyan állnak a Celtichez és a Rangershöz képest?
- Sehogy. A Rangersnek 40-50 milliós, míg a Celticnek 70 milliós a költségvetése, és ezt akkor veszik elő, amikor csak akarják. A mi büdzsénk 5 és 10 millió font közötti, ha ezt tartani tudjuk, akkor jók lehetünk. Ebből fel lehet építeni egy jó csapatot, nem azt mondom, hogy becsúszhatunk a két nagy közé, de a szakadékot - amely idén 27, illetve 23 pont volt - azért csökkenthetjük. A legnagyobb gondunk idén az volt, hogy a nagyok ellen jól szerepeltünk, a kisebbek ellen viszont elbuktunk nagyon sok értékes pontot.

- 2006-ban volt egy erős Hearts, amely plusz 40-es gólkülönbséggel zárt, és megelőzte a Rangerst. Mitől volt az a csapat olyan jó?
- A pénz volt a titka, tele volt csupa válogatott játékossal. Ha nekem most olyan csapatom lenne, biztos vagyok benne, hogy be tudnánk csúszni a két nagy közé, sőt.

- Vlagyimir Romanov klubtulajdonossal milyen viszonyban van? A skót sajtó szerint a legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült őt kizárnia az öltözőből.
- Mindig megkérdezi, ki hol játszik, s hogy mikor milyen taktikai lépést tervezek. Nagyon sok edző ezt úgy veszi, hogy a tulajdonos akar mindent megmondani, pedig ez nem így van, hiszen őt csak az érdekli, mi van a csapattal. Ezt lehet negatívan és pozitívan is értelmezni, de ő laikusként sok mindent másként lát, beszélni kell vele, és meg kell győzni az igazadról. Ha pénzt áldoz valaki a futballra, akkor igenis van joga informálódni arról, hogy mi történik a pénzzel és a csapatával. Egyébként, ha csak Romanov úr üzletpolitikáját s nem a sportszakmai részt nézzük, akkor a tulajdonos nagyon sikeres, hiszen Craig Gordont 9 millió fontért adta el a Sunderlandnek, ezzel ő lett Anglia legdrágább kapusa. Idén 5-6 milliót hozott a játékosok eladása, tavaly 16 milliót. Az edző ennek persze csak félig örül, mert ezek után oda kell figyelnie arra, hogy megmaradjon az egyensúly és ne gyengüljön a csapat. A tulajnak most amúgy az üzleti sikereken felbuzdulva nagyon megjött a kedve az adásvételhez...

- A debreceni kapus Balogh Jánost ön vitte Edinburgh-ba, vele elégedett?
- Jó kapusnak tartom, de még fejlődnie kell. Sokat dolgozik, jók a képességei, de nagyon hullámzó volt a teljesítménye. Voltak idén kapusproblémáink, senki nem tudott első számúvá válni. Az elején a szlovák Marian Kello védett, de sorozatban olyan hibákat követett el, amelyek miatt elbuktunk pár mérkőzést. Aztán János került be, s neki a Dundee elleni volt a legjobb mérkőzése, ő hozta a három pontot, de nem tudta stabilizálni a helyét, így kikerült. Utána megint Kello kapott esélyt, az utolsó hat mérkőzésen jól is védett, ám Jánosban is megvan mindaz, ami által kezdőkapussá válhat.

- Külföldiként mennyire nehéz Nagy-Britanniában?
- A legtöbb ember, akivel Skóciában Az év menedzsere kitüntetésemről beszéltem, azt mondja, hihetetlen, hogy a díjat külföldiként én kaptam, mert ilyenre még nem volt példa, hiszen a skótok nagyon védik a futballjukat. Már arra is gondoltam, hogy ha László Csaba helyett úgy hívnának, John Stewart, akkor biztos, hogy már előrébb járnék. Nagyon nehéz egy külföldi edzőnek mozognia a világban, de szerintem ezt a légióskodó edzőkollégáimmal meg fogjuk változtatni.

- Mit gondol, a díjért fog kapni Magyarországtól egy köszönömöt?
- Szerintem nem, de nem is várom, elég, hogy ha a saját szívemet megnyugtatja, hogy ott vagyok, ahol vagyok és ott tartok, ahol tartok. Ha valaki elismeri, neki köszönet, aki nem, azzal nem foglalkozom, és nem akarok senkinek megfelelni, csak saját magamnak. De míg élek, arra törekszem, hogy felvállaljam a magyarságomat, s ha tudok segíteni, akkor segítek, mert rombolni nem szeretnék.

- Milyen érzés végigsétálni Edinburgh főutcáján?
- Sok minden történik, és hosszú ideig tart, mert a közönség megszeretett. A drukkerek legszimpatikusabb megnyilvánulása az volt, hogy a Celtic elleni utolsó mérkőzésünkön 7-8 ezren azt énekelték, ha én elmegyek, akkor ők is jönnek velem. A meccs előtt röppent fel a hír, hogy távozhatok, pedig én jól érzem magam itt.

A szurkolók szeretetéről bővebben is mesélt a magyar edző - tekintse meg az interjú részletét!

- Azt olvastam, német, angol, görög, török ajánlatai is voltak, illetve vannak. Megy vagy marad?
- A görög 100 százalékosan igaz volt, két ajánlatot is kaptam, ám nemet mondtam. Legyünk egy kicsit nagyképűek - úgy voltam ezzel, hogy ha nem az Olimpiakosz, az AEK Athén vagy a Panathinaikosz keres, akkor inkább hagyjuk. Ráadásul görögül nem tudok olyan hamar megtanulni, hogy az akaratom úgy érvényesüljön, ahogyan azt szeretném, tolmácson keresztül dolgozni pedig nem egyszerű feladat. Ha lenne egy angol vagy egy német lehetőség, az megint más - az ottani futball közelebb áll hozzám. De az első számú tárgyalópartnerem a Hearts.

- A Celticnél megüresedett az edzői poszt, ott nem merült fel a neve?
- Felmerült, de ennyi, ezúttal ezt nem erőltettük. A Celticnél fontos, hogy az edzőnek kötődése legyen a klubhoz, vagy ha nem, akkor valami nagyon nagyot már le kellett tennie az asztalra. Volt egy tárgyalás a menedzserem és a Celtic között, de azzal az egész be is fejeződött. Ha egy csapat nem adja meg azt az érzést, hogy nagyon akar, akkor nem szabad tolakodni.

- Az angol másodosztályba is hívják, az mennyire vonzó?
- Az út számomra a Premier League-be a Championshipen keresztül vezethet, ám egyelőre nem is álmodozom arról, hogy egy év skóciai munka után angol élvonalbeli csapat kispadjára ülök. Felvállalom, azért dolgozom, hogy oda kerüljek, de az se lenne rossz, ha az angol második vonalban találnék egy csapatot. Nem várom azt, hogy már holnap egy angol élvonalbeli csapat menedzsere legyek, de ha kiérdemlem, akkor megkövetelem.

- A Seven Side Fradi-drukkerei megkértek, hogy mondjam el, visszavárják önt a Ferencvároshoz.
- Örülök neki, s ha a Ferencvárosnak olyan elképzelései lesznek, hogy szeretne valamit elérni nemzetközi szinten, akkor bármikor jönnék.

- Pedig nem vagyok meggyőződve arról, hogy tökéletesen érezte magát az Üllői úton.
- Amikor a Ferencvároshoz kerültem, fiatal voltam, az első igazi felnőtt csapatom volt, s azt sem mondhatom, hogy az elején nem szerepeltünk jól, de amikor hibákat követtem el, akkor senki nem volt a klubon belül, aki esetleg rám szólt vagy segített volna, esetleg figyelmeztet, hogy tanuljak a hibámból. Mindenki azt várta, mikor hibázom, hogy aztán azt mondhassák, tűnjek el. Persze, hogy hibáztam, de sok mindent tanultam ebből - ezeket most fel tudom használni külföldön. A Heartsnál is volt egy olyan időszak, amikor nem működött semmi, de az összefogás mindig megvolt. Edinburgh-ban átvettem egy morálisan rossz állapotban lévő csapatot, amely az előző idényben csak nyolcadik lett, senki nem találta a helyét, és problémák voltak a klub, a játékosok és a tulajdonos között. Kitaláltam azt, hogy "Together", ez lett a Hearts szlogenje. Ez számomra egyben a ferencvárosi éveknek a tanulsága is.

- Van, ami szúrja a szemét a magyar focit illetően?
- Sok akcionizmus van a magyar futballban, vannak a nagy dolgok és a nagy pénzek, de a kis dolgokra kevesebb figyelem irányul. Mindig valamit kitalálnak, például az esti villanyfényes meccset, amire aztán milliókat kellett költeniük a csapatoknak, de akkor inkább azt mondom, miért nincsenek aláfűtött pályák, hogy egész évben folyamatosan lehessen bajnokságot szervezni? Vagy miért nem lehet úgy, mint Németországban, ahol már 40 éve minden szombati mérkőzés délután fél négykor kezdődik, és kevés villanyfényt használnak? Magyarországon nem kifizetődő mérkőzést rendezni, mert egy esti, 500 néző előtt lejátszott bajnokinál a klubnak ki kell fizetnie a biztonsági embereket, a rendőrséget, az áramot, a játékosokat. Néha az az érzésem, hogy azért vannak villanyfényes meccsek, hogy a játékosok ne lássák, mennyire kevesen vannak a stadionokban. Pozitív, hogy építünk pályákat, hogy igyekszünk a futballhoz egyszerű módszerekkel visszacsalogatni gyerekeket, hiszen mindent az alapoknál kell kezdeni, nem pedig a nagy dolgokkal. Furcsa számomra, amikor egy vezető azt mondja, most tegyük be a pénzt, ami 10-15 év múlva hozza majd az eredményeket. Akik ezt mondták 15 éve, talán már ki is haltak. Ha nekem a Heartsszal nincs eredményem öt mérkőzés után, megköszönik a munkámat, s hiába mondom, hogy én az ötödik évre terveztem a csúcsra kerülést és addig várni kellene.

- Megnézett két magyar bajnokit is, hogyan tetszettek?
- Az Újpest-Fehérvár és a Fradi-Debrecen mérkőzésekre látogattam ki, és az emberek 99 százaléka azzal jött, hogy: "Csaba, hát ez szar volt." Erre én úgy reagáltam, hogy "emberek, azt kell szeretni, ami van, és abból kell építkezni, amink van". A szurkolók általában a negatívumokat keresik, ráadásul alig járnak ki mérkőzésekre. Azt mondják, "nem megyek ki a gyerekemmel, mert semmi kedvem ahhoz, hogy megverjék". Ha ezt mindenki tudja, miért nem változtatnak azok, akik ezt megtehetnék? Építsenek olyan stadiont, ahová nyugodtan ki mehetnek a gyerekek, ami nagyon fontos lenne, hiszen belőlük lesz a következő generáció. A mi meccseinket 20 ezren nézik, míg itthon három teljes forduló alatt jön össze ennyi néző.

- Figyelte a magyar focistákat?
- Az Újpest-Fehérvár mérkőzésen nem tudtam felmérni számos játékos képességét, mert nem kerültek olyan helyzetbe, mint kerülnének Nyugat-Európában. Mi történne, ha a megfigyelt játékos nyomás alatt lenne, miképp oldaná meg a feladatát? A csapatot olyan nagy területet hagytak egymásnak a két 16-os között, hogy a játékosok szinte sétálva tudtak passzolgatni, és nem kerültek olyan helyzetbe, hogy eldönthettem volna, milyen az egy-egy elleni fejjátékuk, gyorsaságuk. Milyen gyorsak a labdával, s ha ott az ellenfél, milyen megoldásokat választanak - ezt néztem volna a bajnokikon.

- Sok szurkolónak még mindig a lábtöréses affér jut eszébe, amikor szóba kerül László Csaba neve. Ennyi év után már csak elárulhatja, mondta vagy sem a játékosainak a kupadöntőben, hogy "törjétek el a lábát!"?
- Nem. Sok minden elhangzott, de nem felhívásként, hogy törjék el valakinek a lábát. Ha ez megtörtént volna, nem tartanék ott, ahol most tartok. Azért sajnálom az egészet, mert az akkori elnök Furulyás Jánosnak megfogadtam a tanácsát, aki azt mondta, megbüntettek, felejtsük el, s ne menjünk bele a sárdobálásba. Én akartam rágalmazási pert indítani, de Jani bá'-ra hallgattam, mert ő egy tapasztaltabb ember volt a magyar futballban, de most már bánom, hogy nem indítottam el azt a pert. Igaz, most már abszolút nem zavar ez a sztori, az idő engem igazolt, hiszen hat év után sem állt elő senki azzal, hogy hallotta azt, amit nem is mondtam.

- Ha skót-magyar párosítás lenne a vb-pótselejtezőn, adna tanácsot a skót fociról a magyaroknak?
- Ha jó edző ül a kispadon, akkor ő mindent tud az ellenfélről, így nincs is szüksége tanácsra.

- Jó edző ül a magyar kispadon?
- Ez akkor fog eldőlni, ha a nagycsapatok ellen is jó eredményt ér el a válogatott, hiszen mindig az eredmények minősítik az edzőt. A játékosok szerint jó szakember Erwin Koeman, én emberként és szakemberként is tisztelem. De hogy tényleg jó edző-e a kapitány, az nem is fontos, a lényeg, hogy sikeres legyen és vezesse ki Magyarországot a focivébére.

- Mi lesz most a Heartsszal?
- Kulcsjátékosok távoztak, ezért szükségünk van legalább két csatárra, két belső védőre, és teljesen meg kell változtatnunk a csapat szerkezetét. Azon vagyunk, hogy tapasztalt játékosokat szerződtessünk, s ha lehet, akkor skótokat, velük szeretném feltölteni a keretet, hogy ne legyen olyan sok külföldi. Olyan játékosokra van szükségünk, akik pozitív irányba vezethetik a csapatot, és ehhez a skót mentalitás mindenképpen szükséges. Skóciában most amúgy az a hír járja, hogy ha futballista akarsz lenni és fiatal vagy, akkor menj a Heartshoz, menj László Csabához! Ez számomra megtisztelő.

- Erdélyben született, Németországban dolgozott, majd a magyar edzősködés után Ugandán át Skóciába távozott. Hol érzi magát otthon?
- Ott, ahol a bőröndöm van (nevet). Ennél persze sokkal nehezebb ez a kérdés. Erdélyre, Magyarországra és Németországra is azt mondom, hogy hazamegyek, de most már Skóciára is. Erdély a szülőföldem, székely ember vagyok, így Székelyföld nagyon közel áll a szívemhez, de Magyarország ugyanennyire. Azt szeretném, ha ez az ország olyan szerepet töltene be, mint amilyet az én szívemben betölt. De sajnos rossz irányban halad, én mégis nagyon szeretem. Remélem, hogy egyszer eljön az idő, amikor minden külföldön és itthon élő magyar elfogadja azt, hogy "together", azaz hogy együtt kell cselekedni, mert én jól tudom, hogy milyen fejjel gondolkodnak a határon kívülre szorult magyarok az anyaországról. Az emberek többsége igenis elvárja az anyaszerepet, mert valahová tartozni kell - illetve nem muszáj, de nagyon jó érzés. S ha valakit úgy hívnak, hogy Bölöni László, László Csaba vagy Tamási Áron, az mind az anyaországért cselekszik, annak viszi a hírnevét. Ha ezt meg tudjuk becsülni, akkor a határon túliak is úgy érezhetik, hogy az anyaországért is érdemes élni, nem csak a szülőföldért.

- A véletlen műve, hogy két olyan magyar edző is van, aki Európában, klubszinten nagy sikert ért el, és mindketten Erdélyből származnak?
- Nincs minden megírva, de meg vagyok arról győződve, hogy nincsenek véletlenek. De szerencse sincs, azért is tenni kell. Bölöni Lacit nagyon jó edzőnek tartom, de neki - nem féltékenységből mondom - sokkal könnyebb dolga volt, mint nekem, hiszen egy szenzációs futballista volt, több mint százszoros román válogatott, a Steauával megnyerte a BEK-et. Az ő nevével neki könnyebb volt elindulni a szakmában. Persze az már az ő érdeme, hogy neves és tisztelt edző lett, miután hatalmas sikereket ért el Portugáliában, Franciaországban, míg idén Belgiumban megnyerte a bajnokságot a Standard Liége-zsel és az év edzője lett, ami a szakmai tudását minősíti.

- Úgy gondolja, önnek nehezebb volt?
- Egy picit igen, mert én alulról kezdtem, végigjártam minden ranglétrát, a kezdetekkor gyerekekkel, alsóbb osztályú csapatokkal foglalkoztam. Sokszor elgondolkodom, mennyi tehetséges edzővel találkozom, akik soha nem fognak a csúcsra kerülni, ahol viszont nagyon sok olyan edző van, akinek ott kellene kezdenie, mint ahol én kezdtem.