A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
Vágólapra másolva!
A Chelsea számára az első lépés a következő szezon előtt az új edző kinevezése volt, és Carlo Ancelotti szerződtetését követően sokan biztosra vették, hogy a londoniak elsősorban Olaszországból erősítenek. Eddig azonban a klub senkit sem igazolt a Serie A-ból: ketten a Premier League-en belülről érkeztek (bár Daniel Sturridge, illetve Ross Turnbull alighanem csak kispados lesz), míg Jurij Zsirkovot a CSZKA Moszkvától vásárolták meg.

Ami az olasz élvonalat illeti, eddig elsősorban Ancelotti egykori egyesületét, az AC Milant hozták kapcsolatba a Chelsea-vel, a piros-feketék közül Alexandre Patót és Andrea Pirlót is kiszemelte a londoni csapat - azonban a legújabb hírek szerint egy másik olasz klubtól érkezhet játékos a Stamford Bridge-re.

Ancelotti ugyanis örömmel üdvözölné csapatában az AS Roma középpályását, Daniele de Rossit. A Farkasok saját nevelésű játékosát korábban a Real Madrid is csábította, azonban a rómaiak állítólag a királyi gárda 46 millió eurós ajánlatára is nemet mondtak.

A római újság, az Il Romanista úgy tudja, hogy a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics ennél nagyobb összeget sem sajnálna a középpályásért, amennyiben Ancelotti valóban ragaszkodik De Rossihoz.

További átigazolási hírek:
A Wolfsburg megszerezte az Olympique Marseille algériai középpályását, Karim Zianit. Az AC Milan leigazolta az amerikai válogatott középhátvédet Oguchi Onyewut. A Porto argentin csatára, Lisandro López az Olympique Lyon legújabb erősítése.

A Fulham norvég védőjét, Brede Hangelandot az Aston Villa csábítja. A West Bromwich Albion középpályását, Jonathan Greeninget a Bolton Wanderers szemelte ki. A Hamburg kameruni balhátvédje, Thimothée Atouba az Ajax Amsterdamba szerződött.

A Paris Saint-Germain középpályása, Stéphane Sessegnon 2013-ig meghosszabbította szerződését. A Lazio visszautasította a Zenit Szankt-Petyerszburg 13 millió fontos ajánlatát Goran Pandevért. A Genoa védője, Matteo Ferrari a török Besiktasba szerződött.

A Málaga hátvédje, Jesús Gámez a Sevillával tárgyal. A Fiorentina érdeklődik a Valenciából elküldött csatár, Fernando Morientes iránt.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!