Vágólapra másolva!
Az AS Roma idén nyáron még egyetlen kulcsjátékosát sem adta el, márpedig a fővárosi egyesület transzferpolitikájához hozzátartozik, hogy évről évre jó pénzért megválik valamelyik klasszisától. Erre idén is megvan minden esély, ugyanakkor nem mindegy, hogy a Farkasok melyik játékosukat teszik pénzzé.

A középpályás Daniele de Rossit például hiába csábítják, őt nem szeretnék eladni, a montenegrói támadót, Mirko Vucinicsről viszont már könnyebben lemondanának - és a hírek szerint vannak is jelentkezők érte. A csatár nemrégiben hosszabbította meg szerződését négy évvel, ami azt jelenti, hogy a Roma jó alkupozícióban van.

Vucsinicsért elsőként a Chelsea jelentkezett be. A londoniak új edzője, Carlo Ancelotti jól ismeri a Serie A mezőnyét, és a Corriere dello Sport értesülései szerint úgy véli, hogy a montenegrói játékos komoly erősítést jelentene. Sőt, a lap úgy tudja, hogy a klub tulajdonosát, Roman Abramovicsot is sikerült meggyőznie, így a Chelsea 25 millió eurót is hajlandó lenne kifizetni a focistáért.

Vucinicset azonban nem csak a Chelsea vinné: olasz lapértesülések szerint az AC Milan is érdeklődik iránta. A piros-feketék csatárt vennének a nyáron, és úgy tűnik, hogy első számú kiszemeltjükről, Luís Fabianóról lecsúsztak, mivel nem sikerült megegyezniük a Sevillával.

A rómaiakkal valószínűleg könnyebben dűlőre jutnának, főleg, hogy a fővárosi gárda szívesen kölcsönvenné a Milan fiatal középpályását, Ignazio Abatét, aki az előző idényben a Torinóban játszott, de a nyáron visszatért a milánóiakhoz.

További átigazolási hírek:
A Wigan Athletic leigazolta a Swansea City trinidadi csatárát, Jason Scotlandet. A Manchester City zimbabwei csatárát, Benjani Mwaruwarit a Hull City szeretné kölcsönvenni.

Az Eintracht Frankfurt szerződtette a Bayer Leverkusen svájci középpályását, Pirmin Schweglert. Az FC Porto francia balhátvédje, Aly Cissokho - aki az AC Milannál nem felelt meg az orvosi vizsgálatokon - az Olympique Lyonba igazolt.

A Panathinaikosz osztrák középpályása, Andreas Ivanschitz az FSV Mainzba tart.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!