Ismét eljött a Zidane-féle játékmesterek ideje

A klasszikus irányító középpályást az elmúlt években elavult posztnak tekintették, hiszen a csapatok ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy egy középpályásuk csak a támadással foglalkozzon. Az új idény azonban a szerepkör reneszánszát hozhatja: a Juventus, az Internazionale, a Bayern München és a Chelsea is beépít egy-egy "10-est" a taktikájába.

Az irányító középpályás (amelyet az olaszok hol fantasistának, hol pedig trequartistának hívnak) a labdarúgásban nagyon sokáig döntő szerepet töltött be: ő adta a fantáziát, az ötletet a játékhoz, és teljesen szabad szerepkörben futballozott a csatársor és a középpályások között. Ahogy azonban a sportág fejlődött, úgy került egyre nehezebb helyzetbe a klasszikus mezszámozás szerint tízes dresszben szereplő futballista: az edzők egy része a kreativitást feláldozta a gyorsaság oltárán, vagy pedig olyan játékosokat keresett és képzett, akik a támadások mellett a védekezésből is kiveszik a részüket.

Mindehhez a játékrendszerek fejlődése is hozzájárult: az elmúlt években ismét egyre gyakoribbá váló háromcsatáros felállásban, a 4-3-3-ban olyan középpályásokra volt szükség, akik a kreativitás mellett nagy munkabírásúak - gondoljunk csak a Barcelonánál Xavira vagy Andrés Iniestára. A csapatrész közepén futballozó játékosok elsősorban a labdaszerzéssel foglalkoztak, a kreatívabb futballisták rendre a szélre szorultak - akár csatárként, akár pedig középpályásként. Ez persze nem jelenti azt, hogy a klasszikus játékmester teljesen eltűnt, mert azért akadtak klubok, amelyek olyan játékrendszerben futballoztak, ahol az irányítónak kulcsszerepe volt: a Werder Bremen például rendre a brazil Diegóra alapozta a játékát.

A brémaiak idén nyáron kénytelenek voltak módosítani taktikájukon: Diegót megvette a Juventus, amelynek új edzője, Ciro Ferrara a jelek szerint úgy véli, hogy a csapatból éppen egy trequartista hiányzott. Zinedine Zidane óta senkit nem alkalmaztak ebben a szerepkörben a torinóiaknak (bár a francia klasszis is gyakran a balszélről indulva irányított). Alessandro del Piero alkalmas lenne irányítónak, maga is ezt a posztot kedveli legjobban, őt azonban elsősorban csatárként veszik figyelembe. Diego lehet tehát a torinóiak új játékmestere, a Juve pedig a hírek szerint 4-3-1-2-es felállásban futballozik majd az új idényben.

Más sztárklubok is idén nyáron építenének újra fantasistát a csapatba. Az Internazionalénál például José Mourinho erre a posztra keres új embert: a milánóiaknál a támadójáték szervezése az elmúlt években elsősorban Zlatan Ibrahimovicra épült, aki a csatársorból rendre visszalépett a labdákért. Most viszont két olyan támadó érkezett a csapathoz Diego Milito és Samuel Eto'o személyében, akiknek szükségük van a megfelelő kiszolgálásra. Mourinho ezt egyrészt az általa kifejezetten kedvelt 4-3-3-as játékrendszer alkalmazásával szeretné megoldani, de ebben a szisztémában az egyik befejező támadó szélre szorul, arról nem is beszélve, hogy a szisztéma az előző idény elején már csődöt mondott. Marad tehát a 4-4-2, a középen rombusszal - viszont ez esetben az Internek kell egy irányító. Nem csoda, hogy az elmúlt napokban szinte minden, a poszt betöltésére alkalmas labdarúgóval kapcsolatba hozták a klubot Rafael van der Vaarttól kezdve Wesley Sneijderen és Yoann Gourcuffon keresztül egészen Pablo Aimarig. Az Internek másfél hete van, hogy megfelelő játékost találjon.

Ribéry a szélről megindulva is remekül szervez

Külön érdekesség, hogy a rombusz-középpálya két másik nagy klubnál is előkerült a nyáron - két olyannál, ahová új szakember érkezett. A Bayern Münchennél Louis van Gaal némileg meglepő módon nem a holland iskolától megszokott háromcsatáros felfogást alkalmazza, hanem a 4-4-2-nek azt a típusát, ahol a két csatár mögött egy karmester futballozik kötetlen szerepkörben. Más kérdés, hogy egyelőre még ő sem döntötte el, hogy ki legyen az irányító: az eddigi három tétmeccsen hárman játszottak ezen a poszton. Az Neckarelz elleni kupameccsen a fiatal Thomas Müller, az első fordulóban a Hoffenheim ellen Alexander Baumjohann, a Werder Bremen ellen pedig José Ernesto Sosa. A megoldást alighanem Franck Ribéry jelentheti, aki az előző két idényben a szélről indulva szervezte a játékot, de Van Gaal alighanem klasszikus irányítóként számít rá - a brémaiak ellen erre a posztra cserélte be.

A legérdekesebb azonban a Chelsea esete. Angliában különösen szokatlan, hogy a két csatár mögött egy középpályást kifejezetten a támadások szervezésével bízzanak meg. A Premier League hatalmas tempója miatt az angol klubok vagy az egész pályát bejátszó "box to box" középpályásra voksolnak, vagy a szélsőjátékra alapozzák a támadásokat. Carlo Ancelotti viszont a középpályán a rombuszt (vagy ahogy az angolok nevezik, a gyémántot) szeretné alkalmazni. A karmesteri pálca Frank Lampardé lett, aki egyelőre még nem érzi a posztot: az első bajnokin a Hull City ellen jól látható volt, hogy szokatlan neki a szerepkör, hiszen sokkal kevesebb terület van előtte - ráadásul az ellenfél védekező középpályása (jelen esetben Seyi Olofinjana) immár kifejezetten rá figyel. Lampard fő erénye eddig elsősorban az volt, hogy egyrészt képes volt hosszú, tért ölelő indításokkal operálni, másrészt mélyről indulva, lendületből ért fel az ellenfél kapuja elé. Az új szisztémában erre kevesebb a lehetősége, azonban a két csatár keresztmozgásai megnyithatják előtte a területet, és játékintelligenciája révén képes lehet az ellenfél védelmét megbontó passzokat adni a támadóknak.

www.global-soccer.eu