Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs a hétfői Nemzeti Sportban tagadta, hogy úgy nyilatkozott a svédek elleni vereség után: "aki azt fogja mondani, hogy Magyarország jogosan kapott ki, az nem magyar, és hazudik." Pedig a magyar csapat legjobbja tényleg így fogalmazott, ezt a honlapjára is felkerült videofelvétel is bizonyítja.

Nem Dzsudzsák Balázson múlt, hogy a válogatott szombaton nem tudott pontot szerezni Svédország ellen, a PSV szélsője mindvégig a magyar csapat legaktívabb és legveszélyesebb tagja volt, az egyenlítés előtt is ő harcolta ki tizenegyest.

A lefújás után úgy tűnt, Halmosi Péter mellett leginkább Dzsudzsákot viselte meg a vereség, hosszú percekig feküdt a gyepen, majd utolsóként, jóval a társai után kullogott be az öltözőbe. Nem sokkal később ennek ellenére készségesen, habár elkeseredetten nyilatkozott a rá váró újságíróknak, a kritikusok magyarságát megkérdőjelező kijelentését az nb1.hu kamerája előtt tette.

"Aki azt meri mondani, vagy azt fogja mondani, hogy Magyarország jogosan kapott ki, az nem magyar, és hazudik" - mondta Dzsudzsák, akire ezért a mondatért a szurkolók, fórumozók egy része is megharagudott.

A Nemzeti Sport hétfői interjújában meg is kérdezte erről, Dzsudzsák azonban tagadta, hogy így fogalmazott. "Ilyet nem mondtam! Hogyan is jönnék én ahhoz, hogy valakinek a magyarságát megkérdőjelezzem?! A kritikák kapcsán annyit mondtam, hogy aki a hozzáállásunkat bírálja, az hazudik. Erről ennyit."

Dzsudzsák alkalmasint nem emlékszik erre a nyilatkozatára, pedig az még a honlapjára is felkerült, és jelenleg - hétfőn 13.20-kor - is megtekinthető.


Az [origo]-nak Dzsudzsák Balázs így nyilatkozott
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!