A négynapos eseményen 60 országból közel 150 sportdiplomata vesz részt, és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), illetve az angol élvonal is képviselteti magát.
Az 1965-ben alapított szervezethez 1996-ban csatlakozott a magyar Hivatásos Labdarúgók Szervezete, mely most először adhat otthont a közgyűlésnek.
A konferencián a FIFPro által kiemelt területként kezelt sportági specialitásokról, problémákról lesz szó, illetve a 6+5-ös szabály és a vitarendezési bizottság létrehozásával kapcsolatos kérdések is napirendre kerülnek. Mindezek mellett új tisztségviselőket is választanak a tagok.
A rangos eseményen jelen lesznek majd az Aranycsapat élő legendái, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, valamint az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó (1967), Albert Flórián is.
A rendezvényt Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszter nyitja meg, és részt vesz rajta Schmitt Pál, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke, az Európai Parlament egyik alelnöke is.