Az idei Afrika-kupa sok szempontból szórakoztatóbb és látványosabb, mint általában a nagy nemzetközi tornák, de ehhez az is hozzájárul, hogy kapusok közül sokan nagyon gyenge teljesítményt nyújtanak. A csoportkörben jó néhány olyan megmozdulást is láthattunk, ami bizony nem méltó ehhez a színvonalhoz.
A mozambiki Joao Rafael Kapingo még megúszta, amikor a Benin elleni mérkőzésen a labda megkaparintása után egy előreszaltót mutatott be, amelynek a végén a nyakára esett.
A zambiai Kennedy Mweene viszont sokkal rosszabbul járt Kamerun ellen. Csapata nagy meglepetésre 1-0-ra vezetett a sokkal esélyesebbnek tartott ellenféllel szemben, és amikor a kameruniak középpályása, Geremi a térfél közepén úgy mentett meg egy labdát, hogy az oldalvonal előtt egy nagyot belerúgott. A labda azonban a kapu felé szállt, és Mweenének valahogyan sikerült azt beszerencsétlenkednie a gólvonal mögé. Kamerun ezzel a góllal egyenlített, és végül meg is nyerte a meccset 3-2-re (a videón 00:17-nél látható).
A malawi Swadic Sanudinak sem lesznek jó emlékei az idei tornáról. A Mali elleni csoportmérkőzésen rögtön a középkezdés után a védők hátrapasszolták neki a labdát, az ő felszabadító rúgása azonban rosszul sikerült, és Frédéric Kanouté kapásból visszabombázta a labdát - Sanudi pedig már hiába vetődött.
A megszokottnál több hibához az is hozzájárulhat, hogy a kupán már a világbajnokság hivatalos labdáját, a Jabulanit használják, márpedig egy új labda mindig megzavarja egy kicsit a kapusokat. A nigériai Vincent Enyeama legalábbis ezzel magyarázta a potyagólokat. "Nem szoktunk még hozzá ehhez a labdához, hiszen csak néhány alkalommal edzettünk vele. A Jabulani nagyon gyors, és éppen ezért nehéz kiszámítani, hogy merre is fog szállni"- nyilatkozta Enyeama.
Még ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, akkor is látható, hogy a kapusképzésben Afrika jelenleg elmarad a nemzetközi labdarúgás legjobbjaitól. A kontinensviadalon hemzsegnek az Európában szereplő játékosok: az összes benevezett labdarúgó 57 százaléka itt futballozik, nagy részük valamelyik topligás klub játékosa. A kapusoknál ez az arány azonban más: csak 35 százalékuk érkezett európai egyesületből, és topligában csak négyen szerepelnek - vagyis a kapusok mindössze nyolc százaléka.
Ha afrikai sztárjátékosokra gondolunk, akkor elsősorban csatárok, vagy védekező középpályások jutnak az eszünkbe. Ami a kapusokat illeti, jelenleg egyedül a kameruni Idriss Kamenit sorolható közéjük, és a korábbi időszakból is elsősorban két honfitársát, Jacques Songo'ót és Thomas N'Konót tartották valódi klasszisnak - aligha véletlen, hogy utóbbi jelenleg éppen Kameni edzője az Espanyolnál. Mint ahogyan az sem meglepő, hogy Kameni már az alapképzést sem Afrikában kapta, hiszen még csak 16 esztendős volt, amikor már Franciaországba került, a Le Havre akadémiáján nevelkedett.
Kameni a kivételek egyike
A kontinensen ugyan egyre magasabb színvonalú az utánpótlás-képzés, köszönhetően az olyan létesítményeknek, mint például az ASEC Abidjan híres akadémiája, de elsősorban a mezőnyjátékosokon van a hangsúly. Sok helyen még mindig úgy működik a kapusok kiválasztása, mint a grundon: aki a legkevésbé ügyes, az kerül a kapuba.
A speciális tréningek hiányára hívta fel a figyelmet a brazil szakember, José Nogueira is, aki tavaly Ugandában, illetve Zimbabwében tartott szakmai továbbképzést. Szerinte Afrikában még mindig sokan úgy gondolják, hogy a kapusok számára elég a jó reflex, és csak nagyon kevés országban dolgozik kapusedző. Az Afrika-kupán eddig megbízhatóan védő gaboni Didier Ovono is hasonlóan gondolkodik.
"Afrikában nem nagyon foglalkoznak a kapusokkal. Európában már nyolcévesen elkezdik a képzésüket, Afrikában viszont mindenki a mezőnyben kezdi, és csak 12-13 évesen kerülünk a kapuba - ráadásul szakképzett kapusedzők sincsenek" - fejtette ki Ovono, aki maga is csak 12 éves volt, amikor először beállt a kapuba. És persze a körülmények sem ideálisak. "A pályákon kisebb-nagyobb kövek és törött üvegek hevernek, a talaj pedig olyan kemény, mint a beton. Persze, hogy senki sem akar vetődni" - mondta az egykori kameruni szövetségi kapitány, a nagy Afrika-vándor francia Claude le Roy.
Éppen Brazília a jó példa arra, hogy miként lehet kilépni ebből helyzetből, hiszen nagyon sokáig a brazil kapusokról is lenézően beszéltek Európában. Az 1970-es évektől kezdve azonban a braziloknál is egyre nagyobb figyelmet fordítottak a speciális képzésre, és ma már a világ legjobbjai közé tartoznak. Claudio Taffarel igazi példaképnek számított, manapság pedig már a legnagyobb európai sztárklubok is előszeretettel vesznek Brazíliából kapusokat - gondoljunk csak Didára, Donira, Júlio Césarra vagy Gomesre.