"Az a regenerálódás, ha beleállunk a hideg vízbe" - interjú Herczeg Andrással, a Debrecen edzőjével

Bár úgy érzi, a Bajnokok Ligájában nem tekintették őket igazi ellenfélnek, Herczeg András mégis meghatódva emlékszik arra, amikor a Fiorentina edzője megpaskolta az arcát, az ellenfél játékosai pedig sorfalat álltak a csapatának. A DVSC klubmenedzsere nem neheztel Rudolf Gergelyre, a bajnoki címért négyes versenyfutást jósol, és szerinte ostobaság technikás magyar futballról beszélni.

"Más ez itt, mint egy budapesti csapatnál"- mondja Herczeg a kávéját kortyolgatva, miközben körülrajongják a pincérnők DVSC-stadion melleti étteremben. "Az egész város, háromszázezer ember mögöttünk áll. Amikor a Levszkit fogadtuk a Puskás Ferenc-stadionban, piros-fehérbe borult az M3-as, tizennyolcezren autóztak, vonatoztak fel Pestre. Ezért is várom kicsit aggódva a tavaszi rajtot, mi már nem engedhetjük meg magunknak, hogy kiábrándítsuk rajongóinkat, túl magasra helyeztük a lécet".

"Mi az ördögöt keresünk mi itt?!"

- Feldolgozta már azt, ami nyáron és ősszel a Bajnokok Ligájában történt a Lokival?
- Arra egy élet sem elegendő. Nekem, a nyakas, büszke cívisnek annyit adott ez a menetelés, ez a szűk fél év, hogy azt ki sem tudom mondani. Csak remélni merem, hogy cserébe talán én is adtam valamit a városnak.

- Van esély arra, hogy mindez idén ősszel megismétlődjön?
- Ahhoz előbb meg kellene nyerni a bajnokságot, s erre a Videotonnak, az Újpestnek és a Győrnek is legalább akkora a sansza, mint nekünk. És akkor még három további akadályt kellene vennünk.

- Tavaly nyáron sem sokan bíztak abban, hogy akár az első ellenfelet, a svéd Kalmart legyőzik.
- Persze, hogy nem, amikor megérkeztünk Kalmarba a visszavágóra, és megláttam a létesítményeket, az első gondolatom az volt: mi az ördögöt keresünk mi itt?! A svédeknél, de a többi ellenfelünknél is, olyan elektródákat kötnek a meccs fáradalmait kipihenő játékosok lábára, olyan szerkezetekkel tüntetik el a csomókat az izmaikból, hogy azt sem tudom, mi folyik ott. Nálunk meg abból áll a regenerálódás, hogy beleállunk a hideg vízbe. Csodavilágba csöppentünk az itthoni kis fapados környezetünkből. De otthonról kettő-nullás előnyt hoztunk magunkkal, s rögtön az elején bevágtunk még egyet. És akkor hátradőltünk.

- Hiba volt?
- De még mekkora! Gyorsan rúgott egy gólt a Kalmar, amitől beremegtek a fiúk. 3-1-nél nagy volt a baj, de az utolsó húsz percre összekaptuk magunkat, és akkor már okosan fociztunk, idegenben lőtt góllal továbbmentünk. Az észt bajnok ellen igazoltuk a papírformát, majd jött a Levszki, és vele együtt a csoda.

- Odakint és a Puskás-stadionban is.
- Most már nyugodtan elmondhatom, hogy játszhattunk mi a Liverpoollal, a Lyonnal, a Fiorentinával, veretes történetű megaklubokkal, számomra a Levszki-párharc volt a BL-menetelés csúcspontja. Igaz, a bolgárok nagyon lebecsültek bennünket , s még a visszavágón sem tudták elképzelni, hogy kieshetnek.

- Rúgtak is egy hatalmas kapufát 0-0-nál.
- Persze, olykor szerencsénk is volt, de Varga Józsi és Rudolf Gergely két olyan gólt lőtt, amelyek bekerültek a hét legszebb találatai közé. Dugig tömve a Puskás-stadion, tizennyolcezer debreceni fanatikus a lelátókon, ilyesmit addig csak tévében láttunk, én is meg a fiúk is.

- Mit érzett?
- Azt, hogy álmodom. 2008. december 9-én néztem a tévében egy BL-meccset, már meg nem mondom, hogy melyiket, és arra gondoltam, hogy te jó isten, bárcsak egyszer mi is játszhatnánk ilyen későn, a téli fagyban a Bajnokok Ligájában.

Ostobaság a magyaros technika

- Azt mondta, a csúcspont a két Levszki-meccs volt. Ezek szerint a többi már kevésbé hozta lázba?
- Azt nem mondanám, csak, ugye, az eredményesség. Nem mindegy, hogy győzünk, vagy kikapunk.

- Kudarcként élte meg a hat meccset a főtáblán?
- Nem, erről nincs szó, hiszen becsületes, őszinte támadófutballt játszottunk, nem álltunk be védekezni. Nem is tudtunk volna, mert erre alkalmatlan a játékoskeretünk, és különben is, Magyarországon, az NB I-ben nem ehhez szoktunk. Még azt is megkockáztatom, hogy fejlődött a csapatjátékunk, bármilyen furcsának is tűnik hat vereség és 5-19-es gólkülönbség birtokában. Minden mérkőzésen okoztunk meleg pillanatokat, negyedórákat az ellenfélnek, s paradox módon éppen azon a találkozón volt a legnagyobb esélyünk a pontszerzésre - a legvégén a Liverpool ellen -, amikor már én is azt mondtam a srácoknak, nehogy beleszaladjunk egy újabb nagy zakóba, futballozzunk óvatosan. Máig sem tudom megmagyarázni, Adamo Coulibaly hogyan tudta kihagyni azt a ziccert a 92. percben.

- Mi volt a BL-kaland legfőbb tanulsága?
- Nem is egy ilyen volt. Például az, hogyha ezen a szinten eladunk egy labdát a középpályán, az biztos gól. A Fiorentina, a Lyon halálos biztonsággal használta ki ezeket a szituációkat, amikor mi felfelé mozogtunk, ők meg a mi kapunk felé. Aztán az is kiderült, hogy a legnagyobb különbség a technikai elemekben volt az ellenfeleink javára. Még mindig szeretünk kérkedni a magyaros technikánkkal, de ez ostobaság. A statisztika mindent leleplez: nekünk alig ötven százalékos volt a passzpontosságunk, a riválisainknak meg nyolcvan. Mi ez, ha nem technikai hiányosság. Nekünk négy, öt fázisból állt egy labda átvétele, megszelídítése, a felnézés, a társ megkeresése, s maga az átadás. Ők meg többnyire egyérintőztek, maximum két érintés után passzolták pontosan a társhoz a labdát, de azzal a lendülettel már futottak is tovább, mutatták magukat, várták a visszapasszt. És úgy olvassák a játékot, hogy az hihetetlen. Mindent látnak előre, több húzással előttünk járnak, mint Kaszparov egy mesterjelöltnek.

- Ezek szerint kijózanító élmény volt a BL.
- Kijózanító, ugyanakkor lelkesítő is. Például kiderült, hogy csupán ismétlés, rutin, sok-sok meccs kérdése, hogy felzárkózzunk azok mellé, akikkel összehozott a sors.

- És a pénz?
- No persze, pénz. Elsősorban pénz. Mi nem is álmodhatunk olyan igazolásokról, mint a nagyok. És a futball ezen a szinten igazolásokat jelent. Szinte senki sem a saját nevelésű játékosokból építkezik, talán a Barcelonát leszámítva. Megjegyzem, mi még idehaza sem vagyunk igazán versenyképesek.

Sokkolta Szakály Dénes fizetése

- Ez azért elég szokatlan állítás az NB I mintaklubjáról.
- De mondom. Megpróbáltuk a másik Szakályt leszerződtetni a Videotontól, hogy a két testvér, Dénes és Péter nálunk játsszon, s amikor kiderült, hogy Dénes mennyit keres Fehérváron, csak annyit tudtam kinyögni, hogy bocs, nem gondoltam komolyan.

- És a BL-ből származó bevétel?
- Az szépen befolyt, az UEFA egy Schaffhausen-óra pontosságával utalta a részleteket, csakhogy erre nem számíthatunk minden évben, bár jó lenne. De nem panaszkodunk, az például rengeteget jelent, hogy a város, a csapatot működtető gazdasági társaság 25 százalékos tulajdonosa mögöttünk áll. Az önkormányzat és az emberek is.

- Volt olyan pillanat, amikor meghatódott az ősszel?
- Hogyne, többször is. Tudja, a feleségemet körülbelül annyira érdekli a futball, mint engem a kötés vagy a horgolás. Nem is figyeli a meccseinket, ellenben minden este megnézi az állami tévében az Estét. A Levszki-meccs előtt letelefonáltak Pestről, hogy menjek be a debreceni stúdióba, majd odakapcsolnak, és beszélgetnek velem. Én meg akartam lepni a feleségem, azt mondtam, mindjárt jövök, csak van egy tárgyalásom átigazolás-ügyben. És amikor öltönyben, nyakkendőben hazaértem, Ildikó könnyek között fogadott. "Hát belőled ekkora ember lett, hogy az Estében szerepelsz?" Erre én is elkezdtem könnyezni a meghatottságtól.

- És a másik?
- Természetesen a firenzei sorfal. Nem a meccs közben, szabadrúgásnál, hanem a mérkőzés után. Már a találkozó előtt szóltak Prandelliék, hogy ne szaladjunk le a gyepről, amikor lefújják a meccset. Nem tudtuk, miért mondják, de azt feleltük, jó. És amikor vége lett a mérkőzésnek, és látom, hogy kettős sorfalat állnak a lilák, Gilardino és Mutu a két első, és megtapsolnak bennünket, és a közönség is vastapsban tör ki, akkor persze, hogy kicsordult a könnyem. Prandellivel kezet szorítottam, és ő megpaskolta az arcomat, ahogy az apa szokta a fiával. Ezeket a pillanatokat soha nem felejtem el, és azt sem, ahogy Rafa Benítez viselkedett velem, szívélyesen, kedvesen, mintha ezer éve egymás ellen futballoznánk a Bajnokok Ligájában. Micsoda emberek ezek!

Nem tekintették riválisnak a Lokit

- Meglehet, hogyha a Milan, az Inter vagy a Real Madrid edzője lett volna, akkor nem ilyen szívélyesek.
- Erre én is gondoltam. Mert egyfelől tagadhatatlan, hogy befogadtak bennünket a Bajnokok Ligája szűk körű klubjába, kedvesek voltak, aranyosak, és egy percig sem éreztették velünk, hogy afféle szegény rokonok vagyunk a milliárdosok között, ugyanakkor azt is éreztem, hogy nem tekintettek bennünket igazán riválisnak, és ha nem is kezeltek le bennünket, de talán éppen azért voltak olyan szívélyesek, mert tudták, nem igazán kell tartaniuk tőlünk. Persze, volt egy ilyen fílingje az egésznek.

- Talán, ha beindul az akadémiájuk, és majd ontja a tehetségeket, akkor majd a Liverpoolt vagy a Fiorentinát is meglephetik.
- Igen, de legfeljebb hat-nyolc év múlva. Ez egy hatosztályos suli lesz, 13 és 18 éves koruk között járnak ide a srácok, a klub, a debreceni egyetem és a város a tulajdonos egyharmad-egyharmad részben. Persze mindez nem új nekem, a Zrínyi Miklós általános iskolával húsz éve működünk együtt, a gyerekek órarendjébe beiktatták a futballt, hetente kétszer fociból áll a testnevelésóra, a Loki Focisuli pedig tizenhárom debreceni általános iskolával áll partneri kapcsolatban. De az akadémia azért egészen más, más minőség.

"Varga Józsit még véletlenül sem mondtam volna"

- Tavasszal ki lehet az, aki úgy kiugrik, mint ahogy az ősszel Rudolf vagy Varga?
- Fogalmam sincs, azért nem minden évben teremnek olyan tehetségek, mint ők. Azt azért be kell vallanom töredelmesen, hogyha másfél évvel ezelőtt megkérdezi tőlem, ki lesz az, aki berobban a válogatottba a Lokiból, Varga Józsit még véletlenül sem mondtam volna. Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen csodálatos szellemi és lelki adottságokkal rendelkezik a kétségkívül meglévő tehetsége mellett.

- Rudolfra haragszik? Több sportlap is úgy értékelte, hogy jellemtelen módon viselkedett a klubbal szemben.
- Dehogy haragszom, még csak nem is neheztelek. Volt egy helyzet, amelyet a klub elrontott, ő kihasználta, ennél több nem történt. Megbeszéltük, ő is engedett, mi is engedtünk, ennyi történt. És Antalyában Rudolf az utolsó meccsen, a Lokomotív Szófia ellen már remekelt, behozta a lemaradását, ahogy elnéztem, egyetlen játékostársa sem haragszik rá.

- Csalódott lenne, ha nem nyernék meg a bajnokságot?
- Nem. Ha kijátsszuk magunkból a maximumot, és úgy szorulunk valamelyik riválisunk mögé, akkor nem.

- Ki előzheti meg a Lokit?
- A Videoton, az Újpest és a Győr közül bármelyik csapat. Egyik erősebb, mint a másik. A Vidit fölösleges fényeznem, a Győr védekezik a legjobban Magyarországon, és az Újpest is legyőzött bennünket ősszel. De azért meg akarjuk védeni a bajnoki címünket.

- Nem furcsa egy kicsit, hogy a Fidesz két frontemberéhez köthető csapat, a Videoton és a DVSC küzd a bajnoki címért?
- Lehet, hogy ez pikáns, de semmiféle pluszfeszültséget nem érzek emiatt. Semmi kétségem afelől, hogy a pályán fog eldőlni az aranyérem sorsa.

Ch. Gáll András