A Sunday Times közlése szerint 96 futballista úszta meg a mintavételt azzal, hogy nem volt elérhető az ellenőrök számára, akik váratlan kontroll keretében próbálták tesztelni őket. Az angol sportági szövetség (FA) a hanyag klubok közül a Queens Park Rangersre 6 ezer fontos (megközelítőleg 1,8 millió forint), a Bradfordra pedig ezerfontos büntetést rótt ki, amiért játékosai pontos tartózkodási helyét nem adta meg. A vasárnapi lap cikke szerint 96-an egyszer, ketten pedig két alkalommal sem voltak elérhetők, így vizsgálatnak sem lehetett alávetni őket.
Az FA azt közölte, hogy további 13 klub jutott közel a szankcionáláshoz, ami különben a játékosokat is érintheti: a szigetországi szabályok szerint ugyanis ha egy labdarúgó egymás után három alkalommal is kitér a kontroll elől, akár egy évre is eltiltható a futballtól.