Az első döntőben a félidőben lecserélték, most a kapusok utálják - a vb-labdák története

Futballozni labda nélkül lehetetlen, ám ennek ellenére nagyon sokáig még a nagy nemzetközi tornákon sem játszottak egységes labdákkal. A világbajnokságoknak 1970 óta van hivatalos labdájuk, amely mind megjelenésben, mind technológiában nagyon sokat változott.

Bár a labda méretét és anyagát már az első hivatalos szabálykönyvben, 1876-ban meghatározták, nagyon sokfajta labda volt használatban az évek során. Ez így volt az első világbajnokságon is, ami a döntőben rögtön problémát is okozott.

Az 1930-ban, Uruguayban rendezett torna utolsó mérkőzésén a házigazdák az argentinokkal találkoztak, akik tiltakoztak az ellen, hogy az uruk által biztosított labdával játsszanak - mondván, ez jogosulatlan előnyt jelentene. A feleknek végül sikerült megegyezniük, a meccset két labdával játszották: az első félidőben az argentinokéval, a másodikban pedig a hazaival. Érdekes módon a szünetben még Argentína vezetett (1-2), ám a labdacserét követően Uruguay fordított (4-2).

A későbbi világbajnokságokon ilyen probléma már nem akadt, de mindenhol a rendező országnak kellett biztosítani a labdákat. Az idő tájt a labda még csíkokból (12 és 18 darabból összeállított modell is létezett) volt összevarrva, azonban az 1960-as években egy amerikai építész és feltaláló, Richard Buckminster Fuller egy újfajta módszert, egyben dizájn talált ki.

Labdája 20 hatszögből és 12 ötszögből állt, innentől kezdve ez terjedt el. Hogy később ez lett a legnépszerűbb és legismertebb, az elsősorban annak köszönhető, hogy az 1970-es világbajnokság hivatalos labdája is ezt a külsőt követte.

A klasszikus forma

A mexikói torna volt az első, amelyet ugyanolyan labdákkal játszottak: a FIFA az adidast kérte fel ezek leszállítására, és a német sportszergyártó cég (amely 1963 előtt nem is foglalkozott ezzel) a Buckminster által megálmodott dizájnnak megfelelő labdát készített: a hatszögek fehérek, az ötszögek pedig feketék voltak.

Utóbbinak is megvolt a magyarázata: ez volt az első vébé, amelyet már világszerte közvetítettek a televíziók, márpedig a fekete-fehér készülékeken ez látszott a legjobban. Nevet is adtak neki: ez volt a Telstar, mind a mai napig az ilyen külsővel ellátott labdát tekintik a klasszikusnak. Ez a legelterjedtebb futball-labda, legyen szó bármilyen ajándéktárgyról vagy ábrázolásról.

A desing annyira tetszett mindenkinek, hogy négy évvel később sem változtattak rajta, az NSZK-ban is Telstarral játszottak a csapatok, az 1978-as tornára viszont már változtattak. A hat- és ötszögekből álló forma nem módosult, ám a hatszögekre úgynevezett "triádokat" rajzoltak, amelyek 12 kört alkottak a labdán.

Mi lenne a magyar labda neve?

A FIFA és a gyártó cég mindig figyel arra, hogy a labda elnevezése valamilyen módon kapcsolódjon a rendező országhoz, és ez nem csak a világ-, hanem az Európa-bajnokságokon is így van. Vajon milyen nevet kapott volna egy Magyarországon rendezett világeseménye labdája?

Balaton

232801outform.html400350

Budapest

232802outform.html400350

Gulyás

232803outform.html400350

Betyár

232804outform.html400350

Puskás

232805outform.html400350

1986-ban Azteca volt a labda neve, és a mexikóiak tiszteletére azték mintákból állt. Négy évvel később, 1990-ben Olaszországban rendezték a világbajnokságot: a labda az Etrusco nevet kapta, és a triádokon egy-egy etruszk oroszlán volt látható. Az 1994-es Questra az amerikai űrtechnológiára utalt, az 1998-as Tricolore pedig a francia nemzeti lobogót jelenítette meg - egyébként ez volt az első színes vb-labda.

A kapusok rémálmai

A küllem tehát minimálisan, ám a labda anyaga már jelentősen változott ebben az időszakban. Az 1982-es Tango Espanánál már szintetikus anyagot is használtak a bőr mellett, hogy a felület víztaszító legyen, és innentől kezdve ez vált a meghatározóvá. Az 1994-es Questra pedig már különböző szintetikus anyagból készült: a FIFA külön felkérte a sportszergyártó céget, hogy olyan labdát alkosson, amellyel könnyebb gólt szerezni.

Az adidas laboratóriumában pedig egy olyan labda született, amelyet jobban lehetett csavarni, gyorsabban szállt a levegőben - és ez a világbajnokságon is bebizonyosodott. A kapusok ekkortól kezdve panaszkodnak minden torna előtt, hogy az új labda nehezebbé teszi a dolgukat.

Azóta ugyanis a sportszergyártók arra is ügyelnek, hogy ne csak a labda stílusjegyei változzanak, hanem igyekeznek technológiai újításokat is alkalmazni. A 2002-es Fevernova felületét például olyan speciális műanyag habbal kezelték, amely megkönnyítette a pontosabb célzást, és gyorsabbá tette a labdát. A fejlesztésben David Beckham is részt vett, de a kapusok már nem örültek ennyire.

Az olasz Gianluigi Buffon véleménye: "A Fevernova olyan, mint egy pattogós gumilabda a gyerekeknek". Ezzel együtt a Fevernova rendkívül népszerű lett, köszönhetően részben annak is, hogy a külseje is szakított a megszokott dizájnnal, a minta az ázsiai rendezésnek megfelelően a ninja dobócsillagot, a surikent mutatta.

A 2006-os világbajnokság labdája, a Teamgeist (magyarul csapatszellem) pedig szakított a hagyományos, hat- és ötszöges formával. Ez a labda már nem 32, hanem 14 panelből állt, amelyeket ráadásul nem összevarrtak, hanem összeragasztottak - a FIFA szerint így ez minden korábbi labdánál gömbölyűbb lett. A nemzetközi szervezet arra is figyelt, hogy minden egyes világbajnoki mérkőzésen a résztvevő csapatok neveivel feliratozott labdát használjanak.

Kritikus hangok persze itt is voltak: "A legjobban úgy lehetne leírni a Teamgeistot, hogy kapusellenes. Olyan, mintha egy vízilabdával játszanánk, összevissza mozog a levegőben, és ha nedves, akkor végképp kiszámíthatatlan" - mondta az angol válogatott Paul Robinson. Igaz, a FIFA akkor annyival megkönnyítette a kapusok dolgát, hogy a tornára kijutott 32 válogatott egyaránt kapott 40-40 labdát gyakorlás céljából.

Ahogyan az már természetes, a 2010-es világbajnokságra is új labda jött ki: a Jabulani, ami zulu nyelven ünneplést jelent. A technológia megint változott, ez a labda már csak nyolc panelből áll, amelyeket speciális technikával ragasztottak össze, így még gömbölyűbb. Ezen kívül a felületét úgynevezett "grip'n' groove" technikával kezelték, ami elméletileg optimális aerodinamikai tulajdonságokkal látja el a Jabulanit.